2010. július 21., szerda 21:13

Interjú Marda Márk Martinnal

Írta: 
Értékelés:
(0 szavazat)
A Molnár Miklós emlékverseny után megkérdeztük a résztvevőket, hogyan készültek föl, terveznek-e országos versenyeken is indulni később, hiszen a mutatott formájuk alapján nagy lehetőségeik lennének. Elsőként Marda Márk Matint, a felnőtt kategória nyertesét kérdeztük.


Hogy érezted magad a versenyen?
Az elején kissé feszülten,de ahogy gyülekeztek a versenyzők elkezdtem oldódni. Próbáltam higgadtan kezelni az egészet. A végére már családiasan éreztem magam. A legvégén meg főleg.

Mióta edzel a Vida Fitnessben és hogy érzed itt magad?
Intenzíven fél éve edzem itt, és állítom ez a legjobb terem, amivel valaha találkoztam. Nem csak a társaság miatt, hanem mert nekem itt van a második otthonom és családom is. Én úgy érzem ide tartozom.

Mennyi időt készültél a versenyre?
A diéta február óta tart. Végig erre készültem, de az utolsó 6 hétben kapcsoltam nagyon rá.

Erősnek érezted a kategóriád?
Őszintén szólva erősebbre számítottam, de így is volt kihívás rendesen. A gyülekezésnél már láttam, hogy tudom vinni valamire. Elsődlegesen az első háromba való bejutás volt a cél. Álmomban sem gondoltam, hogy megnyerem.

Igazságosnak érzed a helyezésed?
Mivel a szárazság játszik döntő szerepet így igen. De ez nem jelenti azt, hogy nem cserélnék valakivel. A második helyezett igencsak veszélyes volt.

Mik a további terveid? Milyen versenyen indulsz legközelebb?
Mindenképpen szeretném versenyszinten csinálni még sokáig, amíg megtehetem. Legközelebb novemberben a Superbodyn junior kategóriában fogok indulni a Vida Fitness színeiben, illetve oda készítenek fel.

Van valami titok, amit alkalmaztál a fekészülésnél?
Igen: a diéta, és a legjobban ütemezett szénhidrát visszatöltés és a fanatizmus. Ez alatt azt értem, hogy én például alacsony nátrium tartalmú vízzel készített vízhajtó teába ettem minden reggel a vaníliás Mannát :) De a legnagyobb titok a kitartás!
Megjelent: 559 alkalommal