2013. július 11., csütörtök 23:11

Felkészülés az őszi idényre: Kohári Richárd, Bárdos János

Írta: 
Értékelés:
(0 szavazat)
Lassan véget ér a holt idény, és a versenyzők megkezdik a felkészülést az őszi idényre.
Kohári Ricsi nem versenyzett a tavasszal, próbált izomtömeget növelni, ami sikerült is.
Ricsi most is remek formában van, még nem kezdte el a vastagítást, de már most, a felkészülés elején 89 kg, ami nagyon jónak mondható, hiszen tavaly a vastagítás végén volt 92 kg.
Ricsi nagyon jó alapokról kezdi a vastagítást, fő célja a kategória váltás, atletic kategóriából szeretne feljebb lépni, a testépítők közé.

Ehhez azonban a vastagítás végén legalább 95-96 kg-ra kéne felmennie, hiszen a formába hozásnál még nála is 6 kg testsúly csökkenés várható, Ricsi magasságához pedig legalább 88 kg-os versenysúly kellene, ha nem akar törékenynek látszani a testépítő kategóriában.

Erre Ricsinek megvan az adottsága, de nem lesz egyszerű, nagyon oda kell figyelnie a legapróbb részletekre is.
Ricsiben nagyon nagy tehetséget látok, nagyon fokozatosan építettem fel, nem tettem ki semmi radikális hatásnak, így még bőven van tartaléka.

Remek arányai vannak, szépek az izomtapadásai, ha minden jól alakul, Ricsi az őszi idény nagy felfedezettje lehet.
Bárdos Jani tavasszal jó idényt zárt.

Második volt a Bodysport Kupán, nyert Alzey-ban, a német nemzetközi W.A.B.B.A. kvalifikációs versenyen.
Sajnos a W.A.B.B.A. világbajnokságon nem került az első hatba, hogy miért azt nem tudom, sajnos külföldön voltam a verseny idején.

Jani most sokkal jobb formában van, mint a tavaszi idény előtt, jelenleg 91 kg, egész jó formában.
A vastagítás végén szerintem 95 kg körül lehet, a versenysúlyát 85 kg körül tippelem.
Ami 5 kg lenne több, mint amivel a W.A.B.B.A. V.B.-én indult.
Jani most jobb körülmények közt készül, mint tavasszal, így minden esélye megvan rá, hogy a kitűzött célokat elérje.
Mind a két versenyző felkészülését végig kísérjük a bodysporton.
Vida Zoltán
Megjelent: 963 alkalommal