2009. november 20., péntek 22:56

Régi idők verseny hangulata: testépítés, vagy erőemelés?

Írta: 
Értékelés:
(0 szavazat)
Öt éves testépítői pályafutással a hátam mögött azt mondhattam, (így utólag visszagondolva) hogy sikeres éveket zártam, amikor már olyan szinten edzettem és értem el eredményeket, hogy a hazai testépítő sport versenyzői gárdája és a társadalmi szövetség tagjai elismerését is sikerült kivívnom. Ebben az időben még egy szövetség alá tartozott a testépítés és az erőemelés.
Szinte kötelező volt erősnek is lenni. Beláthatjuk ma már, hogy ez egy igen félresikerült, erőltetett szabály volt, amit (szerencsére) időben felismert a vezetőség és lépett ez ügyben. Voltak pl. olyan testépítő versenyek, ahol az induláshoz jogot szerezni csak bizonyos szintű erőgyakorlatok sikeres teljesítése után lehetett.
Az én versenyzői időszakomban ez még rendszeres volt.
De ilyenek voltak a nem is olyan régen még a Szövetség keretein belül rendezett junior jelvényszerző versenyek is. (fekve nyomás, guggolás)
Voltam pl. olyan versenyen bíró, ahol Kiss Jenő még erőgyakorlatokat is teljesített a testépítő gyakorlatok előtt. Ő rendkívüli alkatú sportoló, mert viszonylag kidolgozottan is erős volt.
Jó, nem az a csúcs szálkásság jellemezte, de azzal is fölényesen nyert.
Aki ma benne van akár egyik, akár másik sportágban, tisztában van azzal az alapvető ténnyel, hogy közel sem hasonló edzési formulákkal lehet elérni az eredményeket.
Gondoljunk bele, ha már valaki versenyformában van, egy leszálkásított, minőségi izom mennyire sérülékeny egy olyan terhelésre, amely esetleg egy alapozó időszakban még elmegy.
Márpedig testépítő versenyre vastagon, fedetten nem lehet indulni.
Vagy kidolgozott, plasztikus az izomzatom, vagy pedig erőversenyre készítem fel a szervezetem. A kettő homlokegyenest eltér, üti egymást.
Feltehetően a sportág ilyen irányú megítélése következtében vált szét a két szakág. Természetesen a versenyző teljesítette a kötelező elvárásokat, de azok közel sem adtak olyan eredményt róla, hogy abból következtetni lehetett bármire is, hiszen abban a verseny előtti időszakban senki sem tudott testsúlyához képest eget rengető teljesítményt produkálni.
Ez egy olyan kényszerű követelmény volt, amely ahhoz kellet, hogy sportágunk versenyzőiről elmondhassák a médiákban, hogy nem csak izmosak, szépek, de erősek is.
Ezt időben felismerve (meg egyéb más okok miatt is) kettévált a társadalmi szövetség, azt hiszem mindkét szakág számára időszerű és megnyugtató döntés volt.
Sajnos abban az időben –kényszerű okok miatt- többet foglalkoztak vezetőink a külső megítéléssel, mint a sportágunk, a versenyzők biztonságával.
Ez akkor érthető is volt, hiszen tartottak a nyilvánosság negatív véleményétől, ami akkor, a sportág kezdeti szakaszában nem nagyon hiányzott.
Így is voltak közemberektől származó, rosszindulatú, nagy nyilvánosság előtt tett kijelentések, amelyekkel megpróbálták befolyásolni a szimpatizánsokat.
Ez így igaz, hiszen volt is mitől tartaniuk, ha politikát akartak bele keverni e témába, mert tömegeket mozgatott meg sportunk, s, ha belegondolunk, akkor alkalmas is lehetett volna egy tömeghisztéria kialakítására, mert a rendszerváltozás előtti évek (l985-körül) képlékeny közhangulata már sokféle változást akart.
Ma már kit érdekel, ha egy újság, magazin kételkedik egy testépítő erőállapotában, menjen le a terembe a cikkíró, nézze meg az edzést, ha kevesli, jöjjön vissza tömegnövelési időszakban, s akkor lát hatalmas súlyokkal történő edzéseket is.
Igen, ma már mondhatjuk talán ezt is, de az az időszak olyan törékeny volt, hogy minden kijelentést kétszer kellett megfontolni, mielőtt mondott valamit az ember.
Főleg ha vezető volt, mert nem tudhattuk, meddig jutunk el ezzel a sporttal, amely akkor csak megtűrt, de igen népszerű volt, és szerettük volna, ha ebből a csodabogár valamiből maradandó dolog születik.
És, hogy ma ezt írhatom, azt hiszem, maradandóvá válhat sportunk, ha nem hagyjuk elsorvadni.
Folytatás hamarosan!
Zimmermann Feri
Megjelent: 440 alkalommal