2011. július 20., szerda 20:12

Interjúk a tavaszi szezon legeredményesebb versenyzőivel! - Gróf Brigitta

Írta: 
Értékelés:
(0 szavazat)

Hol élsz, mivel foglalkozol?
Balatonalmádiban élek és egy szállítmányozó cég fuvarszervezője vagyok. Sajnos ez napi 24 óra ügyeletet és elfoglaltságot jelent, de megpróbálok mindent megoldani.

Melyik teremben készülsz, mióta edzel?
A tudatos fitnesszel kapcsolatos edzéseket 2002 óta végzem szinte napi rendszerességgel. Évek óta a Veszprémi Top Gym az önsanyargatásom színhelye.

Mikor döntötted el, felkészülsz a tavaszi idényre?
2003 óta indulok versenyeken, még egyetlen tavaszi vagy őszi szezont sem hagytam ki. Rengeteg versenyen indultam, szinte már lehetetlen követni az eredményeket. Azon versenyzők közé tartozom akik minden szövetséget kipróbáltak. Voltak negatív élményeim és csalódásaim is, de nem bántam meg. Jelenleg a számomra négy legfontosabb szövetségnél címvédő vagyok ami tudomásom szerint egyedülálló.

Mennyi időt diétáztál?
A diétázás nálam nem jelent gondot, mert egész évben a versenydiétán élek. Off szezonban max. valami öntet a salátákra vagy néha egy diétás fagyi. A versenysúlyomtól sosem térek el három kilónál többel. Bármikor felkészülök egy versenyre öt hét alatt.

Mennyire visel meg a diéta idegileg? Önmagad tudsz maradni a készülés hajrájában is?
Ha a diéta megviselne, akkor egész évben idegbeteg lennék. Nálam pont az ellenkezője igaz. Akkor vagyok nyugodt ha a súlyomnál vagyok és nem kell idegeskednem, hogy milyen módon vagy eszközökkel fogyasszam le magam a versenysúlyomra. Nem használok olyan szereket amik miatt pihenőt kéne tartanom. Én élvezem az edzéseket, ami nálam már életforma.

Van e valami titok, milyen szisztémát követtél a felkészülés során? ( edzés, diéta stb.)
Az edzésmódszerem átlagos, nincs benne semmi különleges. Napi egy izomcsoportra dolgozom és figyelek arra, hogy ne edzem túl magam. Nem végzek semmilyen tekergetős a mai világban divatos edzésmódszereket. Én a mai napik az alapgyakorlatokat végzem, lehetőleg szabad súlyzókkal. Ami a felkészülés során változik az a tudatos minőségi tápkieg és kaja bevitel.

Elégedett vagy az eredménnyel, amit elértél? Hogy értékeled a nemzetközi bírók munkáját?
Eddig sem panaszkodtam, de az utóbbi két évben minden világversenyt sikerült megnyernem. Egyedül az idei WABBA második helyezés volt csalódás a számomra, de ott sem éreztem magam vesztesnek. Megnyugvás volt számomra, hogy rá két hétre az IBFA szövetségnél abszolút Miss UNIVERSE címet értem el. Mivel ennél a szervezetnél négyszer voltam abszolút világbajnok, így kiérdemeltem az örökös fitnesz királynő címet. Ezt az elnök közölte velem levélben. Az ilyen elismerések feledtetnek minden bosszúságot.
Általában a világversenyeken nagyon komolyan felkészült lányokkal találkozhatunk. Vannak szövetségek ahol kimondottan erősek a női kategóriák. Én az ilyen versenyeket szeretem, mert számomra nem dicsőség világversenyt nyerni két indulóval. Jelenleg még megoldatlan probléma a bírók szemlélete a női kategóriáknál. Ahány szövetség annyi elvárás, sajnos fogalmuk sincs mit kéne pontozniuk. Tapasztalataim alapján a NAC, IBFA és IBFF szövetségeknél látom a tudatosságot. Sajnos a többi szövetségnél a bírók vagy nem értenek hozzá vagy előre leosszák az eredményeket. Az ilyen versenyeket inkább kerülni kell, mert a több éves munkát és befektetést képesek kényükre kedvükre a versenyző számára megalázóan szétrombolni.

Van valaki, aki szponzorált a felkészülés során?
Sajnos nincs szponzorom, mindent a saját költségemen fedezek. Egyedüli segítséget az idei évtől a Pintér Feritől kapok mivel a Fitnesz 2000 versenyzője lettem. Sajnos a tápkieg problémáim ezzel még nincsenek megoldva. Mikor a külföldi versenyeken mesélem, hogy egy kilencszeres világbajnoknak nincs szponzora, csodálkozva néznek rám. Talán az lesz a megoldás, hogy kint próbálok támogatót keresni magamnak.

Szakmailag egyedül készültél, vagy van valaki, akinek köszönetet szeretnél mondani?
A felkészülésemben a párom segített a legtöbbet. Figyelemmel kíséri az edzéseimet és elvégzi a manageri munkát is. Tavalyi év óta Kozaróczi Tibi irányítja az étkezésemet és meghatározza a tápkieg bevitelemet. Ez a két ember aki nagyon sokat tett azért, hogy ilyen eredményes lehettem. Sajnos ellenségből és irigyből is van bőven akik csak a hátam mögött mocskolódnak. Én azt üzenem nekik, hogy járják végig azt az utat amit én, és akkor nyugodtan kritizálhatnak. A nemzetközi eredményeket nem adják ingyen, azt ki kell érdemelni.

Mik a további terveid, hogyan tovább?
Mint mindig, idén őszre is készülök, de csak azokon a világversenyeken veszek rész ahová meghívnak. Én már nem szeretnék pénzt kiadni nevezési díjakra vagy szállásokra. Ahol megtisztelnek azzal, hogy ezt vállalják helyettem, oda szívesen megyek. Szerencsére a legtöbb helyen ez így van, ezzel is elismernek. Én ezt azzal hálálom meg, hogy mindig a lehető legjobb formámmal megyek, hogy ne okozzak nekik csalódást. Az őszi szezon még nyitott előttem, de nagyon meggondolom, hogy hol indulok. Ami biztosnak tűnik az IBFF, IBFA és NAC.
A többit majd Pintér Ferin múlik.

Köszönjük az interjút.

Megjelent: 660 alkalommal