Ígéretünkhöz híven közöljük a Bodysport Kupa versenykiírását.
A verseny N.A.C. és W.A.B.B.A. kvalifikáció, de természetesen ez csak egy lehetőség, nincs kényszer, a verseny szabadidős jellegű, bárki indulhat, és aki nyer, nem kötelező versenyeznie az említett két szövetségnél.
A verseny díjazását hamarosan közöljük, információk folyamatosan.
Részletes versenykiírás:
Ha augusztus utolsó szombatja, akkor amatőr fekvenyomó verseny, Biatorbágy.
Idén először Molnár Miklós emlékverseny néven lett megrendezve a verseny, Molnár Miklós 22 szeres magyar bajnok, világ és Európa bajnok masters erőemelő tiszteletére, aki sajnos már nincs köztünk, két éve elhagyott minket.
Képek a versenyről
Népes közönség előtt szép számmal indultak a versenyzők, a már hagyományosnak mondható, családias, remek hangulatban.
csütörtök, 25 augusztus 2011 14:14

N.A.C. Universum, november 26 Hamburg

Írta:
Az Universumon való indulás feltétele az október 15.-én rendezendő Bodysport Kupán való indulás, kategóriánként az első öt sportoló szerzi meg az indulás jogát.
A kvalifikációs versenyen nem kell indulniuk azoknak, akik rendelkeznek világ vagy Európa bajnoki címmel valamilyen nemzetközi szövetségnél.
A versenyen viszont kötelező megjelenniük, és fellépniük is kötelező!
A csapat repülővel utazik, a jegy ára jelenleg 40 000 Ft.
A csapat a következő járattal utazik:
Fehérvári László tizenötszörös magyar bajnok rendezésében, idén először Molnár Miklós emlékversenyként rendezik meg a Biatorbágyi amatőr fekvenyomó bajnokságot.
Molnár Miklós 20- szor nyert erőemelő bajnokságot, sokszoros magyar csúcstartó volt, és egy igazi sportember.
Sajnos tavaly elhagyott minket, 60 éves korában elhunyt.

Emlékének tisztelegve, róla nevezzük el a versenyt, egy igazi sportemberről, aki egész életében csak a sportnak élt, szinte más nem is létezett a számára ezen kívül.
A versenyt a következő kategóriákban rendezik meg:
Október 15.-én, Békéscsabán a Bodysport Kupán tehetség kutató versenyt is rendezünk. Célja a testépítő és fitness sport még nagyobb népszerűsítése, egyre nagyobb versenyzői bázis kialakítása.
Minden sportban meghatározó tényező az utánpótlás.
A testépítés és fitness egy igen specifikus sport, a versenyzők nagy része 30 éves kor felett éri el teljesítő képessége maximumát.
A Bodysport Tehetség Kutató Kupát a következő kategóriákban rendezzük meg:
Fitnes modell-négy alapfordulat, két részes ruhában
Fitness forma- szintén négy alapfordulat, az öt kötelezőt, és gyakorlat bemutatását nem kérjük!
Testépítés 24 év alatt
Testépítés 24-35 év között
Testépítés 35 év felett
Részletes versenykiírás a következő:
Folytatjuk a videók feltöltését a Vida fitness háziversenyéről.
Most a fekvenyomás kategória összefoglalóját tekinthetitek meg, egy rövid összefoglaló keretében.
A gyakorlatokat fekvenyomó ruha nélkül, nem nemzetközi szabályrendszer szerint hajtották végre a versenyzők, akik egymásnak is szurkoltak, ahogy igazi sportemberekhez illik.
Videó megtekintése
Elhunyt barátom és munkatársam, Molnár Miklós 22-szeres erőemelő magyar bajnok bizonnyal örült volna, ha látja a versenyt, hiszen a sportolók nagyon jó hangulatban, sportszerűen versenyeztek, és jó eredmények születtek.
Bibliai értelmezésben a 7-es, szent számnak minősül.
Ebből következően a 77 űbereli a hetet?
Logikázhatunk, filózhatunk rajta, de ami Steer Józsi sportkollégánkat illeti, aki idén április 28-án lépett a bűvös 77-ik életévébe, számtalan jó tulajdonság elmondható, de az, hogy szent lenne aligha.
Még így a misztikus számok éveinek bűvöletében sem veti meg a jó bort, és persze a szép nemet még kevésbé.
Nagy nőcsábász hírében áll ám az"öreg".
csütörtök, 18 augusztus 2011 13:08

Felkészülés az őszi idényre: Major Zsolti

Írta:
Zsolti gyakorlatilag kihagyta a tavaszi idényt.
Pénzkereseti céllal indult ugyan a Frey Classicon, de tavasszal több versenyt nem vállalt.
Most a nyaralás után elkezdte a felkészülést az őszi idényre, ahol fő célja az NAC-nál megszerzett Mr Universum cím megvédése.
Zsolti az ősszel a következő versenyeken indul, a terveink szerint:
szerda, 17 augusztus 2011 14:01

Alakulóban az őszi versenynaptár

Írta:
A teljesség igénye nélkül, megpróbálunk minél teljesebb információt nyújtani az őszi idény versenyeiről.
Ismét elmondható, hosszú lesz a versenyidény, nagyon sok verseny lesz.
Nyilván ilyen helyzetben szelektálni kell a versenyek közt, hiszen minden versenyen képtelenség csúcsformát hozni, vagyis nyilván mindenki ott fog elindulni, ahol megéri, és ahol jól érzi magát.
Az általunk ismert versenyek időpontjai:
kedd, 16 augusztus 2011 13:07

A dopping fogalma, és módozatai

Írta:
A sportteljesítmény fokozása a versenysporttal egyidős, már az ókori görög birkózók és pankrátorok is fogyasztottak növényi készítményeket, melyek emelték az atléta fájdalom küszöbét.
Az ókori atlétáknak a diéta sem volt ismeretlen, hiszen teljesítményük fokozása érdekében a feljegyzések szerint a híres pankrátor Dioxippus napi több kiló lóhúst evett meg.
A köztudatban rengeteg tévhit kering a dopping használatról, sokaknak a szteroidok használata egyet jelent a dopping használattal.
A valóság azonban ennél árnyaltabb, a teljesítményfokozó szerek több különböző kategóriába sorolhatóak és ennek csak egy alcsoportját képezik a szteroidok.