2017. május 18., csütörtök 19:59

Bodysport Kupa, a saját versenyzőim értékelése

Írta:  vida zoltán
Értékelés:
(0 szavazat)

A mi sportágunk versenyeinek véreredménye a bírók kezében van, nem mérhető a teljesítmény stopperrel, vagy centiméterrel, így az értékelés mindig szubjektív.

Éppen ezért, csak a saját versenyzőim teljesítményét értékelem, abban reménykedve, nem lesz belőle sértődés, és talán elfogadják a véleményem.

A mostani csapat hozzáállásával összességében elégedett vagyok, mindenki igyekezett kihozni magából a maximumot.

A Tehetség Kutató Kupán nagyon ígéretes versenyzőket láttam, Kenéz Árpád, Szűr Zoltán, Horváth Pál egyaránt komoly fizikumot mutatott fel.

 

Kenéz Árpád 16 éves, remek fizikummal nyerte a tinédzser kategóriát, véleményem szerint nagy lehetőség van benne, ha el nem unja, és abba nem hagyja a testépítést.

Árpi nagyon száraz volt, simán nyerte a kategóriáját, kissé láberős, amire a jövőben figyelni kell, hangsúlyosabban kell edzeni a felsőtestét.

Szűr Zoli nagy visszatérő, több mint 8 évet hagyott ki, a visszatérése remekül sikerült, mindent megnyert, amit lehetett az atletic kategóriában.

Előbb a Tehetség Kutató, majd a Kvalifikáció atletic 175 cm alatt, a végén pedig az abszolút bajnoki cím is az övé lett.

Mind a három kategóriát teljesen egyértelműen nyerte, minden bírónál.

A fizikuma szinte hibátlan, a pózolása is egész jó, nagy reményeket fűzök a szerepléséhez a nemzetközi mezőnyben.

Horváth Pali nagyon régi vendég a Vida Fitnessben.

Régóta foglalkozik a versenyzés gondolatával, az utolsó lökést azt adta, behoztuk a mens physic kategóriát a Tehetség Kutató Kupán.

Pali remek formát hozott, nagyon száraz volt, nyerni tudott a tehetség kutatón, majd a kvalifikációs versenyen is, 175 cm alatt.

Az abszolútban mindössze 1 ponttal kapott ki klubtársától, Zsarnay Zsombortól.

Kezdésnek azt gondolom, ez több mint jó teljesítmény.

Csányi Andris szintén a mens physic kategóriában indult, és a népes mezőnyben végül a 7. helyen végzett.

Andris nagyon arányos, azonban kidolgozásban, és méretben is van hová fejlődnie, a helyezése reális.

Junior testépítésben Horváth Dániel jó formát hozott, becsületesen felkészült, végül 5. lett.

Önmagához képest rengeteget fejlődött, első versenyes újoncként szépen helyt állt.

Fitness modell kategóriában két fiatal, első versenyes újoncunknak nem sikerült az első 10-be kerülnie a Tehetség Kutató Kupán, Bodics Renáta, és Vajda Tia egyaránt 11 lett.

Portik Zsolt nyerte a junior kategóriát a kvalifikációs versenyen, arányainak, és méreteinek köszönhetően.

Az EB-re teljesen más stratégiát alkalmazunk, sajnos Zsolti nagyon gyorsan fedődik, nagyon oda kell figyelni a szénhidrátra.

Ugyan ebben a kategóriában Kenéz Árpád 6. lett, ne feledjük, 16 évesen!

Fitness figure kategóriában 40 év alatt Dr. Polgár Anita első versenyes újoncként első lett, a fizikuma, és a hozzáállása is példaértékű.

Mindent betart, értelmes, öröm vele dolgozni.

Az IBFF EB-én, és az NAC VB-én is érmet várok tőle.

Csala Lilla fitness figure 40 év felett 4. lett, Lilla szeret mindent az utolsó pillanatra hagyni, ha szárazabb formát hoz, előrébb kerülhetett volna.

Masters kategóriában 40 év felett Bárdos János 90%-os formát hozott, ami a 2. helyet jelentette számára.

Ellenfele szárazabb volt, de kevésbé esztétikus, így helyezése kissé véleményes.

Masters 50 felett Váradi Józsi, és Fehér Ricsi indult, Józsi 3. , Ricsi 4. lett.

Ricsi tömegesebb volt, Józsi kicsit szárazabb, végül az utóbbi döntött.

Zsarnay Zsombor számtalan problémával küzdött a felkészülés során.

Ennek ellenére nem adta fel, végig csinálta, és ha minimális különbséggel is, de nyerni tudott a kategóriában, és az abszolútban is.

Mondhatnánk szerencséje volt, de ez nem lenne igazságos, mindent megtett, és nyert, most így alakult, a mi lenne, ha kérdéssel nem érdemes foglalkozni.

Sportmodell 165 cm alatti kategóriában Siska Fruzsina remek formát hozott, és nyert.

Szoros küzdelem volt, de végül a mérleg nyelve felé billent, ha csak hajszállal is.

Fruzsi eddig remekül szerepel az idényben, remélem, ez a lendület nem törik meg.

Sportmodell 165 cm felett 3 versenyzőnk indult, mind a hárman remek formában versenyeztek.

Kiss Zsuzsanna volt a legszárazabb, ezt most a bírók értékelték, egy ponttal megelőzte Szilágyi Ildikót, aki szintén remek formában volt.

Stibál Ildikó szintén remek formát hozott, nagyon arányos volt, kidolgozásban is javult, azonban picit még szárazabbnak kellet volna lennie a dobogóhoz.

Testépítés 172 cm alatt Portik Zsolti kissé már fáradtan, de behúzta a 3. helyet, megérdemelten.

179 cm alatt Kohári Richárd remek formát hozott, versenyről versenyre javul.

Megérdemelten nyert, sokat várok tőle az IBFF EB-én, és az NAC VB-én is.

Földvári Attila 179 cm felett magabiztosan nyert.

A mezőny legszárazabb formáját hozta, tőle is sokat várok az IBFF EB-én.

Gratulálok az egész csapatnak, szép munka volt!

A mérlegünk 14 arany, 2 ezüst, 1 bronzérem, egy 4. két 5. egy 7. hely.

Soha rosszabb ne legyen.

Vida Zoltán

Megjelent: 3105 alkalommal Utoljára frissítve: 2017. május 18., csütörtök 20:34