2015. december 20., vasárnap 17:41

Lakatos Mihály: Palecian Judit idei menetelése

Írta: 
Értékelés:
(0 szavazat)

Palecian Judit jellemvonásai: Akaraterő, tisztelet, alázat, céltudatosság.
Hibátlan évet zárt a “Miss Boxing” művésznévre hallgató, kétszeres professzionális ökölvívó és hétszeres fitness /Figure, Athletic, Miss Fitness / világbajnok, az NAC Universe győzelmét követő napon 44-k életévét betöltő, Marosvásárhelyről Győrbe elszármazott Palecián Judit.
Miután az elmúlt évben több szövetség –szám szerint négy /NAC, WBPF, IBFF, IBFA/- égisze alatt elpáholta a világot, és gyakorlatilag két évet csúcsjáraton végigversenyzett, úgy döntött, hogy idén a tavaszt kihagyja.
Szüksége volt a feltöltődésre, megújulásra.

Nem akartuk, hogy kiégjen és ennek következményeként visszaessen fejlődésben és teljesítményben egyaránt.

A stratégia eredményesnek tűnt, hiszen az ősszel amit bevállalt, mindent csont nélkül elvitt.
Temesváron kezdte a Szabadság kupával, két héttel az NAC Univerzum előtt, ahol Pápai “Brutália” Renátát megelőzve /aki az előkelő második helyen végzett megérdemelten/ hozta el az aranyérmet és a velejáró pénzdíjat.
Jó bemelegítés volt az Univerzumra, ahol a kategória győzelmet toronymagasan nyerte.

Az abszolút győzelemért vívott küzdelemben ádáz csatát vívott a tavalyi győztessel, a  többszörös német világbajnok Melanie Kuch-kal, de végül Judit cipelhette haza az óriásserleget győzelmi trófea gyanánt.
Erkölcsileg is a Kuch-skalp roppant értékes volt, hiszen egy világverő versenyzőről van szó, aki ráadásul hazai pályán, saját publikuma előtt veszítette el a tavaly megszerzett címet abszolút bajnoki címet.

Ez a tény is illusztrálja a verseny tisztaságát, a pártatlan, korrekt pontozást.
“Miss Boxing” győzelmét kétségtelenül a combjának köszönhette, testrész, amely az elmúlt évhez képest szemlátomást javult, úgy a combfeszítő mind a combhajlító egyaránt.

Az NAC győzelmét követő hétvégén a napsütötte Tenerifén próbált szerencsét a WABBA Univerzumon.
Ennél a szövetségnél korábban még soha nem versenyzett.
Győzelmével a Miss Fitness kategóriában/a Figure megfelelője/ egy újabb szövetség világbajnokának titulálhatja magát.

Csak azt sajnálja, hogy a WBPF szövetség az NAC-vel egyazon napon szervezte a saját világbajnokságát Tájföldön, és két helyen egy időben felbukkanni, egymástól több ezer kilométeres távolságban, még Palecián Juditnak is lehetetlen.
Ha egy héttel korábban rendezik meg ázsiai kollégáink, akkor ki tudja?
Judit akár három vb. címet is bezsákolhatott volna két hét leforgása alatt.
Na de ez utópia, kár rajta rágódni, főleg, hogy nem rajta múlt ennek megvalósítása.
Judit felkészülése következetes volt, szinte csalás nélkül diétázta végig a hosszú hónapokat, és többnyire az osztott edzés elvét alkalmaztuk.

Valószínűleg a jövőben is ez lesz a felkészülési módszerének alapja.
Elmondása szerint szeretné a tavaszt, és az őszt is végigversenyezni.
Érez magában annyi virtust, energiát, hogy ezt a két –pontosabban három- szezont  kiégés nélkül egy lendülettel végiggyötörje.
Affinitását, hozzáállását, szívósságát ismerve borítékolható, hogy ez így is lesz!
Támogatója, Gajda Zoltán javaslatára, tavasszal a NABBA is célkeresztbe kerül, így a többi  világverseny mellé ezt is beiktattuk.
Kitűzött versenyei a tavaszra: NABBA Vb, NAC Vb, WBPF Eb / valószínűleg Magyarországon kerül megrendezésre?!/ valamint olyan pénzdíjas versenyek amelyekre esetleg meghívást kap.

Ha sikerül combkerületére még két centit rávarázsolni, az őszi száraz metszett fazonjával Judit jó eséllyel top helyezéseket érhet el a tavaszi megmérettetéseken is.
Arra mindenképpen figyelünk, hogy az alapozásnál se pakoljon magára irdatlan mennyiségű felesleget, aminek letakarítása külön gondot okozna mindkettőnknek, így máris könnyebb lesz a feladatunk, ami a végelszámolásnál sokat húzhat a latban.

Judit szeretné kinyilvánítani köszönetét azok iránt akik támogatták a felkészülésében akár anyagilag, akár szakmailag vagy erkölcsileg tették, és tudjuk, hogy az ilyen jellegű támogatók nélkül manapság lehetetlen sikereket elérni a versenysportban.
Ők: Gajda Zoltán, Vida Zoltán, Sebestyén Péter, Buranits Ildikó, Huszár Ernő.
Hálával tartózik nekik azért a bizalomért amit iránta tanúsítottak.
Palecián Judit mindenesetre ékes bizonyítéka, hogy kellő alázattal, becsülettel a csúcsig nem csak eljutni, hanem ottmaradni is lehetséges.
Néhány év még van benne, és iszonyú munkabírását ismerve reméljük, hogy az élvonalból teszi le majd a lantot a sokszoros fitness- és profi ökölvívó világbajnok.

   “múmia”

Megjelent: 2758 alkalommal Utoljára frissítve: 2016. január 26., kedd 12:28