A dadogónak is van mondanivalója. Ezt megtagadni, az a bűn.
Boncolgassuk tovább elemeire ezt a témakört: valaki egyszer azt mondta, hogy "a testkultúra több mint sport", van aki egyenesen művészetnek titulálja, Sandow a nagy legenda precízebben fogalmazva szobrászatnak nevezi azzal a különbséggel, hogy itt az élő szobor egyben önmaga alkotója.
Michelangelo a szobrászzseni, említett mesterművét, a Dávid szobrot vésővel tetszése szerint alakította egy hideg márványtömbből, a testépítő ezt élő sejtből, végtelennek tűnő évek véres verejtékével, és rendíthetetlen önfegyelemmel tudja megvalósítani, mely már csaknem az önsanyargás határát súrolja.

A testkultúrát illetően megoszlanak a vélemények a társadalom megítélésében,sőt a statisztikák többnyire negatív tendenciát mutatnak; "üres fejü,agresszív, felfújt izomagyú csürhe, műveletlen- lelketlen pöffeszkedő pojácák"...és sorolhatnánk a dekadens jelzőket. Szegény Schwarzenneger-Kalifornia kormányzója-,Frank Zane-egyetemi matematika tanár-,vagy Franco Columbu-jogász!...és sorolhatnánk az "üres fejűek"névsorát.
Ez a szemlélet néhány kivétel miatt, sajnos rányomja bélyegét az egész testépítői szférára, és annyira a társadalom perifériájára szorítja a testépítőket, hogy jelképes értelemben az emberiség torzszülött gyermekeinek titulálják, és kárörömtől hajszolva a száműzetés igáját akasztanák a nyakukba.
Az átlagnál valamivel méretesebb embertársunknak számolnia kell a beskatulyázás sablonos ítéletével, pedig ő még messze nem testépítő, csak kondizgat.