2010. április 17., szombat 22:55

Régi idők versenyhangulata!

Írta: 
Értékelés:
(0 szavazat)

Üdvözlök mindenkit, aki szívesen olvassa a Body Sport.hu-t. Meglehetősen régen írtam utoljára ezen a honlapon, ugyanis egyszerűen azon gondolkodtam, hogy mi is az a témakör, amely még érdekelheti az olvasókat. És, mint máskor is, sokszor a véletlen ad tanácsot. Annyi minden olvasható különféle oldalakon a testépítésről, mi legyen az, amely még újdonságként szolgálhat az eddig leírt témákon túl, amelyre még odafigyelhetnek a testépítés iránt érdeklődők, és miért pont az, amit én írok. Sokan és sokféleképpen írtak már  sportágunkról, különféle stílusban és megfogalmazásban. A legtöbb cikk tetszett, de akadt olyan is, amelyre azt mondtam, hogy inkább mással töltötte volna el az idejét az írója. Hanem, amiről én írnék most, az megint csak a régi idők versenyhangulata. Abból az apropóból, hogy a közelmúltban történt egy olyan esemény, amely egy sor gondolatot, emléket felidézett bennem.

Mivel napok óta nem találtam indító gondolatot, hogy mi legyen az a téma, amelyről írhatnék, kapóra jött ez a hír, amelyről szó lesz. Más is írhat a testépítésről történeteket, érdekeseket vagy sablonos fogalmazványokat, és olvasok is hol ilyet, hol olyat. Ami velem kapcsolatos és én voltam a részese, arról megpróbálok érdekes, hiteles és reális képet adni. Eddig is ilyeneket szerettem volna írni, remélem
sikerült.
A téma pedig a következő:
A napokban hallottam a rádióban, hogy lezuhant a lengyel elnöki repülőgép, oda veszett a lengyel politikai elit színe java, szinte lefejezte az állami vezetést ez a baleset. Azon járt az agyam, hogy ezek már fiatal politikusok voltak, egy új korosztály ott is, akik a lengyel rendszerváltást követően kerültek ebbe a pozícióba. Ne ijedjetek meg, nem a politikáról akarok írni! Sőt irtózom, ha velem politikáról akarnak csevegni, egyszerűen ideges tudok lenni tőle.


Abban az időben, amikor testépítő versenyzőként úgymond a "csúcson" voltam, nagyban dúlt Európában a szocializmus. Nem időzök vele, hogy az meg mi? Azt tudjuk, hogy egy történelmi korszak volt, ráadásul nem is a kedveltebb fajtája, de azért nevezhetjük sikeresnek is, abból a szempontból, hogy túléltük, és még sikerült sportolnunk is. Mit mondjak, ha valaki tudja mi is az a diktatórikus rendszer, akkor elismeri azt is, hogy az átlagembereknek ez, valami iszonyat demagóg szar volt, amit a fejünkbe akartak verni. Mindenkinek tele volt vele a micsodája, (jó, persze volt, aki elvolt, mint a befőtt) de nagyívben letojták, mert az elit az nagyszerűen elégedett volt.
Oké, sportoltunk, de milyen körülmények között, milyen életszínvonal mellett? Erről is írtam már, hogy a szegénységnél csak az elszántságunk volt nagyobb, de olyan mértékben bele zúgtunk az éppen sarjadó sportágunkba, a testépítésbe, hogy még ilyen körülmények között is megszállottként edzettünk, versenyeztünk. Szinte tiltakozásként mondtuk ki azt a szót is, hogy Body Building. Nem testépítés, nem testkultúra (mert így is hívták), hanem eredetiben, angol kiejtéssel. Bosszantott bennünket, hogy a politika ebben is csak a kapitalizmus, a nyugati kultúra beszivárgását látta, nem is érdekelte őket, hogy ennek haszna is lehet. Hát ennyire bigott barmok voltak.
Azt is tudjátok már, hogy csak az un. keleti blokk országaiban versenyezhettünk, amely a fejlődés szempontjából óriási gátat jelentett. Sajnáltuk, hát hogyne sajnáltuk volna, hogy nem mehettünk el csak ide a szomszédba, akár Ausztriába is, egy színvonalasabb versenyen megméretni magunkat. Még szerencse, hogy azért az un. Nyugati országok testépítői egy-egy nemzetközi, vagy Grand Prix versenyre eljöhettek, így volt összehasonlítási alapunk. De, hát ez csak összehasonlítási alap volt, nem több, mert az a több, az hiányzott. Az ott volt náluk, a nyugati országokban. Az életmód, a színvonalas edzőtermek, a táplálkozás, a létfontosságú kiegészítők stb. stb.
Mint már többször is írtam, a pályafutásom csúcsán még versenyeztem néhány évig a hazai testépítés egyik nagy legendájával Bitter Pistával, akivel a mai napig jóbarátságban vagyunk. Rengeteg közös emlék, ösztönzés, siker fűz hozzá, aki valóban egy "eredeti fazon".
Fiatalabb korunkban pedig méginkább az volt. A Régi idők. sorozatból tudjátok, hogy abban az időben, tehát a kezdetben "csak"
Társadalmi Szövetség létezett. Kevésbé volt szervezetten összefogva a versenyeztetés, mint manapság. Így adódott, hogy pl. ő is, mármint Bitter Pista, mint elnökségi tag, s mint élversenyző, nemzetközi híresség, a testépítés terén külföldi versenyekre szervezett un. Magyar Válogatott testépítő csapatot. Jó érzékkel szedte össze az embereket (mert benne voltam! csak vicc), ugyanis nem volt
olyan külföldi verseny, ahonnan ne tértünk volna haza dobogós helyezésekkel. Nem követelte ő meg a penge felkészülést, de aki látta őt versenyezni és isten igazából bekészülve, az nem is érezhetett mást, mint, hogy becsületesen helytálljon az ő csapatában. És, ha már behívta egy válogatott keretbe, hát olyan embereket hívott, akik éltek - haltak a sportunkért, és ez már eleve színvonalas eredményt jelentett, akik az országunkat képviselték. (most gondoljatok bele és mondjátok meg, nem volt röhejes helyzet, hogy mi büszkén felvállaltuk magyarságunkat és az országunkat képviselve kitettük szívünket, lelkünket egy-egy sikerért, hoztuk a maximumot, az
ország nagyjai meg lesajnáltak bennünket, ott ütötték vágták ezt a sportot, ahol lehetett)


Ezekben az években mi előszeretettel jártunk Lengyel országba. Hol személygépkocsival, bár úgy igen fárasztó volt, hol repülőgéppel. A sportolás mellet én nemigen, sőt egyáltalán nem foglalkoztam a politikával, de az akkori Lengyel országban nem lehetett nem észrevenni, hogy valami nincs rendben. Volt egy olyan időszak, amikor évről évre egyre feszültebb körülmények közé érkeztünk meg, főleg azokba az iparvárosokba, amelyek már megelégelték az akkori politikai rendszert. A versenyek rendezési légköre, a feszültség szinte átragadt miránk is, hiszen olyan közállapotok uralkodtak, amelyek egy idő után a sport élményének, feelingjének is ártottak. Akkoriban, mely az 1983-as, 84, 85-ös éveket jelenti, már olyan veszélyes körülmények között utaztunk ki, hogy nem volt ritka a több 10-ezres tüntetés egy-egy nagyvárosban, mint Lodz, Katowice, Warsó.
Félelmetes érzés volt, amikor, már nem tudom melyik városban, a buszból az aréna felé haladva és közeledve azt láttuk, hogy hatalmas a tömeg. A sportcsarnok parkolójában, ahol a busz a versenyzőkkel megállt, onnan még mintegy 100-l50m-t gyalog kellett megtennünk. Két sorban felfegyverzett rohamrendőrök egy folyosót biztosítottak nekünk a sportcsarnokig, amelyen akkora hangorkán közepette haladtunk végig, hogy alig hallottuk egymás szavát. Megfordult a fejemben, hogy ekkora tömeggel szemben szart sem ér ennyi rendőr. Egyszerűen félelmetes volt. Egyáltalán mi a fenének jövünk mi ilyen darázsfészekbe, ráadásul sport versenyre, nem is együttérzésből vagy szolidaritásból, (ez volt a rendszerváltó szervezetük neve is)


Megtudtuk, hogy az ilyen rendezvényeket, ahol tömegek gyűlnek össze, mint pl. futballmérkőzések, sportesemények, a résztvevő tömeg már nem csak szurkolásra, hanem rendszerellenes tüntetésre, tömeg demonstrációra is használják. Tehát egyáltalán nem biztos, hogy akik a sportcsarnok előtt álltak, azok mind miattunk, a testépítő versenyre jöttek, hanem tüntetni, vagy egy jó balhé miatt. Ezt észre is vettük, mert minden tetszésnyilvánításra határozottan rátettek egy lapáttal, mintha bőszíteni akarták volna a hivatalos embereket. Pl. az én eredményhirdetésemnél is már zavart és kényelmetlennek éreztem azt a szűnni nem akaró ovációt, amely hosszú percekig tartott, és valószínű, hogy az már nem is csak az ünneplésről szólt. Ettől függetlenül a verseny normálisan, balhé nélkül lezajlott. Ezt az egész helyzetet én meglehetősen hátborzongatónak találtam, nem ehhez voltunk szokva, amikor az ember megérkezett egy verseny színhelyére és az ottani körülmények miatt teljesen kiszolgáltatottnak érzi magát. Ezek igen kemény évek és stresszes versenyek voltak, hiszen az akkori rendszer feszes magatartási szabályai szerint zajlott a protokoll is, tehát belevitték a politikát is a sportba. Aztán néhány év után megszűntek az ilyen lengyelországi kirándulások, mert a helyzet annyira megromlott, hogy rendkívüli állapot, tüntetés - tüntetés hátán, majd egy rendszerváltás következett be, jobbnak láttuk inkább más lehetőségek után nézni. Persze nem ilyen körülmények és nem ilyen hangulat jellemezte az összes lengyel kiruccanásunkat, mert azért nem felejtem el azokat fergeteges hangulatú versenyeket sem, amikor tombolt a közönség és felállva tapsoltak az eredményhirdetésnél. Lengyelországban nagyon népszerű volt a testépítés és színvonalas versenyzőik is voltak. És említhetném azokat a verseny utáni banketteket is, amikor a magyar csapatot megkülönböztetett figyelemben részesítették, és a fő helyre, a vezetőség mellett, velük egy asztalnál ülhettünk. Ők akkor is azt tartották, lengyel-magyar
két jó barát. De elvittek bennünket a lengyel versenyzők városnézésre is, amikor a magyar feliratú, címeres melegítő igen nagy tiszteletet váltott ki, vagy ha betértünk egy-egy szórakozó helyre, ott is barátian fogadtak, bemutattak olykor csinos lányoknak is, akik különösen odáig voltak a magyar fiúkért, csak azt sajnálom, hogy lengyelül nem tudtam beszélgetni velük.

Végül is volt jó pár év, amikor ezzel a kis maroknyi magyar válogatottal jó néhány első, második helyet (volt harmadik is) sikerült megszereznem. S hadd dicsekedjek azzal, volt olyan alkalom is, hogy a verseny másnapján a repülőtérre menve az újságos standon a versenyről szóló tudósításban többek között a saját fényképem nézett vissza rám, méltatták, hogy győztem.

Ennyit ismét a régi idők versenyhangulatáról, amely megint egy kis emléket idézett fel, bár jobb lett volna, ha nem ez a rádióhír adja az apropót ehhez az íráshoz. 


Köszi a figyelmeteket, üdv mindenkinek. Majd jelentkezem. Remélem hamarosan.

Zimmermann Ferenc

Megjelent: 373 alkalommal