És, hogy mi van ilyenkor?
Röviden úgy reagálnám le, hogy beleöregedtünk a sportba.
Ámde, és itt jön az egészben a csavar, míg ifjú sportbarátaink (remélem, mondhatom így, bár Múmia szavaiból nem barátias megjegyzésekről van szó) sportpályafutásuk elején járnak, addig mi már beleástuk magunkat a testépítés rejtelmeibe.
Nem is kis mértékben, mert aki az egészet átfogóan kívánta érteni és alkalmazni, annak képeznie kellett magát.
Nekem legalábbis természetes volt, hogy utánajártam bizonyos dolgoknak.
Mert minél többet tudsz valamiről, annál jobb eredményeket érhetsz el.
Az edzés alkalmazásától kezdve érteni kellett a vitaminok, fehérjék, ásványi anyagok, regenerálódási folyamat, masszázs stb.stb. kesze-kusza rejtelmeihez, miközben rájöttünk, hogy az egész, úgy ahogy van, globálisan életmódunkká vált.
Mert ugye, s ezt egyáltalán ne vegyétek sértésnek, ha valaki az első héten már előhozakodik azzal, szedjek e naposin-t, akkor miről is beszélünk?
Mit tud ez a sportunkról. Beleásta e magát már valamelyik témakörbe?
Vett annyi fáradságot, hogy akár a minimumot elsajátítsa?
Egy szakmát is iskolában tanítanak, akkor ezt hogyne kellene megtanulni?
Egyébként csak kókányolás lesz az egész.

Az egyik tény már örömteli, ha a fiatal hozzám (mint idősebbhez) fordul segítségért.
Ez derék dolog, a másik az, hogy én (mint edző vagy idősebb szakember) nagyon szívesen segítek neki. Ez is egy pozitív dolog.
Beavatom a sportág rejtelmeibe, mindenféle szükséges, vagy nem várt momentumra felhívom a figyelmét, hogy boldoguljon, kezdje el valahogy.
Persze a munka legjava tőle, az ifjú, lelkes, tisztelettudó, ne is mondjam azt, hogy alázatos sportembertől függ, mert mindenben, még a művészetben is fontos az alázat, a sportban az eszme, úgy en bloc, a társak, a másik tisztelete a legfontosabb.
És ha mindez nincs meg? Hát sajnos van ilyen, akkor azt tudnám mondani, az a gyerek el lett szúrva, már ott, amikor nem tanulta meg, hogy mi az, hogy másokat tolerálni, tisztelni. Hiszen, hogy megy le egyáltalán egy edzőterembe, ha ott nem képes senkivel értelmesen kommunikálni.
Soha nem lesz belőle semmi.
Főleg, ha szakmailag (pl. a bodyban) tanulhat a másiktól.
Ha tanulhat, azért nem értem ezt a magatartási formát.

Ha meg önmagától már eleve annyit tanult, hogy nem szorul egy idősebb szakember segítségére, akkor végképp nem értem, ha valaki ilyen modortalanul tesz megjegyzést idősebb sportkollégáira.
Aki magától beleássa magát ezekbe a témákba, annak biztos nincsenek ilyen megjegyzései. Hallottál ilyet Lauter Victortól vagy Tóth Danitól?
Valamikor, még jóval fiatalabb, versenyző koromban, egy eredményhirdetésnél előrébb végeztem, (mi tagadás, első lettem) mint néhány évvel fiatalabb versenyző társam.
Barátnője, aki, nem volt túl tapintatos, jól hallhatóan és felpaprikázva megjegyezte, „könnyű neki, azért ilyen jó, mert ő már idősebb”.
Nem tudtam, hová tenni a dolgot, mert ezt értelmezni sem lehetett.
Ha én idősebb létemre megtettem azért mindent, hogy a legjobb legyek, akkor megteheti a fiatalabb is.
Neki is ugyanúgy nyitva az edzőterem naponta kétszer, háromszor, (mert ennyit edzettem) nyitva az élelmiszer bolt, egyen annyit, amennyit tud, és olyat, amilyet a versenyzés megkíván, vagy egye a szükséges dolgokat fejlődése érdekében.
Vagy nem biztos, hogy ezt az egészet így együtt meg tudja oldani, nincs rá megfelelő háttere? Ja, ha meg így van, akkor nem az a másik versenyző az oka, aki előrébb végzett.
Hát ezt nem nevezném én logikus érvelésnek.
Az ilyen megjegyzéseknek általában a sértegetés a lényege, ezekkel aztán tényleg nem kell foglalkozni, mert az ilyen eszetlen vagdalkozásokkal általában a tehetetlen emberek érvelnek.

Általában azonban sportágunkra a baráti viszony a közvetlen kapcsolat és a szívélyes hangulat volt a jellemző.
Voltak természetesen pártoskodások, eltúlzott bírói ítéletek, de azt is megemészti egy megszállott sportoló és a következő versenyre már okul ezekből.
Emlékszem, azt hiszem egy budapesti (talán Csörsz u-i) versenyen mondták azt, hogy miért nem hagyom már abba, hagyjak mást is érvényesülni.
Ez csak egy megjegyzés volt, de azt mondtam, ha valaki érvényesülni akar, annak nem egy jobb versenyző társ a gátja, hanem saját maga, aki nem képes kihozni magából a maximumot. Ilyen idióta megjegyzést ki hallott már?
Azért hagyjam abba, hogy más érvényesüljön? Ennyi erővel el sem kezdhettem volna, had érvényesüljön más.
Nos, ezekkel ne foglalkozz kedves Múmia Barátom, sajnos a műveltséget, a kultúrát nem iskolában tanítják.
Vagy van valakiben a másik iránt tisztelet, vagy nincs.
Ez nem csak a sportra érvényes.
Mit gondolsz mi okozta, hogy a testépítésről, erőemelésről a közvéleményben egy idő után negatív hangok kezdtek előtörni?
Főleg a rendszerváltást követően.
Edzett már mindenki. Biztonsági őrtől kezdve a kidobóig, a pénzbehajtókig, vagy aki csupán a saját egóját akarta fényezni, stb.
Jó, eddzenek, csakhogy előjött ezzel egy csomó negatív emberei tulajdonság is.
Akkor jött divatba az „izomagyú” kifejezés is.
Mert már nem csak versenyzői szinten folytak az edzések.
Egy versenyző állítom, megfontolt, toleráns, alázatos, tisztelettudó, annak a másik sikere is fontos.
A versenyzővé válás hozza meg az igazi összetartozás, tolerancia érzését.

És aki nem tartozik ilyen körbe, az nem is viselkedik így. De kivételek mindig vannak. Nem véletlenül találták ki a Fair Play díjat.
Ezt a jó sportolók közül is csak a minden értelemben vett legjobb sportolók kaphatják.
Egyet azonban még így a végén sem értek.
Ha egy fiatalnak szemet szúr, hogy az öregek versenyeznek, akkor mi a nyűgje a suttyónak. Hiszen nem egy kategóriában versenyeznek.
Egyik sem zavarja a másikat, talán a saját sikerével kellene foglalkozni, mert ha nincs siker, nyilván a másikét próbálja fikázni.
Ezért találták ki a Masters kategóriát. A nevében is benne van, Mester.
Akik a sportszakmáról a legtöbbet tudnak.
Ha egyszer ez életforma, akkor ez addig tart, amíg él valaki.
Ha valaki belekóstolt, az nem úgy kezdi, hogy oké tíz évig csinálom, aztán befejezem.
Annak akkor tényleg soha nem volt fontos a sport, még inkább saját maga.
Én azt mondom a fiatal kezdőknek, ha azt érzed, hogy már hiányzik az edzés, az már fél siker. Akkor, hogy lehetne ezt abba hagyni?
Hol beszélünk akkor egészséges, sportos életmódról, fiatalos öregekről, nem pedig roggyant trottyosokról, akik már csak vegetálnak, napjaik jó részét vagy kórházban, vagy orvosi rendelők várótermeiben töltik.
Gondoljon arra az a fiatal fikázó, mennyire szeretne kiszolgáltatottan otthon betegen feküdni idős korában, vagy akár fiatalabban is, amikor másra lesz rászorulva, hogy bárcsak segítene rajta valaki.
Bele sem merek gondolni, mekkora irdatlan összeg ezeknek a betegeknek a kezelése, kórházak, rendelők fenntartása, orvosok taníttatása, fizetése, személyzet alkalmazása, a csúcstechnika megvásárlása, és hát a másodlagos gyógyszergyártás.
Inkább öt edzőterem, mint egy kórház. Ez a nem mindegy.
Az, hogy egy hatvan éves testépítő még versenyez, arra büszkének kellene lenni a fiatal sportolónak is, mondván, ha még abban a korban én is így néznék ki, nagyon megelégednék magammal.
Mert ez a hosszú távú gondolkodás az ésszerű.
Jó, nem minden idősebb testépítő akar versenyezni, de nem hiszem, hogy egy Kis Jenő, vagy egy Jóba Elek, vagy László Csaba, vagy Lakatos „Múmia” Mihály, vagy akár egy Zimmermann Feri örülne, ha nekiszegeznék a kérdést, miért nem hagyod már abba?
Mert az is lehet, hogy egy Barna Robi vagy Balogh Laci még elhatározza magát, hogy újra elindul egy versenyen.
Miért ne? Rendben van, ne versenyezzen, de ha úgy érzi, hogy meg akarja magát újra méretni, akkor tegye és büszkén tegye.
És örüljünk, hogy vannak ilyen sportolóink, van számukra egy ilyen kategória, egy lehetőség, és a fiatalok nézzék áhítattal, hogy íme, ezt így is lehet csinálni.
Meg, hogy az a barátom, aki ott fenn van a színpadon, akivel együtt edzek és sokat tanultam tőle és remélem, megérem én is a masters korcsoportos versenyzést.
Mert a mai masterek is fiatalként kezdték, de őrült módon szeretik a sportágukat, életmódjukká vált, amelytől nem akarnak megválni, már nem is tudnának, hiszen a mindennapjaivá váltak az edzések és csak a javukat szolgálja.
Azt a tudást, amit pedig az évek során felhalmoztak, vagy versenyzőként, vagy edzőként próbálják tovább adni.
Egy Vida Zoliban vagy Pintér Feriben, netán Lantos Johnnyban, Nánásy Balázsban, To-Zo-ban, vagy Berkes Laciban fel sem merülne a gondolat, hogy valamelyik versenyzője hagyja már abba, mert kiöregedett.
Büszke arra, hogy ilyen versenyzője is van.
Összetartozunk, ha a sport összehozott bennünket.
Csak baráti szó kell. Üdv minden olvasónak.
Zimmermann Feri