2013. november 05., kedd 12:27

Valóban lemondással jár az élsport?

Írta: 
Értékelés:
(0 szavazat)
Sokszor hallom mostanában, mennyi mindenről kell lemondani, hogy valakiből élsportoló lehessen.
Valóban így lenne?
Egy átlag ember szemszögéből bizonyosan, ezzel nem is vitatkozom.
De mikor aktív versenyzők is elkezdik sorolni, mi mindennel jár együtt a versenyzés, az már szerintem kicsit hibázik.
A versenyzést mindenki saját maga választja, nem kényszeríti rá senki.

Egy birkózó barátom rossz anyagi körülmények közt, napi 2 edzéssel készült fél éven át a Budapesti v.b.-re, ahol kifogott egy rossz sorsolást, és kiesett.
Egy újságíró megkérdezte tőle, ennyi lemondás, ennyi munka, mind hiába való volt, megérte ez neked?
Erre a válasz: milyen lemondás?
Én imádom ezt csinálni, az lenne lemondás, ha nem ezt csinálnám.

Valóban nem keresek vele sok pénzt, de ha nem szeretném, sok pénzért sem vállalnám.
A munka nem veszett kárba, az hogy most nem sikerült, az nem azt jelenti, soha nem fog.
Szerintem valahol ez a lényeg.
Az élsportot szeretni kell, és el kell fogadni az utat is, ami hozzá vezet.

És mivel ez egy önként vállalt dolog, az egyénnek ez nem lemondás, hanem életcél.
A rendszerváltás előtt láttam tehetséges fiatal sportolókat, akiket a Csepel Művekből, a szalag mellől emeltek sportállásba.
Csak a kényelmesebb élet, és a jobb megélhetés ösztönözte őket a sportolásra.

Egyik sem ért el kiemelkedő eredményt, sőt ahogy a sportállás megszűnt, még edzeni sem jártak tovább.
Kis fiú koromban, mikor birkózó voltam, edzés végén nem figyeltem oda, hánykor találkozunk a pályaudvaron, mert vonattal utaztunk a versenyre.
Megkérdeztem az edzőt, Pali bá hányra kell a pályaudvaron lennem?
A válasz: nem kell, ha nem akarsz, ne gyere, de reggel 8 kor találkozunk.
Aki csak a lemondást látja, nem halad messze.
A versenyzés szépségét is látni kell, átélni az élményét, és élvezni.
Pénze később is lehet az embernek.
De előbb csinálja azt, amit szeret, szerintem.
Vida Zoltán
Megjelent: 4901 alkalommal