2017. február 05., vasárnap 15:35

Felkészülés a Bodysport Kupára: Stibál Ildikó

Írta:  vida zoltán
Értékelés:
(0 szavazat)

A mostani nagyon szomorú hétvége után az élet megy tovább.

Szeretek versenyzőkkel foglalkozni, versenyzőknek segíteni, főleg olyanoknak, akik hajlandók betartani amit megbeszélünk, és ezáltal lépnek előre egy lépést.

Stibál Ildivel fél éve dolgozom együtt, nagyon következetes, mindent betart, amit megbeszélünk.

Fél év alatt rengeteget fejlődött, javultak az arányi, és az izom minősége is sokat alakult.

Most van olyan formában, mit tavaly a Bodysport Kupán, a színpadon.

És még csak most kezdte el a felkészülést.

Ha nem jön közbe semmi rendkívüli, ebből nagyon komoly forma lehet, nagyon jó alapokról indul.

 

Ildinek javult a combhajlítója, a válla, és a vádlija is, amiben fejlődnie kellett, abban fejlődött.

Még a farizom, és a hasa alsó része az, amin még javítani kell, de erre a hátralévő több mint 3 hónap bőséggel elég lesz.

Megfelelő edzés módszer választással, következetes edzéssel ennyi idő bőven elég lesz, hiszen most sincs nagy baj, csak még nem tökéletes.

Ildi a Bodysport Kupán, az IBFF EB-én biztosan indul, a Frey Classic-on való indulása még véleményes.

Ezen felül a WBPF versenyei még érdekesek lehetnek, ha beilleszthetők a felkészülésbe.

Ildi sportmodell kategóriában versenyez, a felépítése ehhez passzol leginkább.

Ahogy közelednek a versenyek, úgy sűrűsödnek majd a kontrollok, lehetőségem szerint próbálom maximálisan segíteni a felkészülését.

A diétája már most is elég szigorú, kevés szénhidráton van, nagyon odafigyel a táplálkozásra.

Ha olyan lesz a forma, ahogy várjuk, a május végén rendezendő NAC VB még szóba jöhet, nem sokat nyújtana a felkészülésén.

Öröm ilyen motivált versenyzővel dolgozni, aki megérti a lényeget, nem nyafog, és hétről hétre látszik rajta a változás.

Ildi felkészülését végig kísérjük a Bodysporton.

Vida Zoltán

Megjelent: 409 alkalommal