Az édes íz iránt érzett vonzalom, minden ember sajátja. Bár mindez túlélésünket szolgálná, s talán évmilliókkal ezelőtt szolgálta is, napjainkra ez épp ellenkezőjét teszi. A probléma gyökere, hogy az édes íz számunkra a cukrot, alapvetően a répacukrot, nádcukrot, szacharózt jelenti. Napjaink átlagembere naponta több, mint 10 dkg cukrot fogyaszt, melynek nagyobb részéről nem is tud, ez pedig több, mint háromszorosa a maximálisan ajánlható mennyiségnek. S míg napjainkban nagy erőkkel folyik a „mesterséges” édesítőszerek boszorkány üldözése, addig arról a legtöbben megfeledkeznek, hogy a cukornak nevezett a fehér, kristályos anyagot sem a fáról szedik, hanem egy mesterségesen előállított kivonat, mely a természetben ilyen koncentrált formában nem fordul elő, így nagy mennyiségben történő fogyasztására szervezetünk sincs felkészülve.

Aki az utóbbi években látogatta a nagyobb testéptő versenyeket annak Major Zsoltiról valószínűleg az esztétika és a csontig-metszett definíció juthat eszébe. Aki ismerheti közelebbről annak pedig egy olyan ember, aki képes elérni azt amiről mások csupán álmodnak, úgy, hogy közben egy nagyszerű ember marad.