Ha ezt a kérdést hazai szinten vizsgáljuk, mindenképpen országos szinten ismert, és elismert versenyzőnek kell lennie, stabil szponzori háttérrel, erős médiával a háta mögött.
A profi státus ugyanis ha nem a top 15 versenyzőről beszélünk, rengeteg kiadással jár.

A profi saját maga fizeti a profi kártyáját, az utazását, a szállását, a nemzetközi szövetség ezeket a költségeket csak a top 15-nek állja, a többiek fizetnek azért, hogy a színpadra állhassanak.
A profi versenyek bár pénzdíjasak, de ezeken a versenyeken rendkívül magas a színvonal, és nagyon nehéz rajtuk jutalmazott helyezést elérni, tehát aki erre akar alapozni, rossz úton jár.
Amatőr szinten ezeket a költségeket a nemzeti szövetség állja, és a legjobb versenyzők amatőr pénzdíjas versenyeken indulhatnak, ahol viszonylag magas a díjazás, és nem lehetetlen a jutalmazott helyeken végezni.
A másik komoly probléma a profi versenyzéssel a sikerélmény.
Azok az amatőr versenyzők, akik váltanak, biztosan nehezen dolgozzák fel, hogy amatőrben szinte mindig nyertek, a profi mezőnyben pedig nehezen kerülnek még az első hatba is.
Sok amatőr világbajnok, aki kiváltotta a profi kártyát, inkább visszatért az amatőrök közé, pont ezért.
Vagyis a profi státus nem automatikus megoldás az összes gondra, azt nem elég megszerezni, az nagyon kevés ahhoz, hogy valaki ennek élhessen, sőt még jól meg is éljen.
Biztosan nem népszerű, hogy ezt leírtam, de legalább igaz.
Úgy érdemes a váltáson egyáltalán gondolkodni, ha a versenyző mögött van egy olyan stabil anyagi háttér, aki a költségeit hajlandó évekig finanszírozni, és van mögötte egy nagyon erős média háttér.
Ellenkező esetben nincs értelme, mert csak annyi fog történni, hogy a költséges hobby egy még drágább hobbyvá válik.
Vida Zoltán