péntek, 09 július 2010 22:28

Új jelentkezők az N.A.C. Universumra

Írta:
Eddig Pengő Tomi jelezte, indul az N.A.C. Universumon, és a Bodysport Kupán.
Ma Jenei Pisti, és Kaszás Andi is bejelentkeztek, egyéniben, és párosban egyaránt.
Major Zsolti már tavasszal jelezte indulási szándékát, és reménye szerint szeretne egy hellyel előrébb végezni, mint tavaly, azaz cél az aranyérem megszerzése.
hétfő, 05 július 2010 23:19

Molnár Miklós temetésének időpontja

Írta:

Nagyon sokan érdeklődtek, és ígéretünk szerint közöljük a temetés időpontját.
Miklóst július 26.-án, 10. 30-kor helyezik örök nyugalomra, az óbudai temetőben.
Miklós lelki üdvéért július 14.-én, szerdán reggel nyolc órakor szentmise lesz, a zuglói Páduai Szent Antal templomban. ( 14. ker. Bosnyák út 26.)

péntek, 02 július 2010 23:34

A bokasérülésekről

Írta:
A boka izület testünk egyik legnagyobb terhelésnek kitett izülete, hiszen az egész test súlya ide összpontosul.
Sérülése sportolók körében igen gyakori épp a nagy terhelés miatt.
A boka viszonylag bonyolult struktúrája teszi lehetővé, a nagyfokú mozgékonyságot.
A boka ugyanis több csont izületes kapcsolatából felépült rendszer.
Az első Molnár Miklós emlékversenyre, a Vida Fitness szokásos évente megrendezendő háziversenyére rekord mennyiségű nevezés érkezett.
Olyanok is jelezték indulási szándékukat, akik a háziversenyen nem szándékoztak indulni, de Miklós tiszteletére mégis úgy döntöttek, vállalják a versenyzést.
szerda, 30 június 2010 22:14

Júliusi, augusztusi akciók a Vida Fitnessben

Írta:
Júliusban, augusztusban minden új havi bérletes vendég egy edzést személyi edző segítségével edzhet, ingyenesen.
Mivel sok olyan eszközünk van, ami máshol nem található, ezeknek az eszközöknek a helyes használatát érdemes szakember segítségével elsajátítani, a súlyterheléseket, a pihenő időket beállítani.
Ezek a tényezők nagy mértékben befolyásolják a fejlődést, és nem mindegy, hogy az indulásnál egy kezdő milyen kezekbe kerül, hiszen ha az indulás jó, fejlődni fog, és lesz sikerélménye. Ebben szeretnénk segítséget nyújtani.
hétfő, 28 június 2010 23:14

Molnár Miklós emlékverseny a Vida Fitnessben

Írta:
Évente megrendezendő háziversenyünk a jövőben Molnár Miklós emlékverseny néven kerül megrendezésre.
A verseny zárt, csak a Vida Fitness vendégeinek. Mindenkit mélyen érintett Miklós halála, nagyon sokan szerették.
A verseny egy állandó tiszteletadás a bajnoknak, az embernek, a barátnak, a munkatársnak.
A verseny időpontja július 17, délután két óra.
Minden évben megrendezzük a versenyt, Miklós emlékére.
vasárnap, 27 június 2010 19:26

Elhunyt Molnár Miklós

Írta:
Nehéz erről bármit mondani, harminc év barátság után.
Mikit harmincöt éve ismerem, harminc éve a barátom. Ő volt az egyik példaképem tinédzser koromban, többek közt Ő is ösztönzött, hogy a birkózó szőnyegről a vasak világába léptem.
Eredményeit túl hosszú lenne felsorolni, így csak a leglényegesebbeket említem.
Erőemelésben tízszeres felnőtt magyar bajnok, masters világ és Európa bajnok, többszörös masters erőemelő bajnok, súlyemelő válogatott, többszörös magyar csúcstartó felhúzásban, legjobb eredménye 322.5 kg, a 90 kg-os kategóriában.
Szántai Dóri fitness világbajnok, sajnos megsérült a Szuper Kupán.
Részleges izomszakadást szenvedett, és ezért ki kellett hagyja a W.A.B.B.A. Európa bajnokságot.
Első elkeseredésében még azt is mondta, abbahagyja. Azóta szerencsére megváltozott a szándéka, folytatja, és ha minden jól alakul, már az ősszel ismét versenyezni fog.
Dórit mindig nagyra becsültem, versenyzői képességeit, és emberi tartását egyaránt.
Iránta való tiszteletem jeléül, ajánlom a különdíjat, melyet nagyon megérdemel.
csütörtök, 24 június 2010 23:14

Pengő Tomi készül az őszi idényre

Írta:
Major Zsolti után Pengő Tomi is közölte, indul ősszel, vállalja a felkészülést.
Tomi remek formában van, alapozó formával is nyert a Szuper Kupán, vagyis ilyen alapokról, ha semmi nem szól közbe, az őszi idény egyik favoritja lehet.
Tomi a Bodysport Kupán, és az N.A.C. Univerzumon biztosan indul, a többi verseny egyenlőre képlékeny.
Lénárd Lajost senkinek nem kell bemutatni, azt hiszem.
W.A.B.B.A. világbajnok 2009, N.A.C. Universum ezüst érmes 2009, az atletic kategóriában.
A mostani versenyen sajnos nem sikerült döntőbe kerülnie, amihez az is hozzájárult, hogy a hotelben csapvizet ivott, és nagyon rosszul volt a verseny előtt.
Ennek ellenére, nincs benne keserűség, nagyon sportszerűen, korrekten nyilatkozik a versenyről, és a helyezéséről.
Íme, Lajos benyomásai, a versenyről.