2015. október 01., csütörtök 11:54

Felkészülés az őszi idényre: Schönekker László

Írta: 
Értékelés:
(0 szavazat)

Laci nálam kezdte a versenyzői pályafutását, öt évvel ez előtt.
Aztán később önállósult, a Biotech Usához került, ő lett a cég egyik reklámarca.
Laci a jelenleg legnépszerűbb kategóriában, a mens physique kategóriában versenyez, ebben lett ismert és elismert versenyző.


Tavaly magas kategóriában ő nyerte a Superbodyt, ami talán a legrangosabb verseny Magyarországon.
Laci azonban nem elégszik meg ennyivel, idén úgy döntött, szeretné megmérettetni magát a nemzetközi mezőnyben is.

Fő versenye idén az NAC Universum lesz, itt szeretne bizonyítani.
A kategória határa testmagasság -100, ami azt jelenti, Laci a 194 cm-es magasságához 94 kg lehet maximum.
Jelenleg 99 kg, vagyis 5 kg-ot kell fogynia, november végéig.
Úgy vélem, ez nem lesz megoldhatatlan feladat.
Laci alkata ideális ehhez a kategóriához, széles a válla, keskeny a csípője, hangsúlyosak az egyenes hasizmai.
Nyilván még nincs kész, de november vége még nagyon messze van.
Laci első versenye a Bodysport Kupa lesz, ahol kvalifikálni szeretné magát az NAC Universumra.
Ezen felül még a Superbodyn biztosan indul, a többi verseny már teljesen képlékeny, annak függvénye, hogyan illeszthető be a felkészülésébe.
Laci aktív edző, sőt versenyzőkkel is foglalkozik, a barátnője fitness modell kategóriában versenyez, és Laci segít neki a felkészülésben.

Kinga szintén tehetséges, és ugyan azokon a versenyeken szeretne indulni, mint Laci.
Sok sikert kívánok mind a kettőjüknek!
Vida Zoltán

Megjelent: 2270 alkalommal Utoljára frissítve: 2016. január 08., péntek 11:29