2014. március 20., csütörtök 12:22

Felkészülés a tavaszi idényre: Szabó Petra

Írta: 
Értékelés:
(0 szavazat)
Petrát Suba Kriszta fedezte fel, az ő irányítása alatt kezdett komolyabban edzeni.
Kriszti látta meg benne a szikrát, előtte senki nem foglalkozott vele, tehetségtelennek tartották.
Mióta Krisztivel elkezdték a közös edzéseket, Petra több mint 10 kg-ot fogyott, az egész fizikuma teljesen átalakult.

Petra 23 éves, 160 cm magas, jelenleg 50 kg.
Hobby szinten 18 éves kora óta edz, de komolyabban csak fél éve, Suba Kriszta irányítása alatt.

Petra a debreceni Segner Fitneszben recepciós, Kriszti pedig ott dolgozik mint személyi edző, innen az ismeretség.
Petra kiváló genetikával rendelkezik, nem tudom mit láttak, akik tehetségtelennek ítélték.

A fizikuma szinte már most színpadképes, talán a combfeszítőit, a farizmait, illetőleg a combhajlítóját kell még egy hajszálnyit jobban leszálkásítani.
Petra szerintem rövid időn belül nemzetközi szintű versenyző lehet, fizikuma alapján biztos, de meg kell tanulnia pózolni, és meg kell tanulnia érezni a színpadot, és ehhez idő kell.

Petra bár remekül mutat a képeken, de élőben sokkal jobb, vagyis még meg kell tanulnia megmutatni magát, sokat kell gyakorolnia, de nincs ezzel gond, még sok idő van az első versenyig.
Petra tavasszal az I.F.B.B. válogatón, a Bodysport Tehetség Kutató Kupán biztos indul.
A nemzetközi szereplés ezeken a versenyeken elért eredmény függvénye.
Bikini kategóriában indul, ebben a kategóriában a felépítése szinte ideálisnak mondható.
Suba Kriszta segítségével Petra szerintem sikeres versenyzővé válhat, alkati adottsága alapján a tavaszi idény felfedezettje lehet.
Vida Zoltán
Megjelent: 1123 alkalommal