2012. december 20., csütörtök 11:58

Interjú az N.A.C. Universumon résztvevő versenyzőkkel: Jenei István

Írta: 
Értékelés:
(0 szavazat)
Jenei Pisti élete legjobb formáját hozta az N.A.C. Universumra, ennek ellenére nem került a 6-os döntőbe, idézőjelben csak 8. lett.
Az előző Universumon Pisti 4 helyen zárt, a mostaninál gyengébb formában.
Véleményem szerint reálisan a döntőben kellett volna végeznie, sajnos nem így történt, a bírók másképp látták.
Eléggé szóródtak a pontszámok, a harmadik helytől a 11 helyig mindent kapott, ami jelzi, van feladat a bíróképzésben bőven.
Az előző 2 Universumon Pisti az elődöntő után megkérdezte tőlem, szerintem hol végez.
A tavalyinál azt mondtam 4-8-ig, a tavaly előttinél 3-8-ig helyezhetnek.
Tavaly 4. , két éve pedig 5 lett, vagyis kijött a lépés, azt kapta amit érdemelt.
Idén sajnos nem, de ez meggyőződésem szerint nem a személye elleni merényletnek köszönhető, inkább úgy vélem, kicsit hígult a bírói gárda, túl sok új ország új bírója került be, magával hozva az egyes szövetségeknél szokásos taktikázást.
Kicsit hosszú volt a bevezető, de úgy érzem, ezt muszáj volt leírnom.
Íme, a Jenei Pistivel készült interjú:
B.S.
Milyen versenyeken indultál, melyik eredmény volt számodra a legértékesebb?
J.P.
A Pro Nutrition G.P. volt az első versenyem tehát elég hosszú volt a versenyszezonom.
Itt 2.helyezést értem el, reálisan szerintem akár nyerhettem is volna, de nem nyertem.
Ezt a Bodysport Kupa követte, szerintem itt is érdekes volt számomra a 3.hely.
A Superbody volt soron,itt már egész jó formát hoztam de sajnos struktúrális hibáim miatt itt is a 3.helyre szorultam mindamellett ezt az eredményt már reálisnak értékeltem, de szerintem  Dudás Ádámmal szemben hajszálon múlt a 2.hely.
Ezután volt egy nagyobb nemzetközi versenyem, a WFF világbajnokság.
Itt 5.lettem, ugyanakkor nagy örömmel töltött el, hogy egy számomra nagyra becsült és tehetséges versenyzőt előztem meg ez pedig a Bodó Imi.
Az N.A.C. Universum volt a szezonzáró versenyem amin sajnos 8.helyet értem el, ami számomra kicsit érthetetlen mert a 2. körben kihívtak az 1. és 2.helyezettel is összevetésre, a gyengébbekkel pedig össze sem vetettek.
Párosban a Makár Tamarával 7.-ek lettünk 24 páros közül épp hogy lecsúszva a döntőről.
Megtiszteltetés volt számomra egy világbajnokkal indulni párosban.
Egyébként a verseny színvonaláról árulkodik az is, hogy Tamara világbajnokként ezen a versenyen 8.lett.

B.S.
 Hogyan értékeled az őszi teljesítményed?
J,P.
Magamhoz képest a maximumot hoztam ki.
A versenysúlyom 100kg volt és ehhez szerintem kellőképp száraz is voltam.
Csak akkor lennék csalódott ha nem a maxot nyújtom.
Nem az eredményért, hanem magammal küzdök meg minden versenyen és ebből győztesen kerültem ki.

B.S.
 Melyik versenyen érezted magad a legjobban, és miért?
J.P.
Az Universumon érzem mindig a legjobban magam.
Motivál a komoly versenyzők fanatizmusa és itt van belőllük bőven.

B.S.
 Volt e olyan pont a felkészülésedben, amikor úgy érezted, eleged van, és nem bírod tovább?
J.P.
Az Universum előtt volt egy mélypontom.
A verseny hetében már személyi edzést sem vállaltam, próbáltam túlélni a hetet szombatig.
Mivel az 5. fehérjediétám volt a gyomrom is kezdte megadni magát, nagyon kimerült voltam, csak vonszoltam magam.
Kathi Béci termében edzettem ezen a héten, ez kellőképp motivált.

B.S.
 Melyik verseny volt a legnehezebb, legszínvonalasabb, amin idén indultál?
J.P.
Mindenképp az Universum.

B.S.
Elégedett vagy az eredményekkel amit elértél?
J.P.
Az eredmény nem annyira számít.
A felkészülésemet hibátlanul hajtottam végre,a pózolásomon kell még csiszolni.
A kötelezőknél a nagy versenyekre ahol 20-30 percet vagyunk a színpadon, jobban össze kell szednem magam.

B.S.
 Mik a jövőre néző terveid?
J.P.
Még képlékeny a tavasz de az Universum 8.hely annyira felbőszített hogy nagy bennem a bizonyítási vágy, így gondolkozom egy nyári NAC vb.-n tavasszal.
B.S.
Köszönjük az interjút! Sikeres felkészülést kívánunk.
Vida Zoltán
Megjelent: 1361 alkalommal