2010. február 11., csütörtök 12:58

Zimmermann Feri: a személyi edzésről-minden kezdet nehéz

Írta: 
Értékelés:
(0 szavazat)
Olvasgatva a bodysporton a személyi edzőkkel foglalkozó cikksorozatot,eszembe jutott egy régi történet, amely nem kimondottan vág ebbe a profilba, de megreszkírozom, hátha olvasható számotokra.
Arra gondoltam, hogy ennek az írásnak ezt a fenti, közhelynek számító címet is adhatnám, mert sokat agyaltam azon, hogy milyen frappáns címe legyen, de hát semmi okosabb nem jutott eszembe.
Mert ez a történet jóval több egy személyi edző - kezdő sportoló kapcsolatnál. Gyanítom, egy személyi edző ilyesmit nem vállalna fel, amit le fogok írni. Erre egyszerűen nincs ideje.
Én sem tettem ilyet sűrűn, de időnként, legalábbis ebben az esetben, nekem a lelkiismeretem azt diktálta, vállalnom kell.
Egyrészt, mert nem vagyok személyi edző. Ízlelgettem ezt a szót, személyi edző. Nekem kicsit sablonos, felszínes. Meg aztán kicsit ridegnek tartom. (Bocs, hogy ezt én így érzem.) Milyen lelki kapcsolat alakul ki a személyi edző, kezdő sportoló között?

Nem csak letudjuk egyik pácienst, a másik után, és haladjunk, minél többen kerüljenek sorra? Kialakulhat e bensőséges kapcsolat, edző és sportoló között? Vagy nem is ez a lényeg?
Vagy arra nincs is szükség? Végül is, ha „csak” a sportról van szó, és nem barátot akarunk szerezni, vagy nem versenyzőt nevelni, akkor csakugyan korlátozódjon a tevékenységünk kizárólag a sportra, mindenféle lelki teher nélkül, akkor vállalható ez a megfogalmazás, hogy személyi edző. Ezt valószínű a sportpszichológiai tanulmányaim mondatják velem.
Én kicsit régebben szereztem képesítést, de nem ezt.
Annál kicsit összetettebb, felelősségteljesebb a terem vezetői feladat, mivel nem csak az edzősködéshez, hanem egy apparátus irányításához, a terem vezetéséhez, gazdálkodásához is érteni kell.
Végül is ezért végeztették el velem az akkori Testnevelési Főiskola Sportvezetői, Szervezői szakát.
Mi is a történet?
Manapság nagyon sokat hallani a gyerek - szülő, nem túl idillikus kapcsolatról, az egymás közti, nem éppen családias hangulatról, a sokszor elmérgesedő helyzetekről, amikor az indulatoknak néha beláthatatlan a következménye, olykor tragikus vége lehet, s amely egy életre képes megrontani, a nem éppen ilyennek induló és elképzelt családi légkört.
Sok esetben okos politikával a hátrányból akár előnyt is kovácsolhatnánk, ha a gyerek szemszögéből nézzük.
Amikor jó pár évvel ezelőtt hozzám fordult egy fiatal fiú, azzal, hogy testépítő szeretne lenni, azzal kezdte, hogy a konzervatív beállítottságú szülei ellenzik, hülyeségnek tartják, hogy nem annyira elfogadott sport ez, legalábbis az ő szemükben, azt mondta, ő nem tud megváltozni, ő nem tud és nem is akar lemondani arról, hogy ezt a sportot elkezdje.

Pedig meg fogsz változni, mondtam, és figyeld meg a szüleidnek is tetszeni fog az, akivé válni fogsz. Ne az ellenkezés, a dac, a szembe helyezkedés politikájával érvelj, hanem a meggyőzés legyen a fegyvered, mert nem mindenki olyan szerencsés, hogy az összes feltétel adott egy eredményes testépítői pályafutás elindításához.
Ha megvan a szükséges anyagi fedezet, és kellő akarat, elszántság is párosul ehhez, akkor mondhatnánk azt is, hogy így könnyű.
De mi van akkor, ha az egészből csak egy elkeseredett, reménytelennek látszó, ködös jövőkép sejlik előttünk? Természetesen tehetség és szorgalom azért fellelhető az egyénben, de ezen kívül semmi más. Mit mondjak, meglehetősen aggasztó állapot, de nem reménytelen. Megmondom őszintén, az ember, mármint egy teremvezető nem minden beiratkozó taggal tudja felvállalni az ilyen helyzeteket. De amikor látja azt a mérhetetlen sóvárgó tekintetet a sportág és a siker iránt, amikor per pillanat, csak az a teremvezető az egyetlen remény, hogy abból a fiatalból legyen valaki, hát akkor fel kell kötni a gatyát, hogy fel merjük venni az elénk dobott kesztyűt, mert egy esetleges csőd akkor már nem csak egy embert érint.
Én abban az időben kezdtem el testépítéssel foglakozni, amikor általános volt a szegénység.
A sportolás (bármilyen sportágban) elegáns, úri dolognak számított, ami a kiváltságosok lehetősége, azonban a pályafutásom olyan képességek megtalálásához, elsajátítására kényszerített, amellyel sikerült lehetetlen helyzetekből is, önerőből is elindulni a siker felé. Nem az én pályafutásomról van most szó, hanem arról, hogy ha megszereztem ezt a képességet, hogyan tudok ebből valamit is tovább adni, ezzel másokat is segíteni, akik manapság hasonló helyzetbe kerülnek.
Tehát, ott tartottam, hogy a hozzám forduló fiatalember szinte a semmiből szeretné elkezdeni a testépítést, de anyagi helyzete maximum a tagdíj vállalásáig terjedt. Ilyen korlátozott lehetőséggel meglehetősen reménytelen feladat elé állított ez a gyerek.
Arról nem is beszélhettünk, hogy vitamin, táplálék kiegészítők stb. használatát figyelembe vegyük. Erre egy fillér kerete nem volt. Mondom, igen gyatra lehetőségei voltak. Lehetőségei?, ezek nem lehetőségek, ez semmi, ez nulla. Mi marad akkor? Hát nem mondom ekkora nyűgöt vállalni a nyakamba, nem semmi.

Utólag így gondolom, de akkor nem is mérlegeltem, csak adódott egy helyzet, amelyet, úgy voltam vele, az élet majd megold. Aztán kiderült, hogy észrevétlenül meg is oldotta.
A személyes edzésvezetés közben (mindezért egy fillért nem kértem) beszélgettünk sok mindenről. Érdekelt a család anyagi helyzete, az értelmi, kulturális színvonaluk, mint írtam már, beállítottságuk konzervatív volt, tehát itt nem sokat lehetett újítgatni, ha nem akartam bonyodalmakat és szítani a feszültséget.
Mint kiderült, anyagilag rendben vannak, de nem költjük a pénzt, csak úgy mindenféle baromságra címszó alatt, keményen megfogták a kiadásokat.
Mivel családi házban laktak, kerttel, udvarral, gazdálkodással, a megélhetést nézve, szinte önellátók voltak. Erről az oldalról nem voltak sóherek, mondhatnám, mert nem fukarkodtak az étkezéssel. Hát megvan, ha így áll a helyzet, ezt kell kihasználni. Maradjunk azoknál a lehetőségeknél, amelyek adottak. Azt már megengedték a gyereknek, hogy bizonyos feltételek mellett eljárhat heti három edzésre. Otthon segíteni kell a házi teendők körül, és persze normálisan tanulni. Ez azt hiszem vállalható, mondtam a srácnak.
Nincs felesleges pénzköltés, bulik, szórakozás, piálás, cigarettázás, ha már képes vagy a mániádért, a testépítésért áldozatot hozni, akkor azt hiszem, ennyit be lehet vállalni.
A heti három edzés az már megoldott, ha anyukádat körül udvarolod és szeret, akkor olyan ételeket készít, amelyeket majd javasolni fogok, hiszen ez csak elkészítés kérdése, hogy mit, hogyan tesz az asztalra. Mivel újszerű ételeket javasoltam, a hagyományostól eltérő, sportos ételeket, még az ő étkezési szokásaikra is hatással lehet, így talán a családot is kíváncsivá teheti, ha új ízeket, ételeket ismernek meg.
És mivel a gyereküket szerették, mert hát emiatt nem merték tulajdonképpen közösségbe engedni, nehogy egy félresiklott egyén váljék belőle, szép lassan alakult a kép.
Olyan formán alakult, hogy az üres rúddal való fekve nyomástól eljutottunk a 40, 50, 60 kg-os terhelésig, majd guggolásban is a 80, 90kg-ig, és látványosan fejlődött, formásan is és testsúly vonatkozásában is. Nem lett egy nagy sztár, de szépen lassan haladt előre, és mindezt táplálék kiegészítők nélkül, három év után már a 70 kg-os kezdő testsúlyára + 15kg-ot pakolt, naturálisan 120kg-os fekve nyomást és 160kg-os guggolást produkált és nem beszélve az arányosan átalakult testfelépítéséről.
Miután befejezte a középiskolát, tovább tanult, majd fogtechnikusi diplomát szerezve külföldre ment dolgozni.
Ritkán találkozunk, de ha sikerül, akkor mindig megjegyzi, hogy egyenesbe hoztam az életét. Jóleső érzés, hogy annyi más fiatal mellett neki is sikerült emberi tartást adnom, úgy lelki, mint fizikális értelemben, meg persze a szülei szemében is egy életre nevelt fiatalember vált belőle.
Több tanulság is levonható ebből a rövid történetből, nevezetesen, hogy nincs reménytelen, megoldhatatlan helyzet, ha magunk is megpróbálunk alkalmazkodni, tenni érte.
Tanulság az is, hogy a szülők bizalmatlansága az ismeretlentől szintén feloldható, ha azt látják, hogy nem kártékony dolgokat művel a gyerekük, ebben az esetben ráadásul egészséges életmódra szokott a gyerek, csak irányítás kérdése volt, ha már ők nem ismerték a megoldást.
Ebből az egész történetből csak azt sajnáltam, hogy félúton megszakadt a folyamat.
Így tovább folytatva, ebből a gyerekből, miután már dolgozik és saját keresete is lesz, könnyen versenyzőt nevelhettem volna. Amikor már lehetősége lett volna beruházni a sportba, azaz amikor már tápkiegek, vitaminok vásárlását is megengedheti magának, hiszen csak a naturális étkezéssel is olyan látványosan fejlődött, amely az induláskor nagyon szép eredmény, és a kisegítőkkel egy további lépcsőfokra léphetünk volna.
Fentiekből még az a gondolat kívánkozik ki belőlem, hogy a jó néhány éves, módszeres, tervszerű edzés és táplálkozás meghozza az eredményt.
Ki lehet próbálni, meg lesz az eredménye, garantálom. Ezért jó, ha az embernek csak kevés pénze van. Megtanulja, hogy így is lehet. Nem kell feltétlenül már a kezdet kezdetén olyan kiegészítő szerekhez nyúlni, amelyek indokolatlanok azon a szinten.
Nyilván az emberi gyarlóságból fakad, ha van pénzem, akkor kipróbálom az ismeretlent, miért ne tenném meg, roppant nehéz megtartóztatnom magam, hogy ne tegyem.
Ez akár az italozásra, a narkózásra vagy más szenvedélyekre is vonatkozik.
Egyszerűen nincs miért, nincs oka ezek alkalmazásának a kezdő szinten.
Azért, hogy a terem vagy a társaság felnézzen rám, vagy én legyek a teremben a legjobb?
Ez nekem olcsó öröm volt mindig is. Majd amikor versenyzek, amikor már tétje van az egésznek, amikor már készülök valami nagyobb dobásra, amikor van alapja annak és szükségszerű is, hogy továbblépjek, akkor igen, de előbb nincs értelme.
Ha pedig valaki előbb elkezdi, akkor nem tudja meg, mire képes a szervezete önerőből, mert az törvényszerű, hogy a dolog visszaüt, minden szerről való leállás visszaeséssel jár, akár teljesítmény, akár izomfejlődés szempontjából nézzük. Erről már írtam korábban is, hogy sajnos tudok tragikus kimenetelű sorsokról is, amelyek csak azért következtek be, mert megtehették, hogy egy erre sor kerülhessen.
Ezektől a meggondolatlan helyzetektől sajnos mindenki csak saját magát óvhatja meg.
Ennyit egy régi történetről, örülök, ha segíthettem másoknak, akik tanácstalanul állnak a kezdetek előtt.
Üdv mindenkinek, aki elolvasta.

Zimmermann Feri
Megjelent: 127 alkalommal