Dani méreteit tekintve hatalmas testépítő, 190 cm magas, a testsúlya 116 kg.
Mivel nagyon szerencsés alkat, mindig jó formában van, akkor is, ha egyáltalán nem figyel a táplálkozásra.
Épp ezért veszi félvállról a diétát, hiszen normál étkezés mellett is kidolgozottabb, mint sok versenyző öt hét kemény diéta után.
Gabi a felkészülési képeket szemlélve rengeteget fejlődött, mind méreteiben, mind arányaiban, mind kidolgozásban.
Nyilván nem az elit testépítőkhöz, hanem önmagához képest, de a fejlődést mindig az egyénhez kell viszonyítani.
Meglepően jól tűrte a diétát, főleg ha figyelembe veszem, hogy most először diétázott komolyan, előírt szisztéma szerint.
A felépítése nagyon jó, széles váll, kis csípő, szép izomtapadások, esztétikus megjelenés.
Orsi indult a legelső Bodysport Kupán, fitness figure kategóriában, akkor negyedik helyezést ért el.
Utána sajnos baleset érte, sokáig nem tudott edzeni, kétséges volt, fog e még versenyezni valaha.
Szerencsére rendbe jött, az edzéseket másfél éve újra elkezdte, és ha már edzeni tud, az edzése ne legyen céltalan, úgy gondolta, visszatér a tavaszi idényben.
Edina fizikuma felkészülése során óriásit változott.
Ha összevetjük Róla a felkészülés kezdetén készült képeket a mostaniakkal, a különbség nagyon szembe tűnő.
Arányaiban, kidolgozásában is rengeteget javult, és egész jól ráérzett az alapfordulatokra is.
Vagyis úgy gondolom, kihozta magából a maximumot, ami erre a versenyre benne volt.
Szememben ez a legnagyobb dolog, talán fontosabb az elért eredménynél is.
Pintér Feri, a W.A.B.B.A. Európai elnöke személyesen tájékoztatott a Budapesten rendezendő világbajnokság legújabb információiról.
Tehát a regisztráció a Kanada Hotelben lesz, június 17.-én, 18-22 óráig.
A verseny a Lurdy Házban kerül megrendezésre, az emeleten lévő 3-as teremben.
Az elődöntők 10 órától kezdődnek, a döntő pedig 15 órától a forgatókönyv szerint.
A belépők egész napra 2000 Ft-ba kerülnek, ami szerintem nagyon méltányos ár, a költségekhez képest.
Feri az N.A.C. szövetség szabálya alapján a világbajnokságon még indulhat a junior kategóriában, hiszen június negyedikén még nem tölti be a 23 évet.
Elsősorban erre készül, de nyilván hogy utazhasson, részt kell vegyen a kvalifikáción, a Szuper Kupán május 22.-én.
Feri 7 éve edz, ennyi időre volt szüksége, hogy esélye legyen kijutni a junior világbajnokságra.
Bernadett alig két hónapja kérte a segítségem, szeretne felkészülni a május 22-én rendezendő modell versenyre.
Remek alap adottságai voltak, de még én sem gondoltam, ekkorát képes változni ilyen rövid idő alatt.
Minden felesleg, az a kevés ami egyáltalán volt, lejött róla, pont annyira szálkás mint amennyire egy modellnek kell.
Erika négy héttel a Szuper Kupa előtt kezdte a felkészülést, most két hét után igaznak tűnik, amit Róla írtam, hiszen rohamos gyorsasággal alakul, nagyot változott az eltelt két hét alatt.
Persze még messze van a késztől, de az elvárt iramban változik, és szerintem a Szuper Kupára már nagyjából 80%-os formában lesz.
Az N.A.C. világbajnokságra pedig elérheti a csúcsformát, ha következetes, és idegileg kibírja a hajrát.
Már csak két hét van hátra a versenyig. Ilyenkor már nem lehet hibázni, nagyon kell figyelni minden apró részletre.
Gabit nem hegyezzük ki erre a versenyre, összesen három hét az, amit a formába hozásra szánunk.
De a terv szerint ezt a három hetet meghúzzuk, hiszen Gabi anyagcseréje nagyon gyors, és mivel nagyon fiatal- 19 éves- minden változtatásra nagyon gyorsan reagál.
A növekedési hormon körül sok legenda kering, sokan ennek a szernek tudják be az utóbbi évek emberfeletti sport teljesítményeit.
A testépítésben is igen népszerű, hiszen igen erős anabolikus hatása van a vázizomszöveten (és egyéb izomszöveten is), továbbá a zsírbontást is elősegíti.
Ahogy egyre jobban kezdik megismerni a növekedési hormon hatásmechanizmusát és szabályozását, úgy kezdenek egyre jobban előtérbe kerülni az alternatív eljárások, melyek megkerülik a növekedési hormon injektálását.