2009. május 20., szerda 22:18

Régi idők versenyhangulata...

Írta: 
Értékelés:
(0 szavazat)
Folytatom a nagybetűs életből merített tapasztalatokon és személyes ismereteimen alapuló élménybeszámolómat. Ezen a honlapon az előző részben a hazai testépítő sport kezdeti sikeres és élményszámba menő helyzetét próbáltam érzékeltetni. Nem vagyok írói vénával megáldva, tudom az egész testépítő sportot körüllengő mámoros kezdeti időszak történetét igen hatásos módon megírhatná egy írásban otthonosan mozgó szakember, ezért, ha nem megfelelő átéléssel, hiányosan, vagy netalán monoton egyszerűséggel írnám le, akkor elnézést kérek.
Az előző részben ott tartottam, hogy a sportágunk kialakulása területén adódó rengeteg feladat és elvárható tevékenység, gond ellenére mennyire felemelő érzés volt testépítő sportolónak lenni. Ez velem is így volt, amíg nem merültem komolyabban a sportágunk feneketlen tengerébe.

Tehát a gondtalan versenyzői időszak nagyon sok kellemes élményt, eseményt adott nekem is és versenyzőtársaimnak egyaránt, annak ellenére, hogy véresen komolyan vettük az egészet. Ez idő tájt már szinte életmódnak tekintettem azt, hogy testépítő vagyok, jószerével mindent alárendeltem a sportnak, a fejlődésnek, és csak ez számított.
Hajlandó voltam bármiről lemondani, bármit megtettem volna, hogy még többet érjek el, még jobb eredményeim szülessenek, bár telhetetlen soha nem voltam és tönkre sem tettem volna magam, mindig a realitás talaján álltam, és a magam iránti felelősséggel végeztem az egészet, a maximális eredményeimet a lehetőségeim határozták meg.
Azok a szűkös lehetőségek, amelyeket egyáltalán akkori kis hazánk tudott biztosítani egy olyan sportág számára, amely ismeretlen volt addig, és amely a hivatalos (hivatásos) sportokon kívül helyezkedett el az akkori sportpolitika színterén.
Ezzel érzékeltetni akarom, hogy az infrastrukturális lehetőségeken kívül semmi más támogatottságra nem számíthattunk. Azok a felkínált lehetőségek pedig igen szegényesek voltak, mint azt már korábbi írásaimban is ecseteltem, s jó ideig nem is alakult pozitív irányba ez a helyzet.

Mivel a kezdetek kezdetén sem volt túl reménykeltő a sportág helyzete, ösztönösen felmerült mindenkiben, hogy ebből ugyan nem lesz családi ház, nem lesz jó kereseti lehetőség, érdemes azon elgondolkodni, milyen foglalkozás mellett lehet ezt eredményesen folytatni, hogy a megkeresett jövedelmemből valamennyit, és mennyi az, amit a sportolásba érdemes befektetni. Szponzor, mint olyan, teljesen ismeretlen volt.
Elérkezett sportpályafutásom azon időszaka, amikor jó néhány éves edzéssel, és színvonalas minőséget produkálva olyan külalakkal rendelkeztem, amely az átlagot jóval meghaladta, sőt a jobbak között is riválisként jelenhettem meg.
Ez eleinte úgy történt, hogy az edzőmmel jó pár edzőteremben, úgymond látogatást tettünk és az esetleges majdani ellenfelekkel szóba állva, esetleg együtt edzve megállapította, hogy vagyok e olyan formában, vagy netalán még fejlődnöm kell, vagy elérkezett a versenyszerű megméretés ideje is.
Így jutottam el pl. újpesti, angyalföldi vagy budai edzőtermekbe.
Emlékszem, amikor a Spartacus TE termébe készültem edzeni, mennyire különleges érzés volt, hogy maga a nagy mágus, Fekete Ferenc fogadott az irodájában.
Hajlandó volt időt szakítani rám, elbeszélgettünk a sportról, meg sok mindenről, aki akkor már nem egy hírneves versenyzőt készített fel.
Maga az a tény, hogy egy olyan edzőterembe jutottam el, ahol az udvaron, a terem előtt 10 m-es, edzésre beiratkozni váró fiatalok sora kígyózott.

Kijött elém és betessékelt a várakozó srácok között, én pedig remegő gyomorral lépdeltem –pinceterem lévén- lefelé a lépcsőn, a bent lévő és az öltözőben edzéshez készülődő, vagy éppen edzést befejező sportolók tekintetétől kísérve mentünk az irodájába.
Hihetetlenül felemelő érzés volt, látva azt az igazi nagyüzemi módon zajló body-s életet, azt a nagyon komoly tevékenységet, ami abban az edzőteremben folyt, hisz ott edzett Nagy Tibi, Kenderes Attila, Deme Attila, Kepler Józsi, Munkácsi Sanyi, Pintér Feri stb. stb.
Ezeket a termeket én addig csak a SV. (sportolj velünk) újság hasábjain ismerhettem meg.
De ilyen, ha nem még ütősebb érzés volt az, amikor megismertem Bitter Pistát.
Abban az időben már nemzetközi versenyeken is gyakorta dobogón végzett, és igazi sztárnak számított, ha nem a legnagyobb sztárnak az akkori hazai testépítő sportban, mert ő kiemelkedő hírnévnek számított a nemzetközi, ill. európai testépítés terén.
Lenyűgözve fogtam vele kezet és ha nem szégyelltem volna, végigmértem volna, hogy az életben is valóban olyan hihetetlen képességű testépítő, mint az újságokban.
Büszke voltam, hogy most már magam is hasonló formátumú versenyző lehetek, de ezt jó ideig nem mertem elhinni, még ha mondták volna, akkor sem, annak ellenére, hogy ezután már gyakran előfordult, hogy versenyeken, ha különböző súlycsoportban is, de találkoztunk, vagy éppen egy általa szervezett csapat tagja lehettem.
Nagy megtiszteltetés, és a sport pályafutásom igazi fokmérője volt, hogy egy csapat szervezésnél úgy gondolt rám, mint olyan versenyzőre, aki nem csak részt vesz abban a csapatban, hanem eredményt is fog produkálni.
Borzasztón izgalmas időszak volt ez, nagyon nagy várakozással készültem az első versenyemre, mert akkor már biztosak voltunk edzőmmel, hogy egy lépcsőfokkal való továbblépésre van szükségem ahhoz, hogy a testépítő sportban egy magasabb szintre küzdjem fel magam.
Miután eldöntöttük, hogy nem vagyok az esetlegesen induló versenyzők között középszerű, hanem esélyem lehet dobogós helyezésre, olyan hihetetlen pörgős és magamat nem kímélve, azt is mondhatnám őrületes edzésbe kezdtem a még jobb eredmény elérése érdekében, hogy néhány hét után szinte versenyformába kerültem.
Sohasem tudtam fedett, vastag testalkatot elérni, ami lehet, hogy szerencse volt, de sokszor a fejlődés hátráltatójának bizonyult inkább.
Ilyen előkészületek után nagy várakozással tekintettem az első versenyem elé.
Borzasztóan feldobott, hogy ilyen hírességekkel együtt versenyezhetek és a sok százezer, esetleg millió fiatal közül ott vagyok aközött a néhány kiváltságos testépítő között, akiket eljönnek megnézni, akikért ott tolongnak a pénztár előtt a tömegben, majdhogynem ölre mennek egy –egy versenyre való bejutásért, mert a 70-es évek első versenyei olyan irdatlan tömegeket mozgattak meg, hogy sokszor félelmetes volt.
Az országos verseny Budapesten, amelyen első ízben indultam még nem a sportcsarnokban került megrendezésre, hanem a patinás és az akkoriban nagyon híres Corvin moziban. Gyakran színházakban, mozi termekben bonyolították a versenyeket, ez is jelezte, hogy még nem sportnak, csupán látványosságnak, és egyfajta férfi szépségversenynek tekintették a testépítést.
Itt most egy kis időt kérek tőletek, amíg egy ugyanilyen, következő beszámolóval jelentkezem, mert látványos és rendkívül élvezetes időszak volt a régi idők versenyhangulata.
Üdv a testépítő sportot kedvelőknek.
                                                                               Zimmermann Feri voltam.
Megjelent: 1079 alkalommal