2017. március 10., péntek 21:59

Zsarnay Zsombor, Csányi András kilenc héttel a Bodysport Kupa előtt

Írta:  vida zoltán
Értékelés:
(0 szavazat)

Zsombor tavaly már bizonyította, helye van a hazai mens phisic elitben.

Idén ugyan ezt szeretné tenni nemzetközi szinten is, a tervek szerint.

Két verseny van a célkeresztben, a hazai IBFF EB, és az NAC VB.

Két komoly verseny, a cél mind a két versenyen dobogós helyezés megszerzése.

Zsombor arányaiban, méreteiben feltétlenül javult a tavalyi idény elejéhez képest, így nagy valószínűséggel a versenyforma is sokkal jobb lesz, mint tavaly.

 

Tavaly durván 2 kg volt a súlya a súlyhatár alatt, idén nagy valószínűséggel épp befog férni a mens phisic kategóriába.

A válla sokat javult, a karja szintén, a hasizma pedig mindig az erőssége volt.

Vagyis optimista vagyok a felkészülését illetően.

Zsombor edzőkét dolgozik a Vida Fitneszben, egyik tanítványát, Csányi Andrást készíti a Bodysport Tehetség Kutató Kupára, aki szintén a mens phisic kategóriában próbál helyt állni, csak az újoncok között.

Együtt edzenek, és sokat pózolnak együtt.

Andris alkatilag ígéretes, de még izmosodnia kell, a váll derék aránya rendben van, azonban a karjain, és a mellizmain még van mit javítani.

Még van 9 hét, ez nagy idő, ez idő alatt sokat lehet javulni egy fiatal versenyzőnek.

Ha sikeres lesz, az neki, és Zsombornak is egy jó referencia, motiváció a terem fiatal vendégeinek.

A mens phisic kategória egyébként is a legelfogadottabb az átlagemberek számára, relatív kevesebb munka, és szenvedés a verseny felkészülés mondjuk a testépítéshez képest.

Ha valakinek jó genetikája van, elérhető cél a színpad, akár egy év leforgása alatt.

Ugyanez testépítésben 3-4 év az alapoktól, több ráfordítás, több szenvedés, amit a terembe járó vendégek legnagyobb része nem akar felvállalni.

Nem is beszélve az elfogadottságról, most persze nem a testépítők világáról, hanem az átlagemberekről beszélek.

Tehát mind a kettejüknek sokat jelentene, ha Zsombor versenyzőként, és edzőként is sikeres lenne, jó példát mutatnának a terem fiatal vendégeinek.

Remélem, így lesz.

Zsombor és András felkészülését végig kísérjük a www.bodysport.hu oldalon.

Vida Zoltán

Megjelent: 2701 alkalommal