Vida Zoli

Vida Zoli

Földvári Attila pár éve üstökösként robbant be a magyar élvonalba.
Szinte minden hazai versenyt megnyert, Bodysport Kupát, Superbodyt, hogy csak a két leglényegesebbet említsem.
Föci a következő évben az NAC Universumon is elindult, ahol a 30 fős mezőnyben a hatodik helyen végzett.
Idén úgy döntött, ismét felkészül, és azt kell mondjam, nagyon jól döntött, mert méreteiben, arányaiban is rengeteget javult.
Dél-Szlovénia festői kikötővárosában Koperben, eredeti környezetben, amolyan gladiátor arénára emlékeztető árkádos tavernában rendezik meg évek óta az IBFF testépítő és fitnesz világbajnokságot. Dusko Madzarovic elnök vezényletével évről-évre erősödő tendenciát mutat, ez a sokunk számára még ismeretlen, vagy méltatlanul hevesen bírált szövetség.
Hétvégén /június 21-én/ több mint 200 versenyző lépett reflektorfénybe a különböző férfi és női kategóriákban, és bizony szép számmal akadtak olyan kategóriák, amelyekben 20 körüli jól, vagy nagyon jól felkészült versenyző nézett farkasszemet egymással.
Dinamikusan pörgették a versenyt a szervezők, alig akadt néhány perces időcsúszás egy-két kategóriánál, és összességében a pontozás is korrektnek mondható.
Tavaly a magyar csapat remekül szerepelt a Tenerifei versenyen.
A lehetséges három kategóriából hármat megnyertünk, pedig népes, és erős volt a mezőny.
Remélem, ez a tradíció idén is folytatódik, és ismét a magyar versenyzők lesznek a befutók.
Sajnos a WABBA Világbajnokságon magánéleti elfoglaltság miatt nem tudtam részt venni, de nagyon szurkoltam a csapatnak.
Úgy látszik, nem hiába, mert remek eredmények születtek.
Íme, Huszár Ernő nemzetközi bíró, a WABBA Magyarországi elnökének beszámolója a Szicíliai WABBA VB-ról.
2015. június 13., szombat 22:35

Deák István két héttel az NAC VB után

Pisti viszonylag sikeres idényen van túl, nyert a Bodysport Kupán, jó formában versenyzett a Frey Classic-on, és negyedik lett az NAC VB-én.
A vb szereplését nem látjuk egyformán, szerintem teljesen egyértelműen a félre evés miatt úszott el a jobb helyezés lehetősége.
Pisti még nem tudott olyan szárazságot produkálni, ami a nemzetközi mezőnyben igazán versenyképes lenne, és a felnőtt mezőnyben ráadásul ennél sokkal több kell.
Viszont a vb után sikerült tartania a formát, nem hízott el drasztikusan, azt kell mondjam, meglepően jó formát mutatott a mai kontrollon.
2015. június 12., péntek 11:35

Ma indult a magyar csapat a WABBA VB-re

Ma indult a magyar csapat a WABBA Világbajnokságra.
A magyar csapat szép eredményeket ért el az NAC Világbajnokságon, a WBPF Európa bajnokságon, remélem a jó sorozat Szicíliában sem törik meg.
A WABBA szövetség sajnos két részre oszlott, az országok nagy része az Olaszországi világbajnokságra utazik, úgy tűnik ez a vonal lesz az erősebb.
Ricsi nem túl szerencsés a tavaly őszi NAC Universum óta.
Az Universumon alul értékelték, mind a két nagylábujján körömágy gyulladás alakult ki, az egész tavalyi felkészülés hajráját így csinálta végig.
Aztán némi pihenő után elkezdtük az alapozást, Ricsi testsúlya szépen gyarapodott, erre a nem műtött körömágy újra begyulladt.
András tavaly ősszel 3. helyezést ért el az NAC Universumon.
Első sorban a méretek miatt volt kénytelen megelégedni a 3. hellyel, mert kidolgozásban, arányaiban nem volt rosszabb riválisainál.
Így evidens, hogy idén erre próbálunk koncentrálni, hogy méretek miatt ne veszítse el a címet.
2015. június 08., hétfő 10:25

Felkészülés az őszi idényre: Gönye Ádám

A Vida Fitness-ben mindig is kiemelten kezeltük az újonc versenyzőket.
Ők jelentik a sportág utánpótlását, átalakulásuk rengeteg embert motivál, és a fizikumuk még az átlag ember által is elérhető határon mozog.
Talán ez jelenti a kategória vonzerejét, az újoncok mezőnye évről évre népesebb, és erősebb.
A világbajnokságon az NAC kongresszusa úgy döntött, jogosultsága van a Mens Physique kategória bevezetésének az NAC versenyein.
A döntés örvendetes, hiszen egy rendkívül népszerű kategóriáról van szó.
Ősszel az NAC Universumon már lesz ilyen kategória is, egyenlőre egy abszolút kategóriában, a súlykorlát testmagasság -100.
Tehát az atletic-nél is karcsúbb, arányosság orientált kategóriát akarnak, ahol az arányok dominálnak a kidolgozással szemben.