2015. március 23., hétfő 10:13

Németh Róbert négy hét alapozás után

Írta: 
Értékelés:
(0 szavazat)
Robi 17 évesen került ide, előbb versenyzőként, később edzőként dolgoztunk együtt.
Az IFBB szövetségnél évekig versenyzett, még nagyon fiatalon, junior kategóriában.
Ebben a kategóriában a junior bajnoki címig jutott, majd több év kihagyás következett.

Főiskolát, majd edzői tanfolyamot végzett, közben edzőként dolgozott, ezzel biztosítván a megélhetését.
Ilyen körülmények mellett nyilván nem volt ideje versenyekre készülni, örült ha a napi feladatokat tudta kezelni.

Most azonban már nem jár iskolába, kialakult vendégköre van, így ismét lehetősége van a versenyzésre.
Robi elkezdte a felkészülést, 4 hete tart az alapozás, a súlya jelenleg 108 kg, az időszaknak megfelelő formában.

Sajnos az infulenza járvány őt is elérte, egy hétig beteg volt, nem tudott edzeni, ez nyilván visszahúzta a felkészülésben.
Most azonban már teljesen egészséges, teljes értékű edzéseket végez.

Robi csak nemzetközi versenyeken szeretne indulni, első sorban a WBPF, IBFF, NAC szövetségek versenyein.
A magyar versenyeken nem tud részt venni, lévén aktív bíró, így nem lenne korrekt, ha azokkal versenyezne, akiket pontozott éveken keresztül.

Robi felül nagyon masszív, a lábai is sokat alakultak, a nagy kérdés az lesz, tud e borotva éles formát hozni úgy, hogy közben nem fogy el a lába.
Ha igen, akkor Robi visszatérése sikeres lehet, minden ezen múlik.
A verseny súlyát 95-96 kg körül tippelem, ami az ő magasságához kimondottan jónak mondható.
Remélem, semmi váratlan nem jön közbe, és Robi hozni fogja azt a formát, ami benne van.
Robi felkészülését végig kísérjük a bodysporton.
Vida Zoltán
Megjelent: 1202 alkalommal