2012. szeptember 17., hétfő 11:06

Simon Gabi három hét formába hozás után

Írta: 
Értékelés:
(0 szavazat)
Simon Gabi alkatilag az egyik legtehetségesebb versenyzőm.
Egy év alatt nagyot fejlődött, mind méreteiben, mind arányaiban, sőt már most ki lehet jelenteni, definícióban is, hiszen már most, négy héttel első versenye előtt olyan száraz, mint tavaly a versenyen.
Gabi jelenlegi testsúlya 100 kg, ami jónak mondható a 177 cm-es magasságához képest.
A versenysúlyát 92 kg körül tippelem, nagyjából ennyi lesz a Superbodyn, és az N.A.C. Universumon, a Bodysport Kupán durván 2 kg-al több.

Gabi nálam dolgozik, mint pultos és edző, tehát tud figyelni a saját edzésére, pihenésére, táplálkozására.
Gabi nagyon motivált, a diétát következetesen betartja, és ez látszik is a formáján.

Szinte minden pózban jól mutat, a felépítése szinte hibátlan.
Gabi eredményessége azon múlik, mennyire tud beszáradni, mert az arányai, és a méretei versenyképesek akár a nemzetközi junior mezőnyben is.

Igazán még ez nem derült ki, tavaly a Superbodyra időzítettük a csúcsformát, de sajnos nem jutott el odáig, a Bodysport Kupa után betegség miatt abba hagyta a felkészülést.

Idén remélem másképp lesz, hiszen már megvan a repülőjegye Hamburgba, az N.A.C. Universumon szeretne bizonyítani, a junior kategóriában cél a döntőbe kerülés.
Gabi 21 éves, tehát ezen kívül még két évig versenyezhet a juniorok között.
Gabi nagyon tehetséges versenyző, remélem képességeihez méltón szerepel majd a versenyeken.
Gabi felkészülését végig kísérjük a bodysporton.
Vida Zoltán
Megjelent: 1076 alkalommal