2012. október 19., péntek 12:47

Interjú Makár Tamara testépítő világbajnokkal

Írta: 
Értékelés:
(0 szavazat)
Makár Tamara Londonból érkezett a Bodysport Kupára, megismerkedni a magyar testépítőkkel, megnézni a versenyt, és ha már itt volt, két bemutatót is vállalt a versenyen.
Nagyon közvetlen, szerény ember, a Vida Fitneszben edzett két napot, szinte rögtön összebarátkozott az összes versenyzővel.
És hogy jövetele hasznos volt, az biztos, hiszen úgy néz ki, Tamara párosban Jenei Pistivel indul az Universumon.
Íme, a Tamarával készült interjú:
BS.
Mióta élsz Angliában?
M.T.
8 évvel ezelőtt jöttem ki Angliába, miután hónapokig próbáltam munkahelyet váltani Magyarországon sikertelenül.
Úgy gondoltam, hogy kipróbálom a szerencsémet és lefoglaltam a repülő jegyem.

Azóta sem bántam meg, igaz itt sem könnyű a helyzet, de itt több lehetőségem adódott mind munka terén, és az edzésemben is.
B.S.
Mióta sportolsz, és hogy kerültél a testépítők világába?
M.T.
14 éves korom óta edzek, először karatéztam kb 8 évig, amikor sajnos lesérültem és 1 evet kihagytam, aztán már a konditerembe mentem vissza.
Valószínűleg innen jőn a kitartásom és fegyelmem ami nélkül ebben a sportban - mint akármi másban sem sokra haladna az ember.
B.S.
Mióta kezdtél el komolyabban foglalkozni a testépítéssel?
M.T.
Komolyan kb 5 évvel ezelőtt kezdtem súlyzózni, a megfelelő étrenddel és edzéstervvel. Különböző konditermekben edzettem itt Londonban, míg találtam egy 'komoly' hardcore bodybuilding konditermet, ahol egyre többen kezdtek arra ösztönözni, hogy versenyezzek, mert látnak bennem lehetőséget.

Az első versenyem 2011 szeptemberben volt az IFBB-n belül a Wales-i régió kvalifikáció, amit megnyertem, majd októberben a nemzeti döntőn, a
Brit Bajnokságon 5. lettem.
2012-ben az NAC keretein belül versenyzek, áprilisban volt a régió kvalifikáció a nemzeti döntőre, amit megnyertem, és júniusban szinten megnyertem a világbajnokságot Kazan-ban.

Most a brit döntőre készülök november 4-én es utána az Univerzumra Hamburgban november 24-en.
B.S.
További terveid?
M.T.
Az Univerzum után leülünk az edzőmmel, IFBB Pro Harold Marillier-rel, és eldöntjük, hogy jövőre milyen versenyeken indulok.

Mivel a végcél a pro kártya megszerzése lenne, ezert gondolkoztunk a magyar IFBB-n belüli versenyeken is, illetve felvetettünk 1-2 amerikai verseny lehetoséget is, de véglegeset csak az ez évi versenyek befejezése után tudunk mondani.
B.S.
Mi a szerinted a sikeres versenyző titka?
M.T.
A sikeres versenyző titka?

Soha ne veszítsd szem elől a végcélt!
Higgy önmagadban és mindig 100%-ot adj!
B.S.
Köszönjük az interjút, és további sikereket kívánunk!
M.T.
Én is köszönöm a lehetőséget!

Még egyszer nagyon köszönöm a kedves fogadtatást!

Egy nagyon szép élménnyel gazdagabban jöttem vissza Londonba!
Megjelent: 1053 alkalommal