2011. február 08., kedd 22:49

Major Zsolti az alapozás kezdetén

Zsolti tavaly végre megnyerte a kategóriáját az Universumon.
Utána kicsit kiengedett, ami szerencsére cseppet sem látszott rajta, és januártól ismét keményen kezdett edzeni.
Most, az alapozás kezdetén a súlya 90 kg, ami nagyon jónak mondható, pláne ha figyelembe vesszük, hogy Zsolti mindössze 166 cm magas.
Az alapozás végén nagyjából 96 kg szeretne lenni, a képeken látható formánál szálkásabban.
2011. január 24., hétfő 22:46

Elhunyt Bessana Giuseppe

Bár magyar színpadon nem találkozott vele a közönség, de külföldön (Románia, Szerbia, Horvátország, stb.) a műfaj egyik karizmatikus alakjának ismerhette a nagyérdemű.
Az olasz veterán január 23.-án, szívelégtelenség következtében távozott a halandók sorából, alig 55 évesen.
Ő az a kaliberű versenyző volt, aki a sportot és a versenyzést önmagáért szerette, és nem az anyagi nyeremény reménye hajtotta.
2011. január 21., péntek 22:14

Figyelem! A múmia még nem porladt szét!

Bevezetésnek íme egy tanmese:
Mivel a skorpió nem tudott úszni, megkérte a békát, hogy vigye át a folyón a túlsó partra.
Nem tehetem, felelte a béka, félek,hogy megcsípsz, és mivel köztudottan halálos a csípésed, bizonyára elpusztulok.
Badarság lenne ezt tennem veled, válaszolta a skorpió, hiszen akkor én is vízbe fulladok, és épp ennek elkerülése érdekében kértelek meg, hogy vigyél át a folyón.
Esküszöm, hogy nem foglak bántani.
Major Zsolt két év alatt hatalmas utat járt be.
A Superbodyn két éve nem fért be az első hatba, most győzött az N.A.C. Universumon, és a profik közt is ötödik lett.
Felkészülését a Power Track támogatta termékeivel, melyet köszönünk.
Videó megtekintése
Korvin Balázs az őszi szezon egyik nagy felfedezettje.
Nagyon ígéretes tehetség, aki rögtön első versenyidényén bizonyította, számolni kell vele a versenyeken, hiszen minden versenyén dobogós helyezést ért el.
Most Őt faggattuk, hogyan készült, és mik a tervei a jövőre nézve.
A magyar csapat nagy fölénnyel nyerte az N.A.C. Universumon a csapatversenyt.
Valamennyi magyar versenyző pontszerző helyen végzett, senki nem esett ki az első tízből.
Tirpák Zsuzsa, Gróf Brigitta, Polyák István, Major Zsolt, Molnár Péter, Tóth Dániel első helyen végeztek.
Az interjúkat a Füzesi Tibivel folytatjuk.
Tibi alkatilag nagyon tehetséges, méreteiben, arányaiban sokat fejlődött a tavalyi évhez képest.
Olvassuk, hogyan értékeli saját teljesítményét, és miben szeretne jövőre javulni.
Major Zsolt óriási utat járt be három év alatt, mióta hozzám igazolt.
Három éve a Superbodyn nem sikerült bejutnia az első hatba, az open kategóriában.
Most nemzetközi szinten elismert versenyző, nyert az N.A.C. Universumon, és a profik közt is ötödik helyezést ért el.
Most Őt faggattuk, hogyan értékeli ezt az évet.
Folytatjuk az interjúk közlését az őszi idény legeredményesebb versenyzőivel.
Ezúttal Gróf Brigit szólaltattuk meg, aki hosszú, eredményes pályafutása legeredményesebb idényét zárta ebben a szezonban.
Folytatjuk az interjúkat az őszi verseny szezonban eredményesen szereplő versenyzőkkel.
Most Jenei Pistit szólaltatjuk meg, aki véleményem szerint nagyon jó formát mutatott, és remekül szerepelt az őszi idényben.