2014. január 28., kedd 23:18

Major Zsolt vállalja a tavaszi idényt

Írta: 
Értékelés:
(0 szavazat)
Zsolti már háromszor volt kategóriájának legjobbja az N.A.C. Universumon.
Idén két lehetőség közt kellett választania: felkészül a tavaszi idény jelentős pénzdíjas, abszolút kategóriás versenyeire, vagy inkább az őszre koncentrál, és megpróbálja negyedszer is megvédeni az N.A.C. Universumon elért első helyét.
Zsolti sokat gondolkodott, és végül úgy döntött, belevág a tavaszi felkészülésbe.

Ez nyilván nehéz döntés volt, hiszen egészen biztosan sokkal nagyobb súlyú, és magasabb testépítőkkel kell majd megmérkőznie, de Zsolti nem fél ettől, tovább akar lépni, és úgy döntött, vállalja a megmérettetést.
Zsolti méreteiben, és arányaiban is sokat fejlődött az utóbbi évben.

Az abszolút kategóriás versenyek sem teljesen újak a számára, hiszen két éve nyerni tudott az N.A.C. Svájc Openen, Temesváron nyert Szabadság Kupát, La Lave Alexet megelőzve.
Zsolti bár sokat javult méreteiben, de nyilvánvaló, nem ez lesz a fő fegyvere az abszolút kategóriában.

Zsolti elsősorban a kidolgozásában, és az arányaiban bízhat, ezekben kell ellenfelei fölé emelkednie, ha jól akar szerepelni ezeken a versenyeken.
Zsolti három versenyt tervez tavasszal, a Top de Colmart, ( március 29 ) a Frey Classic-ot, ( április 19 ) és a Proform Classic-ot ( április 23-28 ).

Ezen felül képben van egy meghívásos spanyol verseny is, de ez még egyenlőre képlékeny.
Zsoltival hétvégén szeretnénk megtervezni a felkészülést, ezekre a dátumokra koncentráltan.

Zsolti ha sikeresen zárja a tavaszi idényt, akkor egyértelműen bebizonyítja, a világ amatőr elitjéhez tartozik, kategóriáktól függetlenül.
Remélem, így lesz.
Zsolti felkészülését végig kísérjük a bodysporton.
Vida Zoltán
Megjelent: 219 alkalommal