2010. január 22., péntek 22:09

A vízhajtókról

Írta: 
Értékelés:
(0 szavazat)
A vízhajtók a versenysportban is elterjedt szerek, melyeket a testépítésben a lehető legélesebb forma érdekében vetik be a versenyzők.
Súlykategóriás sportágakban a kategóriákba való bemérés érdekében használják. Tekintsük át, hogyan is működnek ezek a szerek, mi a hatásmechanizmusuk, és milyen előnyökkel, illetve veszélyekkel jár használatuk.
A vízhajtók dopping listán lévő készítmények, tehát használatuk a versenysportban elvileg tiltott.
A vízhajtók mindegyike a kiválasztás szervén, a vesén fejtik ki hatását közvetlen, vagy közvetett módon. Hatásukat többfele módon fejthetik ki.
A vesetestecskék (ún. nephronok, melyek a vese működési alapegységét képezik) visszaszívó folyamatai igen sokrétűek.
Úgy képzelhetjük el, mint egy folyót, amiből az egyes képletek kihalásszák a szükséges anyagokat, míg mások beledobják az ártalmasakat.
Többségük az egyes ionok „vízmegkötő” (ozmotikus) tulajdonságát használja ki és a kiválasztó apparátus különböző részein hatnak.
Léteznek közvetlenül a vese kiválasztó készülékeire ható (Na-K-Cl-kotranszporter, Na-K cserélő „pumpák” ) szerek. Mások közvetetten, olyan hormonok gátlásával, illetve serkentésével hatnak melyek a vese kiválasztó működését befolyásolják.
Az első csoportba tartoznak az erős vízhajtók („gyors vízhajtók”), mint a furosemid, edecrin vagy a bumetanid. Ezek a Na+ ionok visszaszívását gátolják a vesetestecskék Henle-kacs nevű részében.

A hidrokolrotiazid a vesetestecske disztális kanyarulatos csatorna nevű részén gátolja a Na+ visszaszívást, hasonlóan a bendrofluazidhez (Thiazidok). Thiazidok esetében a Ca-ionok vesztése kevésbé jellemző.
Az amilorid és a triamterene (főként) a nephronok végén található gyűjtőcsatornán található ún. epitheliális nátriumcsatornán, vagy más néven amilorid-érzékeny nátriumcsatornán fejtenek ki Na+ visszaszívást gátló hatást. Ezek gyengébb vízhajtók, mint a pl. a furosemid, de nagy előnyük, hogy használatuk nem jár fokozott K+ ionürítéssel, ami a furosemidnél veszélyt rejt magában.

A második csoportot a hormon antagonisták képviselik, melyek a vízvisszatartásra ható hormonok hatását hivatottak elnyomni.
Ilyen a pl. a spironolakton mely az aldszoteron nevű hormon hatását gátolja (kompetitív gátlás). Az aldoszteron elősegíti a Na+ visszaszívást a distális kanyarulatoscsatornában.
A vazopresszin- gátló készítmények, mint amilyen a conivaptan (és más vaptánok) a vazopresszin vízvisszaszívó hatását gátolják a disztális- és gyűjtőcsatornai részén a vesetestecskéknek.
Léteznek még egyéb gyógynövény alapú „vízhajtók” , ezek klasszikus értelembe véve nem vízhajtók, hanem hatásukra a vesékben több folyadék áramlik, így Na+ szegény diétával igen sok Na+ „kipucolható” a szervezetből.
Ilyen gyógynövények a : nyári hérics, apróbojtorján, tőzegáfonya, illatos ruta, medveszőlő, palástfű, háromszínű árvácska, és a nyírfa.
Ezekből készült gyógyteák iszogatása versenydiéta előtt javíthat a végleges formán.
A vízhajtók azonban igen veszélyes gyógyszerek, ugyanis nagyon fel tudják borítani a szervezet elektrolit háztartását.
Már egyszeri túladagolás is halálos lehet és esetükben a halálos nem kiemelkedően nagy adag.
Általános mellékhatás a kiszáradás (dehidratáció), elektrolit vesztés és az ebből adódó problémák.
Szédülés, émelygés, hányinger, szomjúság, görcs/görcsroham, nehézlégzés.
Használatuk során magnézium, kalcium, és kálium pótlás ajánlott.
Fokozott körültekintést és orvosi kontrolt igényelnek!
Megjelent: 110 alkalommal