2014. március 13., csütörtök 23:20

Felkészülés a tavaszi idényre: Hízó Diána

Írta: 
Értékelés:
(0 szavazat)
Dia élete első verseny idényére készül a tavasszal.
Alkatilag ígéretes a felépítése, de ennek ellenére tartottam tőle, nem fog eljutni odáig, hogy színpadra álljon.
Nem voltam benne biztos, képes következetesen diétázni, ehhez nekem túl bohémnek tűnt, nem láttam rajta azt az elszántságot, ami a versenyzéshez szükséges.
Most azonban kezd megváltozni a véleményem Dia a felkészülés első 4 hetében rengeteget alakult.

Javultak az arányai, és az izomminősége is rengeteget javult.
És mindezt úgy hajtotta végre, hogy közben átesett egy infulenzán, így majd egy hetet nem is edzett, hiszen lázas volt, de a diétát tartotta, így a fizikuma a betegség ellenére is javult.

A pózolása is kezd egyre csiszoltabbá válni, már nem olyan darabos, mint amikor elkezdtük a gyakorlást.
Dia első versenye a Bodysport Tehetség Kutató Kupa lesz, a 165 cm alatti kategóriában szeretne bizonyítani, és ha ez jól sikerül, akkor indul a délutáni nyílt szabadidős versenyen is.

Alkatilag Diában benne van a jó szereplés lehetősége, a kérdés az, mennyire lesz elszánt, hogy bírja majd a felkészülés hajráját.
A mostani állapotához képest még legalább 5 kg-ot kell fogynia, ami nagyon kemény, nagyjából a jelenlegi testsúlyának 8 %-a.

Tehát az igazi erőpróba még csak most következik.
Mindig hangsúlyozom, az alkati adottság nagyon fontos, de nem elég.
Ahhoz, hogy valaki sikeres versenyzővé váljon, még nagyon sok mindent hozzá kell tenni, nagy szorgalomra, kitartásra, és alázatra van szükség.
Dia Plumbás Ádám tanítványa, van kiről példát venni, remélem túl lép a nehézségeken, és képességeihez méltón szerepel majd a versenyen.
Vida Zoltán
Megjelent: 5121 alkalommal