2014. szeptember 30., kedd 12:46

Felkészülés az őszi idényre: Deák István

Írta: 
Értékelés:
(0 szavazat)
Pisti ígéretes testépítőként indult, de az utóbbi versenyei nem úgy sikerültek, ahogy azt tervezte.
Ezt nagyon nehezen viselte, sokszor nem úgy viselkedett, ahogy egy sportolónak illik, de szerencsére magába szállt, és sikerült átértékelnie ezt az időszakot.
Pisti fejében még az is megfordult, sportágat vált, és átvándorol az erőemelők táborába.

Pisti erőemelésben is jó eredményeket ért el, egy idő után azonban rájött, mégis a testépítés az ő sportja, csak sokkal többet kell tennie érte, mint eddig.
Pisti úgy döntött, felkészül az őszi idényre, a Dunakanyar Kupával kezd, majd a Bodysport Kupa, és a Superbody következik.

Pisti még mindig nagyon fiatal, még mindig csak 22 éves, tehát még tavasszal is versenyezhet a junior kategóriában.
Pisti a Bodysport Kupán a Tehetség Kutatón, illetve a nyílt nemzetközi szabadidős versenyen is indul, 24 év alatt.

Pisti végre úgy tűnik, komolyan veszi a diétát, gyorsan változik, ezért döntöttünk úgy, rajthoz áll az őszi idényben.
Sokan segítették a felkészülését, a helyi biotech bolt, a terem ahol dolgozik (Strong Man's GYM) és szerény személyem.

Pisti jelenleg 92 kg, aránylag jó formában, de eddig eljutott már, igaz csak a verseny napján, nem 2 héttel a verseny előtt.
Az igazán nehéz rész most következik, az utolsó 2 hetet nagyon meg kell húzni, ha olyan fizikumot szeretne, amilyenről régóta álmodik.

Mert azt bizony nem adják ingyen, nagyon meg kell küzdeni érte.
Pisti a Dunakanyar Kupán 90 kg alatt indul, itt már legalább 90%-os formát tervezünk, a versenysúlyát 86-88 kg körül tippelem.
Pisti pózolását is sokat csiszolgattam, ez látszik is a pózolásán, sokkal kevesebb a tartás hiba, mint eddig.
Meglátjuk, mennyire akarja a sikert, és mennyit hajlandó tenni érte.
Ha végig járja az utat, amit javasoltam, szerintem ott lehet az élvonalban.
Pisti felkészülését végig kísérjük a bodysporton.
Vida Zoltán
Megjelent: 278 alkalommal