kedd, 03 május 2011 12:01

Frey Classic, 2011

Írta:
A Frey Classic egy elit verseny, hiszen csak olyanok nevezhetnek, akik valamelyik világszövetségnél döntős helyezést értek el, azaz minimum bekerültek az első hatba.
Ezt figyelembe véve a képek, és Kathi Béci elmondása alapján is rendkívül erős mezőny gyűlt össze, sokkal erősebb, mint amit vártam.
Képek a versenyről
A végeredmény a következő:
Perecz Erika négy héttel a verseny előtt kezdte el a felkészülést.
Másnak ez reménytelen vállalkozás lenne, de ő igen jó alapokkal rendelkezik, így számára ez az idő elég lehet.
Erika alkatilag az egyik legtehetségesebb fitness figure versenyző.
Versenyzési rutinja azonban nincs, nagyon kevés versenyen indult.
Edina sokat fejlődött az utóbbi két hétben.
Torma Kriszti segítette a felkészülésben, segítségével Edina rengeteget alakult.
A felsőteste a modell kategóriához teljesen rendben van, pont annyira izmos, mint amennyire a kategória megkívánja, talán a vállai lehetnének picit kerekebbek, de erre még van három hét.
Füzesi Tibi alkatilag az egyik legígéretesebb magyar testépítő.
Nyert már Superbodyt, ami a legrangosabb magyar verseny, ezek után nyilván való, a tovább lépés csak nemzetközi szinten lehetséges.
Tibi fő versenye idén az N.A.C. világbajnokság, Luxembourgban, amire most teljes erőbedobással készül.
A tavalyi szezonja vegyesre sikerült, talán pont azért, mert nem csak testépítésre, hanem erőnléti versenyre, a biotech cég által szponzorált brutál sorozatra is készült.
Hajrájában a felkészülés a Frey Classic-ra.
Egy héttel a verseny előtt már szinte kész kell legyen a forma, az utolsó héten már az a szerencsés, ha csak az utolsó simítások maradnak hátra.
Nagyjából szerencsére így is van, Zsoltin nagyjából 2 kg van a versenysúlyához képest, Pistin pedig körülbelül 5 kg.
Mindketten jó állapotban vannak, ha meghúzzák az utolsó hetet, mindketten csúcsformába kerülnek.
Szükségük is van rá, hiszen a mezőnyben 4 világbajnok indul, és mint tudjuk, az indulás feltétele, döntős helyezés valamelyik világszövetségnél, Európa, vagy világbajnokságon.
kedd, 26 április 2011 22:08

Marosvásárhelyen jártunk...

Írta:
Palecián Judit szülővárosában rendezték meg a múlt hétvégén (ápr.16-án) a Felnőtt Román Területi Testépítő Bajnokságot, melyen a régió megyéi képviseltették magukat.
A verseny egyben a dobogón végző versenyzőket feljogosítja az őszi Román Bajnokságon való részvételre.
Judit ezúttal "csak" tisztelet vendégként jelent meg a rendezvényen.
Közel 40 résztvevő vívott ádáz csatát különböző kategóriákban a Szakszervezetek Házában, melynek nézőtere zsúfolásig megtelt lelkes szurkolókkal.
Ígéretünkhöz híven közöljük az Aktív Tehetség Kutató Kupa, és a Szuper Kupa díjazását.
Az Aktív Tehetség Kutató Kupán, mint már közöltük, négy kategória lesz.
Atletic: testmagasság -100+5 %
Open: testmagasság -100+ 10 %
Grand Prix: nincs súlykorlát!
Fitness modell
A kategóriák díjazása a következően alakul:
Ricsi nagyon fiatal, 22 éves, alkatilag nagyon tehetséges, minden adottsága megvan, hogy egyszer nagy bajnok legyen.
Tavaly megnyerte a Vida Fitness háziversenyét, a testépítő kategóriában, és nagyon erős, népes junior mezőnyben 10 lett a Bodysport Kupán.
Most a Tehetség Kutató Kupára készül, melyet Hajdúnánáson rendeznek, május 22.-én.
Ha jól sikerül, Ricsi a Szuper Kupán is elindul, szintén a junior mezőnyben.
Ottót nagyon régen ismerem, több mint 30 éve versenyez a magyar élvonalban.
Hatvan évesen is remek kondícióban van, a fizikuma ma is sok fiatalnak példa lehet.
Ennyi év versenyzés után is lelkesen edz, és minden évben felkészül.
Esetében ez nem egy fogcsikorgató készülés, neki valóban örömet jelent a versenyzés, mindig is szeretetből, és soha nem a megélhetésért csinálta.
Foglalkozását tekintve építészmérnök, jelenleg is az építőiparban dolgozik, saját vállalkozása van.