2015. január 06., kedd 11:47

Új év, csak reális célokat tűzzünk ki a versenyzésben!

Írta: 
Értékelés:
(0 szavazat)
Az új év a versenyzők körében is a nagy fogadalmak időszaka.
Nagy tervek, nagy álmok, nagy fogadkozások, ami nagyon jó, mert ez visz előre.
De az is nagyon fontos, hogy mindig reális célokat tűzzünk ki, olyanokat, amiket saját képességeink alapján elérhetünk.
Akkor lesz sikerélmény, és a nehézségek ellenére élvezhetővé válik az út, amit végig kell járni hozzá.
A versenyzés komoly sikerélményeket ad, olyan érzést, amiért érdemes megdolgozni.
De ehhez mindig helyesen kell kitűzni a célokat.
Nem csak az első hely adhat sikerélményt, a sikerélményt az elismerés, és a saját fizikumhoz képest való javulás adja.
Minél nagyobb a saját fizikumhoz képest való javulás, annál nagyobb az elismerés abban a körben, ahol a versenyző készül.
Ha ez komoly eredményekkel párosul, akkor elismerés országos szintűvé válik.
Minden versenyző erről álmodik, erre készül, de nagyon kevesen érik el ezt a szintet.
Hiszen tudomásul kell venni, nem mindenkiből lehet bajnok.
Már írtam erről egy előző cikkemben, akik nem nyerhetnek háborút címmel.

A saját képességek helytelen felmérése, túlértékelése, legalább olyan káros, mint az önbizalom hiány.
Vagyis akinek gyengék az adottságai, szerény célokat tűzzön ki, vagy ne versenyezzen.
Milyen adottságokról beszélek?
Alkati adottságok: csontozati, izomzati adottságok, ezek a legfontosabbak.
Ennek hiányában csak szerény célok érhetők el.
És az egyéb adottságok, és most Bognár Gergőt idézem.

,,Mihelyst az ember kilép, komolyabb nemzetközi versenyek színpadjaira, egy bizonyos ponton túl - pláne, ha a receptoraink nem túl fogékonyak (ez is genetika, nem csak a keskeny derék.) - az egészségünk nem védhető meg.
Nincs az az Isten és szervezet, ami kibírja ezt büntetlenül és maradandó károsodás nélkül.
Aki az ellenkezőjét állítja, az még nem járt versenyek után laborban. ”
Mit jelent ez?
Nem egyformán reagálunk bizonyos készítményekre, van akik jól reagálnak, és van akik nem.
Akik nem reagálnak jól, és mértéktelenül használnak bizonyos dolgokat, borítékolható, hogy nem ússzák meg károsodás nélkül.

És bizony az is genetika, hogy bizonyos készítmények tartós használatát ki hogyan, és mennyi ideig viseli el.
Ha megjelennek az első intő jelek, akkor bizony nem hogy a háborút, de még a csatát is be kell fejezni, azonnal.
Az elszántság nem azonos az esztelenséggel.
Sajnos az év végén is volt egy haláleset, pont ilyen okból.
Barátom volt, még csatákat is nyert, de azt a háborút, amire folyamatosan készült, azt nem tudta megnyerni.
Olyan akart lenni, mint Mészáros Laci, 300 kg nyomni ruha nélkül.
Álmaiért az életével fizetett, mert nem volt hajlandó bele törődni, hogy soha nem lesz belőle Mészáros Laci, mert hiányoznak hozzá az adottságai.
A sport nagyszerű dolog, rengeteg sikerélményt adhat, ha elfogadjuk azt, hogy nem mindenki lehet első, és a céljainkat a képességeinkhez igazítjuk, számtalan élményünk lehet, az egészségünk megóvása mellett.
Ehhez szükségünk van céltudatosságra, következetességre, szorgalomra, és alázatra.
Meggyőződésem, ezek a sikeres versenysport alapjai.
Vida Zoltán
Megjelent: 2913 alkalommal