2013. augusztus 24., szombat 20:29

Nemzetközi amatőr fekvenyomó verseny, augusztus 24, Biatorbágy-ahogy én láttam

Írta: 
Értékelés:
(0 szavazat)
Fehérvári László sokszoros fekvenyomó magyar bajnok rendezi ezt a nagyon jó hangulatú versenyt.
Évek óta járunk fellépni erre a versenyre, és mindig ismerős arcokkal találkozom, a versenyzők legnagyobb része visszajár ide, ami az elégedettség jele.
Laci mindent megtesz a verseny sikeréért, nem törődik a nehézségekkel, ha kell saját erőforrásaiból pótolja azt, ami a verseny költségeiből hiányzik.
Pedig Laci nem milliomos üzletember, csak sportember, aki szereti a sportot.
Képek a versenyről
Nagy élmény volt látnom, ahogy masters kategóriában 72 éves sportoló 140 kg- ot teljesített, utána pedig némi pihenő után saját fiának adta be a súlyt a következő nyomáshoz.

Találkoztam Piszák Petivel, aki régen nálam edzett, sokszoros E. B. és V. B. helyezett, mégis eljött versenyezni erre az amatőr fekvenyomó versenyre, sportszeretetből.

A Vida Fitnesz sportolói is próbáltak hozzátenni a verseny sikeréhez, rövid testépítő bemutatót tartottak, a közönség szórakoztatására.
A versenyen felléptek: Vörös Balázs, Deák István, Simon Attila.

Vörös Balázs élete első versenyidényére készül, nagyon jó formában van, első versenye a Bodysport Kupa lesz, a Tehetség Kutató versenyen fog indulni, testépítésben.
Balázs egész jó szabadpózt hozott össze, főleg ha figyelembe veszem, 2 napja volt rá, hiszen ennyi idővel előtte szóltam neki a fellépésről.

Deák István 21 éves, első versenye a Pro Nutrition Grand Prix lesz, addig azonban még sokat kell alakulnia, hiszen jelenleg 93 kg, a Grand Prixen pedig 80 kg alatt szeretne versenyezni, tehát van mit faragni, és az idő rövid.
Simon Attila jelenleg 115 kg, N.A.C. V.B. 5. helyezett, ő is indul a Pro Nutrition Grand Prix-en, de ő a 100 kg feletti súlycsoportban.

Versenysúlyát 103-105 kg körül tervezem, szerintem erre a hátralévő négy hét elegendő idő lesz.
Köszönöm a versenyzőimnek, hogy sportszeretetből vállalták a fellépést, a közönségnek pedig köszönjük a lelkes fogadtatást.

Minden versenyzőnek gratulálok, köszönjük, hogy mi is itt lehettünk.
Vida Zoltán
Megjelent: 250 alkalommal