Suba Krisztina a fitness modell kategóriából váltott a fitnessre, ez volt az első világbajnokság, amin indult.
A korábbi sikeres fitness modell rögtön egy világbajnokságon próbált helytállni a fitnessben, és úgy érzem, jól szerepelt.
A testfordulóban a legjobbakkal hasonlították, a gyakorlata is egész jól sikerült, talán picit lehetett volna lendületesebb, táncosabb.
Végül hetediknek szólították, a nemzetközi weblapon viszont kilencedik helyen jelölik.
Ez kicsit furcsa. A lényeg, testfordulóban versenyképes, a gyakorlata némi alakítással szintén, szerintem az estélyi ruhát másikra kell cserélni, amiben jobban érvényesül a karaktere, és az alkati adottsága.
Nézzük, hogy látta Ő a versenyt, és benne saját magát.
Az eredmények már remélem ismertek, szerintem jól szerepeltünk, annak ellenére, hogy volt néhány vitatható eredmény.
Amit mindenképpen kiemelnék, az a csapat összetartása, türelme, hisz finoman fogalmazok, ha azt írom, kalandos utunk volt, mind oda, mind visszafelé.
Ennek ellenére, senki nem hisztizett, még lediétázott, vízhajtott állapotban sem, mindenki a megoldást kereste, és nem másra mutogatott, azt okolván a nehézségekért.