2015. május 20., szerda 22:49

Bogáti Árpád két héttel az NAC Világbajnokság előtt

Írta: 
Értékelés:
(0 szavazat)
Bogáti Árpi közel húsz éve versenyez a magyar élvonalban.
Volt magyar bajnok is, az IFBB szövetségnél, még abban az időben, mikor ez a cím nagyon sokat jelentett.
Árpinak nagyon meg kellett dolgoznia a sikereiért, nem állt mögötte sem szponzor, sem patinás egyesület, sem mentor.

Árpi több kritikus helyezést veszített el e miatt, de nem adta fel, mindig sportszerűen viselkedett az eredmény hirdetésnél, akkor is, ha az eredmény nem volt éppen a legreálisabb.
Most az NAC Világbajnokságra készül, a 40 év feletti masters kategóriában szeretne bizonyítani.

Árpi 2 héttel a világbajnokság előtt remek formában van, a hátralévő idő szerintem bőven elég lesz a csúcsformába kerüléshez.
Még mindenhol picit száradnia kell, és kicsit reszelni kell a pózolásán is.

Mivel nagyon rég óta ismerem, és mindig jó volt a kapcsolatunk, úgy döntöttem, besegítek neki a felkészülés utolsó 3 hetében.
Árpi nagyon szerény, megbízható versenyző, egészen biztos, betartja azt, amit megbeszélünk.

Nagyon remélem, sikerül egy apró kockát hozzátenni a felkészüléséhez, hogy még jobban szerepeljen, emelje a magyar testépítés amúgy is jó megítélését.
Jövő hét szerdán szerintem Árpi már 90%-os formában lesz, úgy tervezem, szerdán legalább 1 órán keresztül próbálom javítani a pózolását.

A cél a döntőbe kerülés, ami az NAC mezőnyét ismerve nem lesz könnyű, de Árpi képességeit figyelembe véve nem is lehetetlen.
Árpi autóval utazik Varsóba, ha van olyan versenyző, aki kvalifikált a Bodysport Kupán, és csatlakozna, még van rá lehetőség.
Megtesszük, amit tudunk, ami tőlünk telik, a többi már az ellenfeleken, és a bírókon függ.
Vida Zoltán
Megjelent: 834 alkalommal