L.M.M.
Nem vitás, egy inkább a németekre, mintsem a latinokra jellemző precízen szervezett verseny-bár a szövetség maga német, így érthető a precizitás stratégiája-melynek színvonala, úgy vélem elképesztően magas volt.
Szerintem a többi sorstársam is osztja szerény véleményem.
Mindenféle metaforát mellőzve el kell ismernünk, hogy bizony manapság már nem létezik silány verseny gyatra felhozatallal, csak erős, roppant erős, elképesztően erős...és fokozhatnánk a csillagos égig a nívót.

Gyötrelmes alultáplált bábolnai csirkének éreztem magam, reszkettem is mint a nyárfalevél, no nem csupán a végtelennek tűnő út fáradsága eredményeként, hanem az elvetemült méretekkel és izotóniával felvértezett ellenfelektől is.
Egyébiránt kellemes volt a verseny atmoszférája, tette mindenki a dolgát, egy jól koreografált forgatókönyv szerint.
A csapat hangulata? Megfordultam már egy-két nemzetközi versenyen, de töredelmesen bevallom nem emlékszem, hogy valaha is átéltem volna hasonló értékű csapatszellemet.

Ilyen önzetlen gárdával öröm együtt lenni.
Mindenki törődött a sorstársával, szinte senkinek nem önmaga volt a legfontosabb.
Segítőkészség a tetőfokon, őszinte öröm a másik sikeréért, empátia a kudarcot átélt társért.
Kell ennél több? Elcsépelt szlogen tudom,de ha élhetek egy analógiával, az ilyenre mondják: "mindenki egyért, egy mindenkiért"!
Ezúttal Fortuna kegyes volt hozzám. Volt egy jó adag mázlim is valljuk meg.
Nem fogtam ki egy annyira rettenetes létszámú mezőnyt mint a korábbi világversenyeimen.
Bár főként spanyol ellenfeleim potenciális veszélyt jelentettek, hiszen rendkívül felkészülten érkeztek a "vesztőhelyre".
El is könyveltem, hogy valahol mögöttük végzek. Itt kiemelném a rendkívül korrekt pontozást, mely nem jellemző a hazai versenyzők esetében.

Katartikus érzés volt utoljára hallanom a nevem.
Így lesznek "az elsőkből utolsók,és az utolsókból elsők".
Lehet, hogy"odafent-vagy odalent a pokol bugyraiban-valaki szeret"?
Lelki vívódás a ráadás jutalmam a vb.címért, hiszen fájdalom,de fogalmam nincs hogy készülhetek fel az őszi megmérettetésekre.
Na vajon miért?
A Krypta Trófeát akkora mínusszal zártam, hogy röstellem, de tőlem szokatlan módon elég tetemes adósságot halmoztam fel.
Most majd ennek nyögöm a kínját, nem a felkészülés kálváriájának.

Pedig ej de jó érzés amikor nem érzem jól magam.
Csakhogy nem az adósság terhétől, hanem a felkészülés agóniájának minden pokoli érzését átélve.
De hát ez jutott osztályrészül. Rettenetes fájdalom, amikor külső tényezők határozzák meg a felkészülés mércéjét, nem pedig az akaraterő, kitartás, alázat és a golgota kínszenvedése.
A cikkben látható fotókat Rendes Ákos készítette.
"múmia"