2007. szeptember 29., szombat 23:41

A karizmok edzése La Layle Alexszel, Kozaróczy B.D. Tiborral

Írta: 
Értékelés:
(0 szavazat)

Edzés videónk utolsó izom csoportja, a kar izmainak edzése. Ezek az edzések bemutató jellegűek, abból a célból készültek, hogy a gyakorlatok végrehajtásának apró trükkjeit bemutassuk, minél több embernek láthatóvá tegyük.
Szeretnék köszönetet mondani azoknak az élversenyzőknek, akik ebben a munkámban segítségemre voltak, Kozaróczy B.D. Tibornak, Sára Fráter Györgynek, La Layla Alexnek, Major Zsoltnak. És külön köszönet Lakatos Múmia Mihálynak, szakértő riporterünknek, aki maga is élversenyző, és önzetlenül segített, pedig Ő is versenyre készül, mégis vállalta, hogy segít nekünk.
Reméljük, a felvételek segítségével minél többen fognak kedvet kapni a szabályos edzéshez.
Videó megtekintése
A felvételekbe több év tapasztalatát sűrítettem, természetesen nem tartalmaz mindent, hisz számtalan más gyakorlat létezik, a lényeg az alapok bemutatása volt.
Tehát a karizmok edzését is rövid gimnasztikai bemelegítéssel kezdjük, majd a biceps edzése következik.
Padon végzett, egykaros koncentrált bicepsszel kezdünk, könnyű súllyal végzünk három sorozatot. Utána ingás rendszerű scott bicepsgépen végzett hajlítás következik, piramis elvben, a végén egy sorozat erőltetett ismétléssel. Álló karhajlítás francia rúddal, szintén piramis elvben, kiváló gyakorlat a biceps tömegének növelésére.
Karhajlítás horizontális biceps gépen, izoláló jellegű gyakorlat, a biceps hegyesítésére.
A triceps erősítésével folytatjuk, első gyakorlat egykaros lenyomás csigán, könnyű súllyal, bemelegítő jelleggel. Következő gyakorlat lenyomás csigán, piramis elvben, kiváló gyakorlat a triceps tömegének fejlesztésére.
Tolódzkodó gépen végzett lenyomás, test mögé a következő, szintén piramis elvben. Homloktól nyomás ülő triceps géppel, szintén piramis elvben, hasonló, mint a homloktól nyomás padon, csak a gyakorlat terhelés görbéje egyenletesebb. Utolsó triceps gyakorlat kötéllel való lenyomás csigán, két sorozatban, izoláló jelleggel, remek bedurrantó gyakorlat az edzés végen.
Az alkar edzését rúddal végzett fordított bicepsszel kezdjük, majd csukló behúzás következik gépen. Az alkar gyakorlatokat közepes súllyal, relatív magas ismétlési számmal végezzük.
Minden testépítés iránt érdeklődőnek sikeres edzést kívánva:

Vida Zoltán
Megjelent: 4397 alkalommal