Az induló versenyzők közül Alex az egyik legeredményesebb versenyző.
Az arányai szinte hibátlanok, talán a legesztétikusabb magyar versenyző.
Ősszel a Bodysport Kupa az első versenye, ez felhozó verseny a svájci pénzdíjas verseny, a Temesvári Szabadság Kupa, és a Super Body előtt.
Képek Alexről

A sok testépítő után most egy hölgyet, Lévai Elizát mutatjuk be. Eliza első versenye a Bodysport-Aréna Kupa lesz, fitness modell kategóriában.
Eliza mindössze két hónapja lépte át a győri K.O. Gym fitness küszöbét, tehát abszolút kezdő versenyzőként áll színpadra október 11.-én a Bodysport-Aréna Kupán a fitness modell kategóriában.
Rendkívüli genetikai adottságokkal áldották meg az égiek, melyet az évek során reméljük, kamatoztat majd a színpadon.
Tömegét, és természetesen rutinját az évek múltával fogja fejleszteni, hiszen mint tudjuk ahhoz, hogy egy versenyző"beérjen", hosszú évekre, és kitartó munkára van szükség.

Nagy Józsi első versenye a Herkules Kupa lesz, Nagyváradon.
Ezt felhozó versenynek tekintjük, ahol lehetőség nyílik az esetleges hibák észlelésére, későbbiekben javítására. Józsi jelenlegi súlya 94 kg, szerintem a fizikuma szépen alakul.
A Bodysport-Aréna Kupán juniorban indul, itt a korhatár 23 év, és szeretne kvalifikálni a W.A.B.B.A. világbajnokságra, junior kategóriában.
Képek Józsiról

Tomi az N.A.C. világbajnokságon elért hetedik hely után úgy döntött, kihagyja az őszi idényt.
A felkészülési képeit nézve jól döntött, remek formában van, a testsúlya 115 kg, úgy hogy nem fedett.
A felszedett testsúly nagy része minőségi izom. Fő hiányossága,a karja is sokat javult.
Képek Tomiról
Tomi jövő tavasszal minden versenyen indul, fő versenye az N.A.C. Universum lesz, ahol minimum dobogós helyezés elérése a cél.

D.J.
"Érzem,hogy legalább még 60% bennem van."
Jóllehet, Dénes József neve nem cseng ismerősen a Bodysport olvasói körében,de a "veterán "korosztály valószínűleg emlékszik még rá,amikor a 90-es évek elején a semmiből bukkant fel a magyar színpadon,olyan mezőnyt utasítva maga mögé amelyikben az akkori nagy favorit Simon István is jelen volt.
Dénes akkoriban települt át Erdélyből ahol komoly testépítői karriert futott be a 80-as években még a Nicu érában.
Ebből az aspektusból tekintve tényszerűnek tűnik,hogy interjúnk nem egy névtelen,kezdő testépítővel készült.
Dénes hosszú kihagyás után újra felbukkant a színpadon.
Nézzük, hogyan vélekedik ő maga erről.

Amint a brassói sportcsarnok aulájába léptem, egyből feltűnt az API standját körülrajzó embertömeg.
Nem volt nehéz kitalálnom,hogy ott valami, azaz valaki vonzza a tömeget.
Már tisztes távolságból feltünt Kormány Misi impozáns méreteinek tiszteletet parancsoló sziluettje.
Vártam,hogy a kíméletlen invázió alább hagyjon, és amikor úgy éreztem, hogy most talán valamelyest lélegzethez jutott a mintegy 147 kg-os nyíregyházi kolosszus,oda merészkedtem egy rövid beszélgetés erejéig.
Misi szívesen állt rendelkezésemre, pedig egy hosszú és fárasztó utazás után érkezett Brassóba.
Nem kevesebb mint öt órát késett a vonat, mellyel a román bajnokság helyszínére érkezett.

És végül, a leglényegesebb rész, az eredményhirdetés következett.
Kint a bemelegítő helyiségben most már vidáman elemeztük az eseményeket, nevetve az esetleges poénokon, úgy éreztem mindenkinek jobb lett a hangulata a versenyünk végére. Közben még zajlottak a magasabb kategóriák összevetései és a szabadon választott versenyek, ezeket nem néztük meg, mert mi versenyzők nem mehettünk be a nézőtérre, esetleg a függöny mögül leskelődtünk. Lement a nagykategóriák versenye is, a közönség szűnni nem akaró ünneplése közepette, csodáltam a nézőket, hogy mindvégig kitartóan, érdeklődéssel nézték végig a versenyt.
Volt még egy hosszabb ceremónia a befejezés előtt, ez pedig az eredményhirdetés volt. A kategóriákat, a nyolc versenyzőt hívták a színpadra. Miután a 175 cm alatti kategória felment a színpadra, a 8. helytől, hátulról kezdték sorolni a versenyzőket, és bemondták, 8. helyezett a tegyük fel, 65-ös rajtszámú x.y. versenyző.
Ekkor esett le nekem, hogy előző napon, a kötelezőn miért olvastak utolsóként az eredmény kihirdetése során, amely akkor nekem rosszul esett. Így utólag jöttem rá, hogy már a kötelezőn is rajtszámok szerint elért pontszámok alapján egy helyezést értünk el és növekvő pontszámok alapján jutottunk tovább.

És akkor nézzük, milyen volt maga a verseny. Hogyan zajlott életem első nagy megmérettetése.
Vetkőzzek, melegítsek be, egyek egy keveset, ismételjem át a szabad pózómat? Olyan zavaros lett minden, hogy kapkodni kezdtem. Ráadásul már leadtam a kazettámat is, a zenémet sem tudtam még egyszer meghallgatni. Valóban úgy éreztem, hogy ez tűzkeresztség és ráadásul nem segít senki átesni rajta.
Most vagy elrontok mindent, befejezem és ennyi volt számomra a testépítés, vagy pedig megcsinálom a felkészültségemhez méltó módon, mert tényleg irdatlan sokat dolgoztam érte.
Még ma is fel tudom idézni magamban azt a szinte bénító lámpalázat, a zavart, az izgulást, ami akkor bennem volt. Egyszerűn úgy éreztem, majdnem összerogyok, akkora volt a súly rajtam. Senkihez nem szóltam, nem tudtam mit kezdeni magammal, nem volt senki, aki lelket öntött volna belém.
Rohadt érzés volt, mit mondjak. Ráadásul a nézőtérről olyan hangorkán szűrődött ki, mert már mentek a kisebb kategóriák versenyei és a nézők nem voltak szívbajosak, ha tetszésüket nyilvánították ki.
 A verseny abból állt, hogy a döntőbe jutott nyolc versenyzőt újra egymás mellé szólították, végig pózolták az alapfordulatokat és az izomcsoportok kötelező pózait.
Szinte kihallatszott a nézőtérről az a fel- feltörő üdvrivalgás, amikor egy színvonalasan bekészült versenyzőt vagy egy jó kiállású pózt láthattak. Dübögés, fütty, kiabálás, lányok visítása hangzott és szűnni nem akaró taps.

A legtöbb kezdő testépítő, ha ebben a sportban szeretne versenyezni, rögtön valamelyik ismert versenyző tanácsát kéri, abban reménykedve, hogy segítségével olyan lesz, mint a példaképe.
Persze ez nincs így, nagy valószínűséggel soha nem lesz olyan, és az sem biztos, hogy az idéző jelbe tett sztárok segítségével okvetlen többre haladna.
Én Erdélyben a teremedző segítségét kértem, az Ő segítségével sajátítottam el az alapokat, amiért azóta is hálás vagyok.
Nemrégiben Erdélyben töltött szabadságom során Marosvásárhelyre is ellátogattam, oda ahol egykoron (1985 július 15-én) először léptem át egy igazi hardcore konditerem küszöbét, akkor már 27 múltam, és azóta egy huzamban maximum 3-4 hetes megszakítással, regenerálódási céllal, folyamatosan nyomom a vasat.
Nos, Marosvásárhelyen felkerestem két olyan embert, akik-ámbár ismeretlenek a sportágban, meghatározták testépítő pályafutásomat.
Első, és egyetlen-edzőmet, Kovács"Kopek"Jánost, aki terembe lépésem első napján megmutatta az alapgyakorlatokat, azok szabályos kivitelezését, és azóta egyetlen edzőtől sem kértem edzéstervet, szakirányítást.

Tehát némi lélekbúvárkodás után most már tényleg a régi idők versenyhangulata következzen.
Ott fejeztem be, hogy a Bpest, XI. ker. Bartók B. úti Szpari (Fekete F. féle) teremben lezajlott a kötelező verseny utáni tájékoztató –nem eredményhirdetés-.
Megtudtuk, hogy, ki, milyen rajtszámmal jutott tovább a másnap sorra kerülő szabadon választott, és már közönség előtt zajló versenyre. Minden kategóriából nyolc versenyzőt hirdettek ki.
Azon a szép, nyári, verőfényes vasárnap reggelen igencsak feldobódva indultam a Hegedűs Gyula utcai edzőterembe, ahol a „Langermann klub” versenyzői találkoztak.
Mi baj lehet, jó az idő, jó a hangulat, egy jót versenyzünk és minden Havay, legalábbis zavaromban így próbáltam magam megnyugtatni. Azért titokban, meglehetősen nagy adagban ott volt a feszültség, egy zabszem sem fért volna a fenekembe.
A régi, lestrapált épülettel körülvett zárt udvaron gyülekeztünk, egy-egy lakó a folyosó korláton könyökölve ismerősként üdvözölt bennünket. Nem volt hangulatunk lemenni a dohos szagú, amúgy is már minden zeg-zugában ismert pince edzőterembe.
Voltak itt versenyzők, edzőtársak, akik nézőként, vagy éppen segíteni jöttek velünk. Poénkodtunk, idióta viccelődéssel szurkáltuk egymást, a verseny várható eredményéről voltak hülye latolgatások. Ezek a komolytalanságok elvonták a figyelmet a közelgő verseny izgalmáról, de amint abba maradtak, gombócként ugrott össze a gyomrom.
Ezt még súlyosabban éreztem, amint felszálltunk arra a villamosra, amellyel a Corvin moziig mentünk, mert amint felszálltunk, már a nagy zaj miatt nem beszélgettünk, mindenki magába mélyedve nézelődött. Az akkori Budapest még jóval élhetőbb formáját mutatta azon a vasárnap délelőttön. Gyér az autóforgalom, a villamosokon egy-egy ember utazott unottan, az utcákon gyalogost is alig lehetett látni. Igazán idillikus vasárnap délelőtt volt.
Egyre fokozódott az izgalom bennem, ahogy közeledtünk, s amikor megérkeztünk gyalogosan, nem túl messze a mozitól már látható volt, hogy az előtte levő téren már nagyon sok ember gyülekezett. Életemben nem volt részem még ilyet érezni. Azután még jó néhány verseny előtt szerencsére átélhettem hasonlókat.