2014. január 16., csütörtök 22:50

Kohári Richárd február közepén kezdi az alapozást

Írta: 
Értékelés:
(0 szavazat)
Ricsi idén a Vida Fitnesz második legeredményesebb versenyzője volt, Major Zsolti után.
Az N.A.C. Universumon harmadik helyezést ért el, ami óriási dolog, hiszen több mint 20 jól felkészült versenyző indult.
Ricsinek ez volt a fő versenye, ami szerencsére jól sikerült, ami azért is fontos, mert Ricsi ezzel a versennyel búcsúzott az atletic kategóriától.
Ősszel már nyílt testépítésben indul, ehhez azonban lényegesen nagyobb izomtömeget kell felpakolnia, az ő magasságához még ezekkel az arányokkal is legalább 90 kg-os versenysúlyt kéne hoznia, hogy ne legyen erőtlen az új kategóriájában.

Szerintem nem lesz gond, Ricsinek óriási tartalékai vannak, szinte még a pályafutása elején jár.
Ricsi jelenleg 93 kg, aránylag jó formában, annak ellenére, hogy az Universum után csak készség szinten edzett, több mint 1 hónapig.

Szüksége is volt ennyi pihenőre, hiszen az Universumra nagyon kizsigerelte magát, 80 kg-ra kellett fogynia, pedig már 84 kg-os testsúllyal is tökéletes formában volt.
Ricsi ezért is döntött a kategória váltás mellett, hiszen az atletic kategóriában már csak minimálist tudott volna fejlődni.

Ricsi alkatilag szinte tökéletes, kevés hiányosságát folyamatosan csiszolja, szépen fejlődik, mind méretiben, mind kidolgozásában, és a pózolása is egyre érettebb.
Az elért eredmények nem őrjítették meg, nem fordult ki magából, reálisan látja magát, tud kis különbséggel veszíteni, és tud sportszerűen örülni a győzelemnek is, az ellenfél tiszteletben tartása mellett.

Összességében ezek nagyon fontos tulajdonságok, majd nem olyan fontosak, mint a fizikális képességek.
Talán ezért is fűzök Ricsihez komoly reményeket, mert rendelkezik ezekkel a tulajdonságokkal, ami sajnos nem jellemző az élmezőnyben.
Ricsi legalább 100 kg szeretne lenni az első alapozási ciklus végén, ami szerintem teljesen reális elvárás.
A gyakorlást mindig csoportosan végezzük, így csatlakozott Csurgó Anita is, aki szintén remek formában van.

De ez már egy másik cikk lesz.
Ricsi felkészülését végig kísérjük a bodysporton.
Vida Zoltán
Megjelent: 347 alkalommal