2015. február 25., szerda 21:26

Keveházi Klementina márciusban kezdi a felkészülést tavaszi idényre

Írta: 
Értékelés:
(0 szavazat)
Klementina tavaly ősszel nyerni tudott a Tehetség Kutató Kupán, a délutáni nyílt szabadidős versenyen pedig harmadik helyen zárt.
Idén szeretne kilépni a nemzetközi mezőnybe, fő cél az NAC Világbajnokság lesz, május 30.-án.
A Frey Classic is tervben volt, azonban ezt a versenyt Klemi magánéleti elfoglaltság miatt kénytelen kihagyni.

A diétát azonban tartja, edzésben van, március elejétől kezdi a felkészülést, első versenye a Bodysport Kupa lesz.
Klemi alkatilag nagyon jó, és ösztönösen jól pózol.

Szerintem ha március elejétől elkezdi a felkészülést, az elegendő lesz a csúcsforma eléréséhez.
Klemi a versenyekre Németh Robi irányításával készül, tavalyi sikereit is az ő segítségével érte el.

Idén rangosabb versenyekre is készül, tehát a cél a tavalyinál meggyőzőbb forma elérése, ami már a nemzetközi mezőnyben is elég lehet a dobogóra kerüléshez.
Klemi idén sokkal jobb alapokról indul, mint tavaly, tehát bizakodó vagyok.

Klemi céltudatosan edz, a diétát is nagyon jól bírja, a tavalyi felkészülés során egyszer sem nyafogott, egyszer sem akarta abba hagyni a felkészülést.
Van bizalmam, ha elkezdi a felkészülést, akkor be is fejezi, nem fordul vissza félúton.
Klemi felkészülését végig kísérjük a bodysporton.
Vida Zoltán
Megjelent: 518 alkalommal