2015. február 09., hétfő 22:43

Kohári Richárd február közepén kezdi az alapozást

Írta: 
Értékelés:
(0 szavazat)
Ricsi hosszú pihenőt tartott az őszi idény után.
Ricsinek felemásra sikerült az őszi idény, volt benne, ami sikerült, és volt a mi nem.
Maradjunk annyiban, egyikünk sem erre számított, de úgy vélem, ezen már nem érdemes rágódni, inkább előre kell nézni, és tovább menni, ami elmúlt, azon már nem lehet változtatni.

Ricsi az őszi idény után megműtette a két nagylábúját, január közepén kezdett edzeni.
Nyilván nem őrületes edzésekre kell gondolni, inkább azt mondanám, előkészítette az izomzatát egy majdani, komolyabb terhelésre.

Ami február közepétől el is kezdődik, Ricsi akkor kezdi el az alapozást.
Ricsi jelenleg 91-92 kg, vagyis 5-6 kilóval kevesebb, mint az őszi idény alapozásának végén volt.

Ez abszolút nem probléma, a forma rendben van, nem hízott el, mindig nem lehet padló gázzal edzeni, a szervezetnek esélyt kell adni a regenerálódásra.
Szerintem Ricsi nagyon gyorsan eléri, sőt túl is szárnyalja a tavaly őszi alapozó formáját.

A cél esetében a 100 kiló, vagy picivel a feletti testsúly elérése, ami bő 4-5 kiló gyarapodást jelentene a tavalyi alapozó súlyához képest.
Ricsinek sarkalatos kérdés az izomtömeg növelés, arányaiban, kidolgozásában abszolút versenyképes a testépítő kategóriában.
Ahhoz, hogy esélye legyen a testépítő kategóriában, legalább 90 kilós versenysúlyra lenne szüksége.
Amit nem éppen könnyű elérni, de nem is lehetetlen.
Egy bizonyos, az ésszerűség határain belül mindent megpróbálunk, hogy ezt a szintet elérje.
Ricsi felkészülését végig kísérjük a bodysporton.
Vida Zoltán
Megjelent: 385 alkalommal