2016. október 08., szombat 17:39

Bodysport Kupa, a saját versenyzőim értékelése

Írta:  vida zoltán
Értékelés:
(0 szavazat)

Rövid értékelés, a saját versenyzőim szerepléséről.

Évek óta csak a saját versenyzőim teljesítményét értékelem, nem azért, mintha a többi versenyző szereplése nem érdekelne, de az ő teljesítményüket nincs jogom értékelni.

Első gondolatom az, nagyjából minden versenyzőm teljesítményével elégedett vagyok.

Nyilván első sorban azoknak a versenyzőknek tudtam többet segíteni, akik itt készültek, vagy gyakran jártak fel forma ellenőrzésre.

A táv segítségben nem hiszek, ezt meghagyom a megélhetési edzőknek.

És akkor a véleményem, kategóriánként.

Tehetség Kutató Kupa:

 

Fitness modell, -165 cm, Kiszelyné Medovorszki Adrienn, 4. helyezés, fit modell anyuka 30 év alatt első helyezés.

Adriennt az utolsó 4 hétben segítettem, nem velem kezdett készülni, Dénes Józsi barátom tanítványa.

Józsi egészség ügyi problémai miatt keresett meg, Kiss Renátán keresztül, edzéseit Renivel végezte, én első sorban az élettani részben segítettem.

Adri a rövid időt figyelembe véve jól felkészült, és a helyezéseit megérdemeltnek tartom.

Fitness modell, + 165 cm, két indulónk volt, Ábrahám Tímea, és Veres Nikoletta.

Timi Kiss Renin keresztül került hozzám.

Timinél az edzést, és az élettani részt is én állítottam össze, személyesen foglalkoztam vele.

Figyelembe véve a kezdeti formáját, az átalakulással maximálisan elégedett vagyok, és még jócskán vannak tartalékai.

Produktuma első hely a Tehetség Kutatón, 2. hely a kvalifikációs versenyen.

Veres Nikoletta Bárdos Jánoson keresztül került hozzám.

Nem velünk edzett, Komáromi Bence irányította az edzéseit, én csak az élettani részben, és a pózolásban segítettem.

Produktuma 5. hely a Tehetség Kutatón, és a kvalifikációs versenyen is.

Ebben az idényben ennyit lehetett kihozni, becsületesen felkészült.

Sport modell kategória, +165 cm, Kiss Zsuzsanna képviselte klubunkat, sikerrel.

Zsuzsa egy régi barátom felesége, nálunk készült, az edzéseit, az élettani részt, és a pózolást is én irányítottam.

Zsuzsi nagyon szépen fejlődött, mérlege 1. hely a Tehetség Kutatón, 2. hely a kvalifikációs versenyen.

Alkatilag nagyon ígéretes, még messze van a teljesítő képessége határától.

Fit modell anyuka 40 év felett Kovácsné Viktória Csilla képviselt minket, égészen megdöbben tő az átalakulása.

Nálunk készült, a felkészülését teljes egészében a férje, Kovács István irányította, sikerrel.

Csilla végül 9. lett, de nem ez a lényeg, hanem az átalakulás, amit cukorbetegen, pajzsmirigy problémával felmutatott.

Evolúció Kupán 2 versenyzőnk indult, Takács László, és Balogh Sándor.

Laci 3. Sanyi 4. lett, mind a ketten sokat változtak, több mint 20 kiló feleslegtől szabadultak meg.

Kvalifikációs verseny.

Junior kategóriában 3 versenyzőnk indult, Fister András, Dietrich Ádám, Horváth Norbert.

András felkészülését 4 éve irányítom, azóta a fejlődése töretlen, most elsősorban arányaiban, és méreteiben volt jobb vetélytársainál, és megérdemelten nyert.

Ádám nagyon esztétikus, szépen pózol, a kidolgozása is rendben volt, végül jogosan a második helyen végzett.

Ugyan ezt a helyezést érte el atletic 175 cm alatt is.

Ádám nálunk edz, a teljes felkészülését személyesen irányítottam.

Norbi nagyon elengedte a testsúlyát az alapozásnál, így meg kellett küzdenie a formába hozással.

Juniorban 4. majd atletic 175 cm felett 1. helyezést ért el, megérdemelten.

Felkészülésében az élettani részben, illetve a pózolásban segítettem.

Sportmodell kategória, 165 cm alatt Harangi Adrienn 1. helyezést ért el, megérdemelten.

Adri WABBA Világbajnokként érkezett hozzánk, kontrolokra jár hozzám, illetve az élettani részben próbálok neki segíteni.

Minden apró változtatásra nagyon gyorsan reagál, nagy reményeket fűzök az őszi szerepléséhez.

Fitness figure, 40 év alatt.

Pál Mónika 3. helyezést ért el, amihez gratulálok.

Nagyon erős volt a mezőny, Móni nem ide időzíti a csúcsformát, az Universumra szeretne 100%-ot hozni.

Mónival nagyon régóta dolgozunk együtt, félszavakból is értjük egymást.

Ha a hátsó pózokban tud élesedni, akkor bárkinek méltó ellenfele lehet.

Fitness figure, 40 év fölött.

Őri Bernadett 4. helyezést ért el.

Berninek keveset tudtam segíteni, nagyon elfoglalt, és messze lakik.

Kicsit a végére hagyta a formába hozást, bár Berni jól hajrázott, de sajnos kevés volt az idő a csúcsformába lendüléshez.

Masters 40 év felett.

Jenei Pisti irántam való tiszteletből indult a mi csapatunkból, teljes egészében egyedül készült, és nyert, első sorban méreteinek köszönhetően.

Kellner Tibiről ugyanezt tudom mondani, ő végül 3. lett, nagyon jó formát hozott, idén a lábaival sem volt probléma, arányban voltak a felsőtestével.

Bárdos Jani kontrolokra járt hozzám, jó formát hozott, de féltette a tömegét,

így nem volt olyan száraz, amilyen lehetett volna.

Így végül a 4. helyen kötött ki.

Masters 50 év felett.

Somogyi Ottó 67 évesen is remek formát hozott, és 3. lett.

Váradi Józsi későn kezdett hajrázni, így nem tudott eléggé beszáradni, és 4. lett.

Mens Physique 175 cm felett.

Zsarnay Zsombor jó formát hozott, méreteiben, és arányaiban is fejlődött.

Az első három helyezett nagyon szoros csatát vívott, végül Zsombor nyerte a kategóriáját, és az abszolútot is.

Zsombor a Vida Fitness-ben készült, a pózolásában, az élettani részben segítettem a felkészülését.

Még komoly tartalékai vannak, tud még fejlődni ebben az idényben.

Testépítésben 179 cm felett Gönye Ádám indult színeinkben, nem nálunk készült, kontrollra járt be, javítottam a pózolását, és az élettani részben segítettem.

Ádám sokat fejlődött, méretben, arányban egyaránt.

Megérdemelten nyert.

Gratulálok az összes versenyzőnek, további sikeres felkészülést kívánok mindenkinek.

Vida Zoltán

Megjelent: 2655 alkalommal