2012. március 30., péntek 11:58

Major Zsolti négy hét alapozás után

Írta: 
Értékelés:
(0 szavazat)
Major Zsolti négy hete kezdte el az alapozást, ami sajnos nem egészen az ideálisra sikeredett.
Zsolti az első hét után infulenzás lett, lázasan feküdt, így a kezdeti, 93 kg testsúly alig 1 kg emelkedett, tehát jelenleg 94 kg.
Az alapozás végén a testsúlyát 98 kg körül terveztük, és szerintem ez még mindig reális lehet.
Azért szerencsére ha testsúlyban nem is, de izomérettségben Zsolti sokat javult.

Sokkal tömöttebb mint volt, tónusosabbak az izmai.
Zsolti nem versenyez a tavasszal, csak fellépéseket vállal, többek közt a Bodysport Kupán, május 12.-én.
Véleményem szerint ott már közelíteni fogja a 98 kg-ot, ha minden jól alakul.

Zsolti arányai, kidolgozása kitűnő, a kategóriájában a legjobb volt, az abszolút versenyeken azonban a kisebb izomtömeg miatt veszített.
Tehát ebben kell minél többet javulnia az őszig, erre koncentrálunk.

Pár apróbb dolgon változtatunk az étkezésben, és az edzések havi terhelés görbéjét is átvariáljuk.
Alapgyakorlatokra koncentrálunk, és próbálunk erőnléti jellegű edzéseket végezni.

Ugyanis a vastagítás alatt a méret és testsúlygyarapodás jobb erőnléttel is kell hogy párosuljon.
Nagyjából így tervezzük, aztán kiderül, mit sikerül belőle megvalósítani.
Zsolti felkészüléséről folyamatosan tudósítunk a bodysporton.
Vida Zoltán
Megjelent: 278 alkalommal