2014. május 21., szerda 12:09

Plumbás Ádám az alapozás kezdetén

Írta: 
Értékelés:
(0 szavazat)
Ádám az alapozás első fázisát 103 kg-os testsúllyal zárta, utána négy hét pihenőt tartott.
Most miután kipihente magát, regenerálódott, újult erővel áll neki a következő alapozásnak, ami az utolsó lesz idén, hiszen ez után már célegyenesbe fordul a felkészülés, már a formába hozás következik.
Az előző alapozása jól sikerült, nem is annyira a mérleg, inkább a tükör szempontjából.

Most még inkább a tükörre koncentrálunk, azt tanácsoltam, csak erre figyeljen, ne erőltesse minden áron felfelé a testsúlyát.
Ádám jelenleg 103 kg, ami jónak mondható, hiszen az előző alapozást ennyivel fejezte be, és ez a fázis még csak most kezdődik.

Szerintem a mostani ciklus végére nagyjából 105 kg lesz, csak sokkal jobb formában.
És ez sokkal fontosabb szempont, mint a testsúly növekedés, hiszen ne feledjük, Ádámnak szeptember végén színpadra kell állni, első versenye a Pro Nutrition Grand Prix lesz, ahol már szeretne legalább 80%-os formát hozni.

Ami elég nehéz lenne, ha most felerőltetné 110 kg-ra a testsúlyát, teljesen feleslegesen.
Tehát próbáljuk ésszerűen felépíteni a felkészülését, koncentrálva a lényeges versenyekre.

Ádám fő célja az N.A.C. Universumon való sikeres szereplés, a legfőbb vágya dobogós helyezés elérése, ami óriási dolog lenne, első éves felnőtt versenyzőként.
Ehhez még rengeteget kell dolgozni, de szerintem nem lehetetlen, ha minden úgy sikerül, ahogy tervezzük, összejöhet.
Vida Zoltán
Megjelent: 985 alkalommal