Már most az elején elnézést kérek azoktól, akik rövidebb történetre számítanak, de több mint 30-évet nem könnyű úgy összesűríteni, hogy az érdekes és érthető is legyen. Nem akarok lényeges dolgokat kihagyni, ezért sem lesz tehát rövid ez a beszámoló. Akkor vágjunk bele.

Az, hogy a súlyemeléssel miért került egy honlapra a testépítés és az erőemelés, a történet végére ki fog derülni. Ez viszont nem csak a véletlen műve, annak ellenére alakult így, hogy e sportágakat összekötő, alapvető kelléke a súlyzó. Az évek hosszú során ez az azonosság, hol közelebb hozta össze a két (ill. három) sportágat, hol távolabb kerültek egymástól Békéscsaba vonatkozásában.

A kezdet kezdetén, amely valamikor az 1970-es évek elejére tehető, Békéscsabára is eljutott egy új, addig ismeretlen sportág kialakulásának híre. Az új sportág neve TESTÉPÍTÉS, vagy angol nyelven Body Building. Ekkortájt még Nyugat-Európában is új, Amerikában azonban az 1890-es évek környékén különböző súlyzós, testfejlesztő sportokból alakult, mint pl. a cirkuszi erőművészek által bemutatott elemek, a súlyemelés, vagy az extrémebb világba tartozó különféle súlyzóval bemutatott gyakorlatok, pl. félkaros súlyemelés, kőgolyók dobása, emelése, hatalmas farönkök emelése stb. Ez az új sportág, a testépítés, a súlyzós felszerelésen alapuló, a teljes testre vonatkozó izomfejlesztő gyakorlatok speciális végrehajtásából áll. Ilyen eddig még nem volt, hisz minden sportág a maga gyakorlataival koncentráltan egyfajta teljesítmény elérésére szolgál. Ennyire sokoldalúan egyik sportág sem akarta megváltoztatni a testalkatot. Amennyire bonyolult volt eleinte, annyira szokatlan is, hogy a versenyzés mégsem a gyakorlatok bemutatásából, hanem a végeredményből, az így kifejlesztett izmos testalkatok egymással való összehasonlításából állt. Ezt abban az időben gyakran idegenkedve, megütközéssel fogadták. Legalábbis szűkebb kishazánkban és a volt szocialista országokban, ahol ez a fajta sport nem illett a többi közé. Gondolom, sokan emlékeznek még arra, hogy elmúlt politikai rendszerünkben rendkívül nehéz volt bármit is önállóan tenni, de az ilyesfajta tevékenység tömeges elterjedése szinte lehetetlennek látszott. Márpedig ez az új sportág akkoriban rengeteg embert, főleg fiatalokat érintett.
A testépítés azonban olyan elemi erővel robbant be a köztudatba, mint annak idején, a zene terén a Beatles együttes.
Kezdetben az akkori Sportolj Velünk (SV.) tömegsportot népszerűsítő füzetecske a nem hivatalos, vagy mondjuk így, nem hivatásos sportokat próbálta népszerűsíteni, mint pl. a jóga, a tájfutás (vagy tájékozódási futás) munkahelyi sportolás stb, valamint a Nyugat-Európában egyre népszerűbb testépítés. Ezek a cikkek az akkori Testnevelési és Sporthivatal engedélyével kerülhettek az SV-be, az akkor már Budapesten szerény körülmények között működő kondi termek vezetőinek írásaiból, mint a Budapesti Spartacust vezető Fekete Ferenc, vagy az Angyalföldi Testnevelési és Torna Egylet (ATTE) vezetője Bitter István, vagy a Hegedűs Gyula utcai termet vezető dr. Langermann Péter jóvoltából. Ők és még mások is, mint pl. sportorvosok, dr. Frenkl Róbert professzor, Ny-Európai testépítő témájú cikkek lefordításával, fotókkal illusztrálva népszerűsítették a hazánkban új, születendő sportágat.
Elemi erejű és döbbenetes élmény volt látni ezeken a fotókon az akkori amerikai -már profi szinten lévő- testépítő versenyzők tökéletes, arányos, izmos, kidolgozott testalkatát, mint pl. Arnold Schwarzenegger, Sergio Oliva, Frank Zane, Franco Colombo. Sokan voltunk olyan fiatalok, akik azelőtt olyan szándékkal választottunk sportágat, hogy izmosabbak, erősebbek legyünk, de nem ismertük addig a testépítést. Tehát mindenféle elhivatottság nélkül, majdnem, hogy kényszerből végeztük a korábbi sportágunkat, egyfajta hiánypótlásként, pl. cselgáncs, futball, súlyemelés, atlétika stb. Az SV-ben megjelenő első, testépítésről szóló cikkek hihetetlen hatást váltottak ki nagyon sok fiatalból. Mint amikor egy sötét helyiségben felkapcsolják a villanyt, azonnal nyilvánvalóvá vált, hogy mit akarunk. Éreztük, ez az, ami eddig hiányzott, amire vágytunk, s mától nincs semmi, ami eltántoríthatna bennünket ettől a sporttól. Megszűnt a kényszerűen vállalt sport, csak ez kellett semmi más. Mindegy, hogy milyen körülmények között, milyen felszereléssel, milyen sport ruházatban, a lényeg az, hogy tudtuk, azonnal elkezdjük, bármi áron is. Ez az időszak 1970-re tehető, amikor néhány fiatal, különféle sportágakat maguk mögött hagyva, állt össze és talált egymásra. Az akkori korosztály, 16-20 év körüli fiataljaiból összeálló csapat hirtelen 15-20-főre duzzadt. A teljesség igénye nélkül néhány név a legelsők közül, pl. Szaffián Szilveszter, Martincsek Miklós, Poroszlai Róbert, Zentai Ákos, Száraz Lajos, Boldizsár László, s én magam Zimmermann Ferenc.

Első lehetőségünk, azért nem írom edzőteremnek, mert igen távolt állt attól, s nem lehetett jóindulattal sem edzőteremnek nevezni, a Kórház utcában a futballstadion végében álló lapos tetejű, panelokból összetákolt épület, a teniszpálya mögött, ugyanott, ahol a súlyemelők is nehéz sorsú napjaikat tengették. Ez a társbérlet számukra annyival volt kedvezőbb, hogy nekik legalább volt mivel edzeniük, nekünk még felszerelésünk sem volt. A helyiségünk teljesen üres volt, fűtetlen, a súlyemelőktől kölcsönkapott, vagy használaton kívüli súlyzókkal kezdtük meg edzésnek nevezett ténykedésünket. Az újságcikkeken kívül semmit nem tudtunk a sportágról, a testépítésről. Küszködve, kínlódva, de hihetetlen akarattal végeztük gyakorlatainkat. Egyelőre csak kétkaros súlyokkal, s a közismert tornapad, összehajtott takaróval leborítva volt a fekvenyomó pad. Állvány hiányában úgy adtuk be egymásnak a súlyzót, majd miután mindannyian néhány sorozatot végeztünk, áttértünk más gyakorlatra, mint pl. karedzések, vagy a guggolás. A felszerelések egyéni ötletek, lehetőségek alapján bővültek tovább.
Akinek lehetősége volt, mint pl. Martincsek Miki édesapja hegesztő felszereléssel rendelkezett, vagy ismerősökön keresztül egy-egy állványt, padot készített nekünk más, teljesen baráti alapon. Gépeket (kondícionáló gépekre gondolok) csak az újságokban csodálhattunk. Teljes mértékben az edzők, a sportolók, a kísérleti alanyok, mi magunk voltunk. Az edzés, az intenzitás, a pihenőidők hossza, maga a napi edzés időtartama, az étkezés, már ami a testépítő sportághoz tartozó étkezést illeti, mind-mind saját bőrünkön kellett megtapasztalnunk.
Roppant nehézkesen indult el a gépezet, de hihetetlen akaraterővel, kitartással, elszántsággal végeztünk mindenféle, a sporttal kapcsolatos tevékenységet. Ha kellett felszerelést gyártottunk, ha kellett új helyiség után néztünk, festettünk, takarítottunk, egyszóval a semmiből próbáltunk valamit előállítani. Kerestük a lehetőséget, a kapcsolatokat, ki az, aki egy kicsit is bármiben segíthet nekünk. Így jutottunk el az Ifjúsági ház Igazgatónőjéhez, Bencsik Ilonához, aki egy ideig helyiséget bocsátott rendelkezésünkre, majd a magam személyes ismeretségi körét is felhasználva az akkori Városi Tanács gondnoksága alá tartozó Polgárvédelmi helyiségeket, a légó pincéket jártuk sorra, a lerobbant, használaton kívüli helyiségek közül választhattuk ki a számunkra legalkalmasabbat, melyet aztán együttes munkával mi magunk hoztunk rendbe, takarítottuk, festettük ki. Némi támogatást ekkor már az Ifjúsági Háztól kaptunk, de emellett a napi edzést soha ki nem hagytuk volna. Ebben az időben, amely 1975 környékére tehető, már rendelkeztünk fekvenyomó paddal, félkaros, kétkaros súlyzókkal, húzódzkodó, guggoló állvánnyal, hasizom erősítő paddal, tolódzkodó álvánnyal. Próbáltunk minden izomcsoport edzésére alkalmas felszerelést előállítani. Miután a súlyemelő klubtól különváltunk, megszűntek a versenysúlyzós edzések, mert azokat csak kölcsön kaptuk, tehát vissza kellett adnunk. Pedig ekkor már szépen fejlődésnek indultunk. Emlékszem mekkora teljesítménynek számított és milyen csodálattal néztük, amikor Szafián Szilveszter közülünk először fekve nyomásban 100kg-ot teljesített. Mindenki számára ez lett a mérce, s kemény edzések során próbáltuk meg egymás teljesítményét túlszárnyalni, hogy kié lesz a következő 100kg-os fekve nyomás. Mámorító érzés volt, hogy milyen sokat fejlődtünk és mennyit erősödtünk, s folyton azt találgattuk, vajon meddig megy ez így? Aztán, amikor már többen is elértük ezt a határt, következett egy még nagyobb csúcs teljesítmény elérése. Persze, voltak olyan nagymellényű legények, akik amikor lejöttek a terembe hangzatosan bejelentették, hogy, ha féléven belül nem nyomom a 100kg-ot, abbahagyom. Abba is hagyta, mert ez nem rövidtávú szórakozás a súlyokkal, hanem már életforma. Virtuskodásból nem lehet maradandó eredményt produkálni.

Ebben az időszakban, 1977-környékén már a Penza lakótelep egyik alagsori helyiségében edzettünk, valami szivattyúház lehetett korábban, mert beton tömbök áltak a helyiségben, amelyet kínlódva, küszködve mi magunk bontottunk szét és talicskáztuk ki a pincéből. Poroszlai Robi nagyapja kézi kocsiját, utánfutóját hozta le, amit úgy megpakoltunk betonnal, hogy összerogyott alatta, szegény hetekig hallgathatta a szidást.
Itt néhány évig edzettünk csak, mert a létszámunk tovább bővült, ám a 18-20m2-es helyiséget csak 4-5 fős csoportokkal tudtuk, váltva használni. Ide Prohászka Feri szülei révén kerültünk, akik házmesterek voltak, a Városházán megszerezték számunkra ezt a kis helyiséget. Nagyon örültünk, hogy voltak segítőkész felnőttek is. Ekkor került csapatunkba Pallovits Gyula, Müllek Laci, akik hihetetlen gyors fejlődésnek indultak, kiváló genetikával rendelkeztek.

Azért nem volt minden fenékig tejfel, s nem mindenki szimpatizált velünk, ill. az új sportággal a testépítéssel. A terem fölött lakó házaspárt, akik az átlagnál jobban szerették az alkoholt, ha kicsivel többet fogyasztottak, kimondottan idegesítette őket a súlyok csörömpölése, az edzéssel járó zaj, a sport, az, hogy mi egyáltalán csoportosan oda járunk. Úgy érezték, hogy zavarjuk a korábbi életvitelüket, előfordult, hogy viráglocsolás címen az alattuk lévő edzőtermünk ablakán bezúdítottak egy fél vödör vizet. Ez is egyfajta ellenvélemény volt sportágunkkal szemben, de, volt olyan is, amely már komolyabb körökből származott, mondjuk úgy, politikai területről, nevezetesen, hogy az un. szocialista erkölccsel nem egyeztethető össze a testépítő versenyzésnek az a módja, amikor a versenyzők egy szál fürdőgatyában, barnító krémmel lekenve adják elő gyakorlataikat. Ők ezt kifejezetten a kapitalista társadalomban jelenlévő elferdült hajlam beszívárgásának tekintették, aztán, amikor pl. Budapesten meghívták az ilyen hangadókat egy edzőtermi látogatásra, leesett állal nézték végig azt a hallatlanul kemény edzésmunkát, a jól felszerelt edzőtermet és a szervezetten működő fiatalok edzéseit, hogy milyen komoly felkészülési munka folyik, mennyire tervszerűen, céltudatosan zajlanak az edzések és a fiataloknak milyen hasznos és egészséges elfoglaltságot biztosít, legyen az nő vagy férfi.

Visszatérve a békéscsabai viszonyokra és a városban egyetlen edzőterem alakulására, látható, hogy egyre népszerűbb és egyre több fiatal szeretné ezt az új sportágat kipróbálni. Magunk mögött hagyva a Penza ltp. edző helyiségét, az élővíz csatorna parti, Derkovits soron találtunk tágasabb és számunkra kicsivel ideálisabb, de szintén csak pince helyiséget. Ide már nagyobb létszám felvétele is megindulhatott. Olyan tehetséges fiatalok jelentkeztek, mint Pakucza József, Bíró Mihály, Kalmár Lajos, Sisák Attila, Kellner Zoltán, Mihálka György, Pomázi Miklós, Vándor Zsolt, Slyuch Mihály, Somlyai István, Mikes Sándor, majd később Bencsik Krisztián, Boda Zsolt, a tehetséges súlyemelő Boda Zoltán unokatestvére, Vári Viktor, az Irimiás testvérek, Dénes József, Jámbor Gyula, Gálfalvi Mihály.
Sorolhatnám hosszan a neveket, mert biztosan sokan kimaradtak, de sosem felejtem el őket, akik kivárták sorukat, a létszámból kilépőket, mert csak így tudtunk új tagokat felvenni, mint pl. dr. Grin Igor, s barátja Bíró Józsi, sőt az ő gyerekei is pl. Bíró Ida, aki ma rádióriporter. A lényeg abban van, hogy hihetetlen népszerű lett a sportunk, olyannyira, hogy havonta 50-fős tagságot tartottunk nyilván, mindannak dacára, hogy még mindig csak pince helyiségben edzettünk. Ez nem volt minden esetben lelkesítő, olyannyira nem, hogy a Jókai színháznál vendégszereplő budapesti színészeket kondizás céljából lehozta Horváth Margit színésznő, aki, akkor már rendszeres tagunk volt. A budapestiek közül valaki megjegyezte, olyan nyomasztó ez a helyiség, hogy úgy érzi, mintha az egész épület rá akarna szakadni. Hát igen, szokás kérdése, bennünket a kényszer vitt rá, hogy ilyen körülmények között edzünk.

Az 1980-as évek körül, azt mondhatom, a sors is kegyes volt hozzánk,mert kezdettől fogva klubtagunk és sporttársunk, alapító tagunk, Martincsek Miklós, aki a FORCON, Forgácsoló-szerszámipari Vállalat tanulója volt, ma már ugyanott sikeres vállalkozó, cégtulajdonos, összehozott a vállalat sport vezetőjével, mert akkor még a munkahelyi sport is virágzott s azt felelős sportvezető irányította. A vállalati sportvezető, Fekete Gábor kezdettől fogva szimpatizált a sportunkkal. Ezidőtájt, vagy talán kezdettől fogva úgy alakult, hogy roppant módon szívemen viseltem a sportágunk alakulását, a tagokkal, az eredményességgel együtt, mindamellett, hogy igen keményen, ambíciózusan edzettem is. Vállaltam a klubbal kapcsolatos összes ügyes, bajos dolgot, mert nem volt, aki az addig megszerzett sokmindenért felelőséget vállalt volna, én pedig féltettem, sajnáltam, hogy minden csak úgy felügyelet nélkül, egyik napról a másikra tengődjön. A legtöbben csak edzeni akartak, sokukat az eredmény sem érdekelt, csak a kondizás, de a háttér, hogy azt miből teremtjük elő, hogyan fejlesszük tovább az elért eredményeket, azt senki nem akarta vállalni. Lehet, hogy nyűgnek, a hátukra púpnak gondolták ezt a terhet. Megismerkedve tehát Fekete Gáborral, aki már hallott sanyarú sorsunkról, lehetetlen helyzetünkről, elhatároztuk, hogy a jövőben a vállalat égisze alatt folytatjuk tevékenységünket. Micsoda előrelépés volt, nem csak úgy lógunk a levegőben, gazdátlanul, árván, magunkra utalva, ezután már a FORCON Vasas SE Testépítő és Erőemelő klubja vagyunk. Felemelő érzés volt, sportklubhoz tartozni. Nagyon agilis és a sportot szenvedélyesen szerető, a sportteljesítményt messzemenőkig megbecsülő embert ismerhettem meg személyében. Erre az időre tehető, hogy felszereléseinkben, ellátottságunkban jelentős fejlődésen mentünk keresztül. Ma is csak azt mondhatom, borzasztó mázlink volt, s hála az égnek, hogy egy vasipari céggel hozott össze bennünket a sors, nem pedig, tegyük fel egy harisnya gyárral. Szinte az összes felszerelésünket, amelyek az edzőterem berendezéséhez szükségesek, gyári körülmények között, igen kifogástalan minőségben, első osztályú színvonalon gyártották le. Azt is mondhatnám, akkoriban a környékbeli edzőtermek között is kimagasló színvonalú felszereléseket kaptunk a gyártól. Ezenkívül gyári, azaz verseny súlyzókészleteket vehettünk, melyek akkori értéke is már több százezer forintra volt tehető. Készültek a gyárban esztergált félkaros súlyzó felszerelések, csigasorok, olyan álmaink valósultak meg, amelyeket csak amerikai edzőtermekben láthattunk újságokon keresztül. Mindezekért hálával gondolok Mihálka Feri bácsira, aki e műhely részlegnek a vezetője volt, s az általam megtervezett, méretarányos rajzok alapján az eredeti, újságban látható kondigépek terveit készítettem el, melyeket aztán műhelyeikben legyártottak. Igazi klubélet folyt ebben az időszakban, jöttek az eredmények is, gyakran 5-6 fős csapatokkal mentünk versenyezni és szép sikereket könyvelhettünk el, Magyar Bajnokságot nyertünk egyéniben és csapatban is, dobogón végeztünk, vagy egyes fogásnemekben tudtunk érmes helyezéseket hozni. A versenyekre a vállalat bocsátott rendelkezésünkre mikrobuszt, melegítőket, sport és edzőcipőket vásároltunk, igazi sportolónak érezhettük magunkat, s az akkor vállalati igazgató Mihelsz László nagyon büszke volt, amikor Tibori Pistával ketten nyertünk csapatversenyt és az ezért járó különdíjat a vitrinjében helyeztük el. Ebben az időben már új helyen a Bánszki utcai edzőteremben rendezkedtünk be és komoly színvonalú sporttevé- kenység folyt, mert igen ütőképes versenyzői gárda alakult ki, akár testépítés, akár erőemelés terén.

Testépítésben szerencsém volt, amikor Tibori Pisti Gyuláról átköltözött és jobb híján a mi termükben edzett, így együtt készülhettünk éveken át sok sikeres versenyre. Voltak ezek között megnyert Magyar Bajnokságok, részt vehettünk és szép eredményeket hoztunk Európa, Világbajnokságokról, nemzetközi Grand-Prix versenyekről, meghívásos versenyekről, bemutatókról.
Ejtsünk szót a sportág szinte leglényegesebb hátteréről az étkezésről is. Köztudott, hogy abban az időben is voltak szegény családok, vagy legalábbis foglalkoztak azzal a gonddal, hogy a lehetőségeiket hogyan osszák be. Sportoló barátom is (név nélkül) állandóan éhes volt a megnövekedett és intenzív edzések következtében. Akkoriban udvarolt jelenlegi feleségének, akik egy vasárnapi ebédre hívták meg, s a leves elfogyasztása során máris két szelet kenyeret megevett. Miután elment az ünnepi ebéd után, a lány apja megkérdezte, ki ez a tahó, aki leveshez is kenyeret eszik. Vagy egy másik eset a sportos étkezésről, az egyik srác panaszkodott a teremben, hogy nem tudja megvalósítani azokat az étkezési tanácsokat, amelyeket én adok, mert az apja azt mondta, letöri a kezét, ha még egyszer a rántott húsról le meri szedni a panírozott réteget. Vagy ilyet is mondtak a sportoló gyereknek, hogy amíg az én asztalomnál ülsz, azt eszed, amit eléd teszek, persze ő, a fater, azért a napi két üveg sörét jogosnak tartotta. Természetesen adtam táplálkozási tanácsokat, de nem kötelező érvényűen, felhívtam a figyelmüket, hogy az otthoni lehetőségeiket vegyék figyelembe. Be kell vallani, hogy a minőségi sporthoz minőségi étkezésnek kellene párosulni, mert gombóccal, palacsintával nem lehet minőségi izmokat építeni. Ismertünk már akkor is különféle újságcikkekből sportétkezési tanácsokat, de ezt borzasztó nehéz volt betartani, ill. előteremteni. Míg a hivatalos sportágakban volt ún. sport állás, munkahely és ezzel járó kalória pénz, ez nálunk ismeretlen volt. Mi több a Szalvai SE cselgáncsosai már akkor amerikai vagy Ny. Európai protein (fehérje és vitamin) tablettákat kaptak. Egy sztori. Pl. Petrovszki Miska, amikor megkérdeztük, hogy nem adja e nekünk el az adagját, mert, hogy ő úgy sem eszi, lévén vagy 150kg, azt mondta, hogy ő nem üzletel ezzel, inkább odaadja a kutyájának, amely ennek következtében szintén volt vagy 80kg. Versenyképes izomzatot iszonyú nehéz volt felépíteni hétköznapi étkezéssel. Ezzel úgy a testépítők, mind az erőemelők egy idő után szembesültek. Ezen a problémán úgy, ahogy a kényszer rávitt bennünket és tudtunk valahogy segítni, mi magunk oldottuk meg. Magam hajtottam fel a kínálkozó lehetőségeket, mert nem tudtam elviselni, hogy megreked a fejlődésünk, s, hogy nincs továbblépési lehetőségünk.
Az élet sok más területére is beszívárgott sportágunk pl. a gyulai húskombinátból tudtunk, jobb híján, ipari fehérjét vásárolni, mely Holland eredetű volt, holott Ny. Európában már komoly táplálék kiegészítő piaca volt a sportágnak. A gyógyszertárakban is támogatókra találtunk, mint pl. a gyógyszertári központban dr. Papi Lajos vezető igazgatóval megbeszéltük, hogy az ipari fehérjét, vitaminnal dúsítva betablettázzák nekünk, vagy például kanna számra hordtuk a számunkra készített vitamin oldatot.

De essék szó az erőemelésről is, hiszen a felszerelésünk közé már olyan verseny súlyzó garnitúrák tartoztak, amelyek lehetővé tették, hogy ezen a téren komoly edzésmunkát végezhessünk. Pl. Mikes Sándor, Sisák Attila, Bencsik Krisztián, Pakucza József, Boda Zsolt, Irimiás János, Máté András, Hódi János, Kellner Zoltán éveken keresztül remek felkészüléssel rendszerint érmes helyezésekkel tértek haza a versenyekről. Voltak olyan tehetségeink is, mint pl. Pakucza József, aki e sportágból kilépve a cirkusz világában mint erőművész folytatta tovább, sok szép sikert elérve a világ sok országában, vagy Bencsik Krisztián akik mindkét sportágban (testépítés és erőemelésben is) jól szerepeltek. Egy 1980-as Gyulán megrendezett Országos Bajnokságon Martincsek, Szafián, Poroszlai, Pakucza, Zimmermann összeállítású csapat ugyancsak dobogós helyen végzett.
A versenyek nagyon ösztönzőek voltak mindannyiunkra, szinte évről évre javultak az eredményeink. Mint említettem, az akkori rendszer nem volt túl baráti sportunkhoz, nem estek hanyatt az eredményeinktől, olyannyira nem, hogy csak a volt szocialista országokba mehettünk versenyezni. Egy 1986-os Magyar Bajnokság megnyerése után a Belgrádban megrendezett világbajnokságra még kiutazhattam turista útlevéllel (mert akkor még ilyen is volt) s ott az első 6-között végeztem, így meghívást kaptam a következő évben Ausztriában Graz-ban megrendezett Testépítő Világbajnokságra, amelynek megrendezésébe mellesleg Arnold Schwarzenegger is beszállt, azonban ide már nem mehettem ki. A névre szóló, két nyelven is megküldött meghívás sem volt elegendő, sőt az sem, hogy utazást, étkezést, szállást biztosítottak volna.
Maradtak tehát az un. Keleti blokk országaiban rendezett versenyek, de így is szép sikereket értünk el, pl. Lengyelországban Warsó, Kattowice, Lodz versenyei, vagy az egykori NDK, kelet Berlin, Neubrandenburg, de sorolhatnán Bulgáriát, Romániát. Sajnáltam, hogy mást testépítésben ilyen mértékben Tibori Pistán kívül nem tudtunk rávenni a versenyzésre. Bitter István többszörös Magyar Bajnok budapesti barátunk, mint csapatvezető fogott össze egy Magyar Válogatottnak nevezett 5-6-fős csapatot, amely az akkori magyar élversenyző testépítő sportolókból állt. Büszkén mondom, hogy e csapatnak éveken keresztül tagja voltam, a rendes kategóriában 3-szor, Master kategóriában 4-szer nyertem Magyar Bajnokságot. Nagyon sok előkelő díjjal tértünk haza az évek során, s sportágunk itthoni vezetői gyakran mondták, hogy engem jobban ismernek külföldön már, mint itthon.

Egyre másra jelentek meg a helyi és országos médiákban, főleg újságokban a testépítésről szóló cikkek, fényképek. Sokat köszönhettünk egykori jóbarátomnak Machalek István sportújságírónak, aki az első cikkeket közzétette, de sokat olvashattunk Fábián István tollából vagy Verasztó Lajostól, Jávor Pétertől. Meglepő volt számomra az, amikor egy orosházi verseny után Csete Ilona újságírónő kért fel egy interjú erejéig. Az újkori testépítésről pedig már Both Imre is írt.

1988-ban, feltehetően a bekövetkezendő rendszerváltás előszeleként az akkor még Magyar Társadalmi Testépítő Országos Szövetség továbbképzés keretében versenybírói tanfolyamot indított, mely egyfajta nyitás is volt a Nyugat Európai testépítő sport felé. Ennek megtartása Rafael Santonja, a Testépítő Világszövetség Bírói Bizottságának Elnöke vezetésével zajlott. A testépítés népszerűsége akkor a csúcson volt hazánkban és nagyon sokan jelentkeztek a versenybírói tanfolyamra. Mivel feleségem szinte kezdettől fogva benne élt a sportágban, ismerve annak minden nyűgjét, baját, tudta, hogy mi mindenen mentem keresztül a sportág göröngyös útját egyengetve, mindketten jelentkeztünk és eredményesen el is végeztük. Ezután már, ha nem versenyeztem, versenybíróként működtem a sportágban. Békés megyéből is többen jelentkeztek.

Az 1989-es évet nagybetűkkel kellene beírni a magyar testépítés történetébe is, mert ez volt a rendszerváltás éve.
A rendszerváltással sportágunk bekerült az elismert sportágak közé és bejegyeztek bennünket az OTSH-ban is. Ez volt az Országos Testnevelési és Sport Hivatal. Ebből az alkalomból egy testépítő gálát rendeztek, az akkor még új Budapest Sportcsarnokban (amely később leégett) Ezen a gálán, zsúfolásig megtelt nézőtér előtt, megjelent a magyar sportvezetőség színe-java, valamint Amerikából Ben Weider, a Testépítő Világszövetség Elnöke is. Életünkben először, Amerikából érkező profi testépítő bemutatót láthattunk. Elgondolkodtunk akkor, hogy hová jutottunk, a sok kínlódás, küszködés mégis megérte, hisz itt az eredménye, a világ is elismert bennünket, megkaptuk az elismerést, amelyet a mi korábbi rendszerünk vezetői elmulasztottak és egyszerűen csak átnéztek rajtunk. Ahogyan mi vidéken, úgy Budapesten is és az ország egész területén hasonló nehézségek árán hoztuk létre a semmiből ezt a sportágat, és lám, mára egy kifejlődött, egységes sport egyesületté vált. Méltó ünnep volt ez a sportágunk számára, hisz csak ezért egy egész napos sportnapot tartottak ezen a helyszínen.
Ebből az alkalomból egy magyar válogatott testépítő csapat is fellépett, illetve bemutató jellegű műsort tartott és ezt soha nem felejtem el, hogy engem, mint válogatott testépítőt, egyedüli vidéki versenyzőként meghívtak erre a gálára. Remegtem az izgalomtól, szinte a torkomat szorongatta a sírás, hogy a kis koszos pincéből, annyi küszködés és valóságos szenvedés után most itt állok a színpadon és a Testépítő Világszövetség Elnöke, Ben Weider kezet fog velem, ajándék csomaggal kedveskedik és további sok sikert kíván mindannyiunknak, és a közönség, az a 15-ezer ember felállva tapsol percekig, mert valódi ünnep volt ez akkor, a testépítő sportág magyarországi születésnapja. Majd ezután személyesen megkeresett dr. Szabó Péter a Magyar Szövetség Elnöke és felkért, hogy vállalnám e 4-évre az elnökségi tagságot, amelyre hihetetlen örömmel igent mondtam, de valószínű, hogy a sportban ennél boldogabb napom azóta sem volt.

A rendszerváltást követően, mint annyi más nagy vállalatnak, a Forgácsoló Vállalatnak is befellegzett. Megszűnt a gyár, megszűnt a sportköre, megszűnt a részünkre nyújtott támogatás.
Ott álltunk tanácstalanul, hogy most mi legyen? Lehetett volna vállalkozásban tovább vinni az egész terem vezetést, de ekkorra már sorra nyíltak Békéscsabán is a jobbnál jobb kondi termek, ebből megélni biztosan nem lehet, egyszerűen nem jövedelmező, főleg egy ilyen kis pince helyiség.
Egyébként is ki adta volna fel előző, biztosnak hitt addigi foglalkozását és vesz át egy ilyen, bizonytalan befektetést. Akkora háttere úgysem lesz senkinek, mint volt a Forgácsoló, tehát reménytelen eredményesen tovább vinni az edzőtermet. Banki kölcsönt meg ki vesz a nyakába, hogy egy színvonalas termet hozzon létre, mert, ha tegyük fel ötödikként nyitok a városban egy edzőtermet, mi a garancia, hogy az lesz a legnépszerűbb. Reménytelen egy ilyen vállalkozásba fejest ugrani.
És ekkor megint mit hoz a szerencse, vagy mindenható, vagy nevezzük bárminek, lejött hozzánk Bökfi Jani, akit addig is ismertünk, hisz minden ott kezdődött, ahol ő akkor még kis srácként, ismerkedett a súlyemeléssel, vagy még tán nem volt sehol. Egyébként is a városban a sportolók ismerték egymást, tudtuk ki az atléta, ki a kézilabdás, ki a cselgáncsos, stb.stb. Tehát ott állt maga a Szöuli Olimpia 100kg-os kategóriájának negyedik helyezettje és beszélgetni kezdtünk a súlyemelés akkoriban ugyancsak lesújtó helyzetéről. Mert az övéké sem volt rózsásabb, mint a miénk, és kilátástalan helyzetünkben eldöntöttük, fuzionáljon a két klub. Bár, meg kell mondanom, a testépítő klub tagjai közt nem aratott osztatlan elismerést ez a döntés, mivel azonban a létünk forgott kockán, nem volt más lehetőségünk. Sokan sajnálták a kis közösséget, az otthonos légkört, a baráti kapcsolatokat, ha kosz volt, akkor azt, ha büdös volt az öltözőben azt, ha fáztunk, mert nem volt fűtés, azt, ha eredményesek voltunk akkor egymás sikeréért örültünk, egyszóval mindent, ami addig csak a miénk volt. Sokat tépelődtem ezen a helyzeten, de minduntalan csak a kilátástalan vég jelent meg előttem. Vagy mindent elveszítünk, vagy valamilyen kompromisszummal ugyan, de megvan a továbbélés lehetősége. Nem is vártunk sokáig a költözéssel a háztömb nagy örömére, mert valljuk meg őszintén nem győztem tartani a hátam a lakók előtt és valóban nem sport célra készült helyiségben edzettünk éveken keresztül, ha nagy volt a robaj, azért, vagy a súlyzók csattanása miatt, vagy az állandó jövés menés miatt, mert nagy volt a forgalom, s csak hétvégeken volt nyugtuk a lakóknak.

1993-ban tehát fuzionált a két klub, Békéscsabai Súlyemelő Klub, Testépítő és Erőemelő szakosztállyal bővülve. Innentől kezdve nehézkesen bár, de újra indítottuk együttes működésünket. Ma már elmondhatom, hogy a felszerelésünk tekintetétben pozitív előre lépés történt, a régi FORCON-os kondi gépeinket kiselejteztük, új, mai, modern felszerelésünk már hasonlít akár egy Nyugat Európai testépítő teremre, és akik annak idején velünk tartottak, ma is jól érzik magukat, és jókat tudnak edzeni. Létszámunk is jelentősen megemelkedett, mert ez a helyiség, edzőterem már valóban sport célra készült, férfi-női öltözőkkel, szaunával, zuhanyozókkal, sportos körülmények között található a Vandháti úton, az atlétikai pálya tőszomszédságában. Ma már ugyan nem foglalkozom kimondottan edzősködéssel, mert a feltételek megváltoztak, a versenyzéshez ma már nagyon sok pénz kell, a színvonal nagyon magas, ezt csak kiváló és mondjuk meg elég drága táplálék kiegészítőkkel, minőségi étkezéssel lehet alátámasztani, sikerre vinni. Főállású sportolónak kellene lenni, és ehhez Békés megyében sem a keresetek, sem a sportot támogatók nincsenek bővében, de a terembe látogató lányok, fiúk nem hiányolják szaktudásomat, ha igényt tartanak rá. Azért a testépítő (body-s) szív még mindig ott dobog, s arra vár, hogy újabb és újabb embereket készítsen fel sikeres versenyzésre, mert azt sokan tudták, hogy akit Zimmermann Feri felkészített, az nyert a versenyen. Hát ennyi a történet röviden, örülök, ha egy ültő helyben ezt végigolvastad, mert erről akár könyvet is lehetne írni. Üdv, sikereket az élethez.

Írta: Zimmermann Ferenc többszörös Magyar testépítő bajnok, többszörös európa bajnoki, világbajnoki helyezett, a Magyar Testépítő Szövetség Örökös Tagja cím tulajdonosa, nemzetközi Grand-Prix versenyek győztese, I. Osztályú testépítő versenybíró.