Dopping

2010. augusztus 20., péntek 16:48

Az anti-ösztrogénekről

Írta:
Az anti-ösztrogéneket sok testépítő alkalmazza, a legtöbb sajnos úgy, hogy nincs tisztában azzal, hogy mi is az, amit használ.
A legtöbb annyit tud mondani, hogy segítségükkel kidolgozottabb lesz, így autómatikusan az anabolika mellé szed anti-ösztrogént is, hiszen azt hallotta, ez a kidolgozott izomzat titka. Kicsit nézzünk utána, mi az igazság ezzel kapcsolatban.
Az ösztrogének szterán vázas vegyületek, több hormon összefoglaló neve (ösztotriol, ösztrodiol, ösztron).
Az ösztrodiolt a nem állapotos nőkben a petefészek termeli (a menstruációs ciklusban is szerepe van).
Az ösztron a menopauza alatt kerül túlsúlyba az ösztrotriol pedig a terhesség alatt. Mind a két nemben termelődik, de a női szervezetben hangsúlyosabb szerepe van. Ez a hormon hivatott kialakítani a nőies nem jelleget: mirigyes mell szövet, zsírpárnák elhelyezkedése. A férfiakban lényegesen kevesebb található. Hogy még is miért érdeklik az ösztrogének az atlétákat? A válasz az ösztrogén „gyártásában” keresendő, a szervezetben (férfiakban főleg a májban) található egy aromatáz nevű enzim.
2010. augusztus 20., péntek 16:47

A gonadotrophormonokról

Írta:
A gonadotrophormonok az infantilis nemi mirigyek kifejlődését, a tüszők megérését, és a herék leszállását siettetik.

Megkülönböztetik:

  1. A tüsző érést és a spermatogenesist elősegítő, tehát a csírahámra ható gametogén vagy folliculus-stimuláló hormon (FSH)
  2. A luteinizáló (LH) vagy interstitialis sejt- stimuláló hormont (ICSH), amely az előbbivel együtt létrehozza a peteérést, hím állatokon pedig serkenti a Leydig-féle interstitialis sejtek tesztoszteron – termelését.
  3. A luteotroph hormont (LTH) vagy prolaktint, amely 24-26 ezer molekula súlyú biszulfid - kötést tartalmazó polipeptid. Ez a luteinizáló hormonnal együtt kifejleszti a sárgatestet, és serkenti a progeszteron termelést.
2010. augusztus 20., péntek 16:45

Terápiás alkalmazás

Írta:
A choriongonadotrophint, prolannak is nevezik. Vemhes kancák vérsavójából nyerik a PMS-t (pregnant mare serum) hatása tartós, lassan ürül ki a szervezetből. A PMS mindkét nem (férfi, nő) késlekedő nemi érése esetén adható, továbbá hiányos spermaképzés serkentésére (impotentia, sexuális neurasthenia).
2010. augusztus 20., péntek 16:43

Gonadotropinum chorionicum, choriogonin, pregnyl

Írta:
Terhes állatok vizeletéből előállított hormon. A száraz ampulla 500-1500 NE liofilezett hormonport tartalmaz, 2ml oldószerrel. Hiányos spermaképzés esetén, depressziós állapotban férfiaknál hetenként 3x1500 NE choriogonin. 4 hétig alkalmazható majd 3-4 hét után ismételhető.
2010. augusztus 20., péntek 16:42

Pergonal (75 NE gonadotrop, FSH, LH hormon)

Írta:
Emberi vizeletből nyert gonadotrop hormon. Férfiaknál infernitás, sterilitás, hiányos spermaképzés kezelésére. Szakrendelés javaslatára rendelhető. Heti 1 ampulla 4 hétig. Utána 3 hét után a kezelés ismételhető.

Hosszan tartó szteroid kezelés után a szervezet saját tesztoszteron termelésének visszaállítására alkalmazott készítmények.
2010. augusztus 20., péntek 16:40

A vízhajtókról általában

Írta:
A vízhajtók a versenysportban is elterjedt szerek, melyeket a testépítésben a lehető legélesebb forma érdekében vetik be a versenyzők.
Súlykategóriás sportágakban a kategóriákba való bemérés érdekében használják. Tekintsük át, hogyan is működnek ezek a szerek, mi a hatásmechanizmusuk, és milyen előnyökkel, illetve veszélyekkel jár használatuk.
A vízhajtók dopping listán lévő készítmények, tehát használatuk a versenysportban elvileg tiltott.
A vízhajtók mindegyike a kiválasztás szervén, a vesén fejtik ki hatását közvetlen, vagy közvetett módon. Hatásukat többfele módon fejthetik ki.
A vesetestecskék (ún. nephronok, melyek a vese működési alapegységét képezik) visszaszívó folyamatai igen sokrétűek.
Úgy képzelhetjük el, mint egy folyót, amiből az egyes képletek kihalásszák a szükséges anyagokat, míg mások beledobják az ártalmasakat.
Többségük az egyes ionok „vízmegkötő” (ozmotikus) tulajdonságát használja ki és a kiválasztó apparátus különböző részein hatnak.
Léteznek közvetlenül a vese kiválasztó készülékeire ható (Na-K-Cl-kotranszporter, Na-K cserélő „pumpák” ) szerek. Mások közvetetten, olyan hormonok gátlásával, illetve serkentésével hatnak melyek a vese kiválasztó működését befolyásolják.
Az első csoportba tartoznak az erős vízhajtók („gyors vízhajtók”), mint a furosemid, edecrin vagy a bumetanid. Ezek a Na+ ionok visszaszívását gátolják a vesetestecskék Henle-kacs nevű részében.

A hidrokolrotiazid a vesetestecske disztális kanyarulatos csatorna nevű részén gátolja a Na+ visszaszívást, hasonlóan a bendrofluazidhez (Thiazidok). Thiazidok esetében a Ca-ionok vesztése kevésbé jellemző.
Az amilorid és a triamterene (főként) a nephronok végén található gyűjtőcsatornán található ún. epitheliális nátriumcsatornán, vagy más néven amilorid-érzékeny nátriumcsatornán fejtenek ki Na+ visszaszívást gátló hatást. Ezek gyengébb vízhajtók, mint a pl. a furosemid, de nagy előnyük, hogy használatuk nem jár fokozott K+ ionürítéssel, ami a furosemidnél veszélyt rejt magában.

A második csoportot a hormon antagonisták képviselik, melyek a vízvisszatartásra ható hormonok hatását hivatottak elnyomni.
Ilyen a pl. a spironolakton mely az aldszoteron nevű hormon hatását gátolja (kompetitív gátlás). Az aldoszteron elősegíti a Na+ visszaszívást a distális kanyarulatoscsatornában.
A vazopresszin- gátló készítmények, mint amilyen a conivaptan (és más vaptánok) a vazopresszin vízvisszaszívó hatását gátolják a disztális- és gyűjtőcsatornai részén a vesetestecskéknek.
Léteznek még egyéb gyógynövény alapú „vízhajtók” , ezek klasszikus értelembe véve nem vízhajtók, hanem hatásukra a vesékben több folyadék áramlik, így Na+ szegény diétával igen sok Na+ „kipucolható” a szervezetből.
Ilyen gyógynövények a : nyári hérics, apróbojtorján, tőzegáfonya, illatos ruta, medveszőlő, palástfű, háromszínű árvácska, és a nyírfa.
Ezekből készült gyógyteák iszogatása versenydiéta előtt javíthat a végleges formán.
A vízhajtók azonban igen veszélyes gyógyszerek, ugyanis nagyon fel tudják borítani a szervezet elektrolit háztartását.
Már egyszeri túladagolás is halálos lehet és esetükben a halálos nem kiemelkedően nagy adag.
Általános mellékhatás a kiszáradás (dehidratáció), elektrolit vesztés és az ebből adódó problémák.
Szédülés, émelygés, hányinger, szomjúság, görcs/görcsroham, nehézlégzés.
Használatuk során magnézium, kalcium, és kálium pótlás ajánlott.
Fokozott körültekintést és orvosi kontrolt igényelnek!
2010. augusztus 20., péntek 16:39

Amilorid (tabletta)

Írta:
Alkalmazás magas vérnyomás, krónikus szívelégtelenség, májcirózishoz társuló kóros hasi folyadékgyülem, esetén alkalmazható vízhajtó kezelés. Terápiás javaslat napi 1-2 tabletta (reggel és délben), fenntartó kezelés esetén napi 1 tabletta. Az adag maximum napi 4 tablettára emelhető. A tablettákat étkezés után kevés folyadékkal kell bevenni. Túladagolás esetén émelygés, hányás, gyengeség, láz, bőrkiütés, alacsony vérnyomás léphet fel. Mellékhatások: emésztési zavarok, hasmenés, izomfájdalom, izomgörcs, kábultság, gyengeség, szívműködési zavarok, hajhullás, viszketés.
2010. augusztus 20., péntek 16:38

Brinaldix (10, 20mg-os tabletták)

Írta:
Hatása fokozatosan fejlődik ki. Reggel 1 tabletta étkezés után, hatása 1-2 óra után jelentkezik, 8-10 órán át fokozódik, és 24 óra múlva megszűnik. Az adag maximum 3 tablettára emelhető, fenntartó adagnak elégséges 2 naponta 1 tabletta. Májbetegség esetén tanácsos ellenőrizni a kálium szintet és a napi cukorürítést. Közepesen erős vízhajtó hatású.
2010. augusztus 20., péntek 16:37

Furosemid (40mg-os tabletta)

Írta:
Reggel 1 tabletta étkezés után, nagyon erős vízható hatású.
Hatása 1-2 óra után jelentkezik, 8-10 órán át fokozódik, és 24 óra múlva megszűnik.
Mellékhatások: émelygés, hányás, hasmenés, homályos látás, szédülés, izomgyengeség, szomjúság érzés.
Erős kálium veszteséget okoz.
Ellenjavallatok: veseelégtelenség, májbetegség esetén nem javasolt.
2010. augusztus 20., péntek 16:36

Verospiron (25, 50, 100mg-os tabletták)

Írta:
Adagolás napi 50, 100mg szükség esetén maximum 300mg is adható.
A nátrium ürítés 3-6 napig fokozódik ezután fenntartó adagja napi 100mg. Mérsékelten csökkenti a vérnyomást 3-4 hét folyamatos szedés után laborvizsgálat szükséges.
Mellékhatások: gyomorfájás, álmosság, menstruációs zavarok.