2014. november 21., péntek 11:29

Felkészülés az N.A.C. Universumra: Magos István

Írta: 
Értékelés:
(0 szavazat)
Pisti idén 15 év kihagyás után tért vissza.
Saját súlycsoportjában 2. lett a Pro Nutrition Grand Prix-en, és biztató formában versenyzett.
Most az N.A.C. Universumra készül, ahol a kategória választás komoly gondot jelentett a számára.

Pisti 47 éves, tehát versenyezhetne masters kategóriában is.
Azonban az N.A.C.–nál mastersben nincs súlycsoport, sem magasság kategória, így Pisti a 157 cm-es magasságával, és 62 kg versenysúlyával elveszne a mezőnyben.

A nyílt testépítésben is indulhatna 166 cm alatt, ebben a kategóriában azonban az izom tömege még nem elegendő.
Végül a 175 cm alatti atletic kategória mellett döntöttünk, itt nem hátrány a kisebb izomtömeg, sokat számítanak az arányok, és a kidolgozottság.

Pisti ebben a kategóriában 59 kg lehet, ami számára könnyen elérhető, hiszen jelenleg 61 kg.
Nagyjából 2 kiló van is rajta ahhoz, hogy elérje azt a szintű kidolgozást, ami egy ilyen nagy versenyhez szükséges.

Persze nem ugyan az 61 kilóról 59 kilóra fognyi, mint 102 kilóról 100 kilóra, nyilván az előbbi sokkal nehezebb, de Pisti szerintem meg tudja csinálni.
Pisti arányaiban, kidolgozásában szerintem rendben lesz, atleticben az izomtömege is megfelelő, egyetlen probléma a magassága lehet.

Sajnos az a tapasztalásom, hogy hasonló fizikum esetén az alacsonyabb versenyzők mindig hátrányba kerülnek.
Persze van néhány kivétel, remélem a mostani Universum is ezek közé fog tartozni.
Pisti nagyon jól felkészült, hozni fogja a súlyát, ennél többet nem tehet.
A többi már a bírókon, és az ellenfeleken múlik.
Vida Zoltán
Megjelent: 819 alkalommal