Ottóval közel 40 éve ismerjük egymást.
Ez nem kis idő, szinte két emberöltő, ezt figyelembe véve szerintem nagyon nagy dolog, hogy még egy hangos szóváltás sem volt köztünk soha.
Pedig lehetett volna, belefért volna az időbe bőven.
Ricsi túl van az alapozás első fázisán.
Bár a felkészülését egy bosszantó sérülés végig zavarta, szerintem az alapozás jól sikerült, Ricsi jelenleg 97 kg, az időszakhoz képest remek formában.
Ricsivel ezért úgy döntöttünk, fellép a Bodysport Kupán, megmutatja magát, hogy áll most a felkészülése.
Váradi Józsi még a testépítés aranykorában kezdte a versenyzést.
Olyanokkal együtt versenyzett, mint Béki Sanyi, Varga Józsi, Seregi Laci.
Azonban Józsi nem folytatta a versenyzést, több mint 20 évet kihagyott, és a versenysúlyához képest 25 kilóval lett nehezebb, és nem izomban.
Aztán 2 éve úgy döntött, hogy 54 évesen visszatér.
Ádám élete első versenye lesz a Bodysport Tehetség Kutató Kupa.
Ádám 22 éves, így a junior kategóriában indul, itt szeretne bizonyítani.
Ádám a felkészülés három hónapja alatt rengeteget javult, önmagához képest kisebb csoda, amit a fizikumával elért.
Klementina két hete érkezett haza, előtte három hónapig külföldön volt, így nem tudott teljes erőbedobással a versenyekre készülni.
Most azonban már itthon van, és teljes erővel készül a versenyekre.
Klemi első versenye a Bodysport Kupa lesz, itt már szeretne meggyőző formában versenyezni.
2015. április 13., hétfő 22:34

Deák István egy héttel a Frey Classic előtt

Pistinek egy hete van a Frey Classic-ig.
Felnőtt elit verseny, olyan ellenfelekkel, mint Nagy Levente, Kökény Béla, Debreceni Gábor.
Ilyen mezőnyben kéne Pistinek jól szerepelni, 22 évesen.
2015. április 12., vasárnap 21:12

Kiss Tibor három héttel a Bodysport Kupa előtt

Kiss Tibi Kormány Misi segítségével készül a tavaszi idényre, fő versenye a WBPF Kvalifikációs verseny, ide időzíti a csúcsformát.
Tibi foglalkozása a testépítéshez kapcsolódik, Nyíregyházán él, a Brekk Fitness-ben dolgozik, mint személyi edző.
Tibi 9 éve foglalkozik testépítéssel, 26 éves, 178cm magas, és jelenleg 88 kg.
2015. április 10., péntek 12:25

Fister András nyolc hét alapozás után

Andrásnak kimondottan jól sikerült az alapozás.
Az alapozás nyolcadik hetében András 106 kg, még húsvét után is láthatólag jobb formában, mint 2 héttel ez előtt.
Ezt a nyolc hetet András nagyon keményen megnyomta, most durván 5 hétig kicsit lazább szintű edzéseket végez, majd ismét magasabb sebességi fokozatra kapcsol, jöhet az alapozás második fázisa.
2015. április 08., szerda 22:48

Lucz Melinda két héttel a Frey Classic előtt

Melindát Lakatos Misi mutatta be nekem, hogy nézzem meg, mert nagyon szeretne indulni a Frey Classic-on.
Megnéztem, és úgy gondoltam, ha komolyan veszi a felkészülést, akkor hozhat olyan formát, ami egy ilyen rangos versenyre való.
Melinda komolyan vette amit ígért, és két héttel a Frey Classic előtt már egész jó formában van.
Pápai Renáta felkészülése a tavaszi idényre
Reni, a „Brutália” művésznevét az önmagával szembeni könyörtelen életstílusának köszönheti.
Ő nem a Római Birodalom cézárját döfte le nyereségvágyból kegyetlen módon a Theatrum Pompeium csarnokában mint Brutus Julius Cézárt i.e 44-ben, hanem izomsejtjeit öldökli, a rideg vasak tömkelegében gyötrődik önmagával szemben, könyörületet nem ismerve.