2015. szeptember 05., szombat 21:34

Felkészülés az őszi idényre: Dietrich Ádám

Írta:
Ádám nagyon fiatalon, 16 évesen került a Vida Fitness-be.
Szinte azonnal eldöntötte, versenyzési szándékai vannak, és a segítségemet kérte.
Az alapokra magam tanítottam, egy ideig együtt edzettem vele, hogy sikerüljön helyesen bevésni az alapokat.
2015. szeptember 04., péntek 21:39

Felkészülés az őszi idényre: Keveházy Klementina

Írta:
Kleminek két hete van a Pro Nutrition Grand Prix-ig.
Jó formában van, pont annyi van rajta, ami egy jól sikerült finomhangolással leszedhető.
Kleminek ez lesz az első versenye, az első próba a magyar versenyek előtt.
2015. szeptember 02., szerda 22:01

Felkészülés az őszi idényre: Földvári Attila

Írta:
Attila, művész nevén Föci rengeteget javult az alapozás alatt.
Méreteiben, és arányaiban is sokat fejlődött, most a finom hangolásnál arra kell vigyázni, ne fogyjon túl gyorsan, ne veszítsen izmot a hajrában.
Föci jelenleg 102 kg, az időszakhoz képest jó formában.
2015. szeptember 01., kedd 23:10

Felkészülés az őszi idényre: Horváth Norbert

Írta:
Norbert 22 éves, és Fister Andráson keresztül került hozzánk.
Az első találkozásnál felmértem, alkatilag alkalmas a versenyzésre, de abban nyilván nem lehettem biztos, képes lesz e végig járni azt az utat, ami hozzá vezet.
Ahogy egyre több alkalommal találkoztunk, és figyeltem a változásokat a fizikumán, egyre biztosabb vagyok benne, képes lesz rá, meg fogja csinálni.
2015. augusztus 30., vasárnap 19:00

Felkészülés az őszi idényre: Fister András

Írta:
András nagyon komolyan veszi a felkészülést, és ez meg is látszik a fizikumán.
A képek a szombati bemutató után készültek, a forma nagyon biztatónak mondható.
András súlya jelenleg 93-94 kg, kimondottan jó formában, az időszakhoz képest.
Ma a nyár búcsúztatójaként a Vida Fitness versenyzői felléptek a Biatorbágyi amatőr fekvenyomó versenyen.
A szépszámú közönség előtt sikeres bemutatót tartottunk, vastaps kíséretében.
A versenyen ezúttal a szervező, Fehérvári László is indult, és nyert a masters kategóriában, 170 kg-os teljesítménnyel.
2015. augusztus 28., péntek 22:19

Felkészülés az őszi idényre: Kohári Richárd

Írta:
Ricsi már remek formában van, a súlya is nagyon jó, jelenleg 92 kg, a képek egy héttel ez előtt készültek, még a nyaralásom előtt, a közös edzésünk után.
Azóta még szárazabb lett, a súlya viszont szerencsére nem csökkent.
Ricsi évek óta az NAC világversenyeire időzíti a csúcsformát, a magyar versenyeken éppen ezért soha nem hozta ki magából a 100%-ot.
Idén először másképp lesz, Ricsinek a Superbodyval véget ér az idény, így ezen a versenyen csúcsformában szeretne versenyezni.

Ősszel nem bővül új kategóriákkal a Bodysport Tehetség Kutató Kupa programja.
A verseny a tavaly meghirdetett kategóriákban lesz megrendezve.
A Tehetség Kutató Kupán ezen túl csak azok nem indulhatnak, akik dobogós helyezést értek el Bodysport Kupán, Superbodyn, Fit Parádén, I.F.B.B. M.B.-on, illetőleg akik döntős helyezést értek el bármilyen nemzetközi szövetség versenyén, 5 éven belül.
A fent említett tiltás a tinédzser testépítő, és a Men Physique kategóriákra nem vonatkozik!
Régebben a tiltás nem az első három, hanem az első öt helyezettre vonatkozott, ezt változtattuk meg Huszár Ernővel, közös megegyezéssel.
A dobogós helyezések eldöntésénél holtverseny esetén a kieső pontokat vesszük figyelembe.
Íme, a versennyel kapcsolatos összes információ:
A Bodysport Kupa helyszíne Budakalász Omszk park 1, Budakalászi Sportcsarnok.
Szokásunkhoz híven közöljük a Bodysport Kupa részletes verseny kiírását.
A verseny két részből áll, délelőtt egy Tehetség Kutató verseny, az újoncoknak, délután pedig nyílt, szövetségektől független szabadidős verseny, kvalifikáció az N.A.C. és a W.A.B.B.A. Világbajnokságra.
A verseny szabadidős jellegű, tehát a kvalifikáció lehetőség, és nem kényszer, aki jó eredményt ér el, nem kötelező versenyeznie az említett két szövetségnél.
Íme, a részletes verseny kiírások:
Helyszín: Budakalász Omszk park 1, Budakalászi Sportcsarnok.
Időpont: 2015.10.10.
Tehetség Kutató Kupa, részletes verseny kiírás:
Regisztráció: Budakalászi Sportcsarnok, 8-10-ig!

Bírói értekezlet: 10-10.30-ig
Verseny kezdete: 11 óra!
Verseny lebonyolítása:
Kötelező gyakorlatok
1.Tinédzser testépítés ( 21 év alatt) kötelező gyakorlatok –négy alapfordulat, nyolc kötelező gyakorlat
2. Junior testépítés 24 év alatt-négy alapfordulat, nyolc kötelező gyakorlat
3. Testépítés 24 év felett -négy alapfordulat, nyolc kötelező gyakorlat
4. Atletic testmagasság -100 + 4 kg súlyhatár! négy alapfordulat, nyolc kötelező gyakorlat
5. Mens Physique ( négy alapfordulat, tengerparti sortban)
A kategória súlyhatára testmagasság -100 +2 kg!
Aki ezt nem képes hozni, az atleticben, vagy testépítésben kell versenyezzen!
A legjobbak kvalifikálják magukat az NAC, és a WABBA Universumra!
Az NAC Universumon a súlyhatár testmagasság -100!

-172cm
-179cm
+179cm
6. Fitnesz modell (négy alapfordulat)
-163cm
-169cm
+169cm
A Tehetség Kutató Kupán a versenyzőknek nem kell szabadpózt bemutatni, a végeredményt a kötelező gyakorlatok alapján határozzuk meg!
Eredmény hirdetések:
1. fitnesz modell
-163cm
-169cm
+169cm

3. Men Physique
-172cm
-179cm
+179cm
7. Tinédzser testépítés
8. Junior testépítés- 24 év alatt
9. Testépítés 24-fölött
10. Atletic

Nevezni lehet a Ez az e-mail cím a spamrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. email címen, illetve a helyszínen is, a nevezési díj 5000 Ft.
A Tehetség Kutató Kupán indulhat minden olyan versenyző, aki még nem versenyzett, nem volt nem volt dobogós Bodysport Kupán, Szuper Kupán, Superbodyn, Fit Parádén, IF.B.B. M.B.-on bármilyen kategóriában, három éven belül.
A tinédzser testépítő, és a Men Physique kategóriákra nem vonatkozik a fent említett tiltás, hiszen ezek a kategóriák a délutáni nyílt szabadidős versenyen nem szerepelnek.
Aki nem volt az elő hatban, bármilyen nemzetközi szövetség versenyén!
Kérem, ezeket a feltételeket figyelembe venni!
Holtverseny esetén a dobogós helyezések eldöntésénél a kieső pontszámok döntenek!
A Tehetség Kutató Kupa teljesen nyílt, szövetségektől független verseny, bárki indulhat!
További információk folyamatosan!

Bodysport Kupa, nyílt szabadidős verseny, N.A.C. és W.A.B.B.A. kvalifikáció, 2015.10.10. Budakalász, Omszk park 1, Budakalászi Sportcsarnok.

A verseny egyben N.A.C. és W.A.B.B.A. kvalifikáció, de természetesen ez csak egy lehetőség, nincs kényszer, a verseny szabadidős jellegű, bárki indulhat, és aki nyer, nem kötelező versenyeznie az említett két szövetségnél.
A verseny díjazását hamarosan közöljük, információk folyamatosan.
Részletes versenykiírás:
Regisztráció: 8-10-ig
Bírói értekezlet: 14.30-15- ig
Bemelegítés: 14.14.30-az időpont viszonylagos, kérem a versenyzőket, figyeljék a Tehetség Kutató verseny menetét, és a verseny kiírás alapján tudnak következtetni a színpadra kerülés idejéről, illetve kérjenek tájékoztatást a felvezető bírótól!
Verseny kezdete: kb. 15, lehet kicsit előbb, és később is, lehetetlen megbecsülni a Tehetség Kutatón induló versenyzők létszámát, hiszen legtöbben nem élnek az előnevezés lehetőségével.
Verseny lebonyolítása:
1. kör Junior testépítés, Fitness figure, Masters testépítés 1-2, Atletic 1-2

Férfi junior testépítés, kötelező gyakorlatok ( négy alapfordulat, nyolc kötelező póz )
Fitness figure, kötelező gyakorlatok ( négy alapfordulat, öt kötelező póz)
40 év alatt
40 év felett
Master testépítés 50 év alatt, kötelező gyakorlatok
Masters testépítés 50 év felett, kötelező gyakorlatok
Atletic 175 cm alatt, kötelező gyakorlatok
Atletic 175 cm felett, kötelező gyakorlatok
A szabadon választott gyakorlatot az első 6 bemutathatja be, a szabadon választott gyakorlat ideje 60 mp!
Azok a versenyzők, akik több kategóriában szeretnének indulni, minden kategóriához írassanak külön cd-ét!
A cd-én mindig az első szám legyen a fellépő zene, a stúdiós nem ér rá keresgélni, ez nagyon lelassítja az egész versenyt, a legjobb, ha a cd-én csak a fellépő zene szerepel.
A cd-re írjuk rá a nevünket, és a kategóriát, amiben versenyzünk!
Kérem a versenyzőket az időkorlát figyelembe vételére!


Döntők

Junior testépítés, szabadon választott gyakorlatok
Fitness figure, szabadon választott gyakorlatok
40 év alatt
40 év felett
Masters testépítés 50 év alatt, szabadon választott gyakorlatok
Masters testépítés 50 év felett, szabadon választott gyakorlatok
Atletic 175 cm alatt, szabadon választott gyakorlatok
Atletic 175 cm felett, szabadon választott gyakorlatok

Eredményhirdetések:
Férfi junior testépítés
Fitness figure
40 év alatt
40 év felett
Masters testépítés 50 év alatt
Masters testépítés 50 év felett
Atletic 175 cm alatt
Atletic 175 cm felett

2. kör Fitness, Fitness modell 1-2-3, Férfi testépítés 1-2-3

Fitness , alapfordulatok
Férfi testépítés, -172 cm kötelező gyakorlatok
Fitnesz modell 163 cm alatt
Férfi testépítés - 179 cm kötelező gyakorlatok
Fitnesz modell 169 cm alatt, alapfordulatok
Férfi testépítés, + 179 cm kötelező gyakorlatok
Fitness modell 169 cm felett, alapfordulatok

A szabadon választott gyakorlatot az első 6 bemutathatja be, a szabadpóz ideje 60 mp, igazodva a nemzetközi szabályokhoz.
Holtverseny esetén a dobogós helyezések eldöntésénél a szabadon választott gyakorlat dönt!
Azokban a kategóriákban, ahol nincs szabadpóz, a kieső pontok döntenek.

Döntők
Fitness, szabadon választott gyakorlatok
Férfi testépítés - 172 cm szabadon választott gyakorlatok
Férfi testépítés - 179 cm szabadon választott gyakorlatok
Férfi testépítés + 179 cm szabadon választott gyakorlatok

Eredményhirdetések:
Fitnesz
Fitnesz modell 163 cm alatt
Fitnesz modell 169 cm alatt
Fitnesz modell 169 cm felett
Férfi testépítés -172 cm
Férfi testépítés – 179 cm
Férfi testépítés + 179 cm
Atletic kategóriában testmagasság, -100, +4 kg a súlyhatár.
Junioroknál a korhatár 24 év!
Tehát aki betöltötte, már nem indulhat a junior kategóriában!
Figure kategóriában a súlyhatár testmagasság -100 x 0.9, +3 kg!
A Bodysport Kupa szabadidős verseny, bárki indulhat, szövetségtől függetlenül.

További információk folyamatosan!
Vida Zoltán

Bodysport Kupa díjazása:
Ígéretünkhöz híven közöljük a Bodysport Kupa Tehetség Kutató, és a délutáni Bodysport Kupa Nemzetközi Nyílt Szabadidős verseny díjazását.
A mai helyzetben nem könnyű szponzorokat találni, aki pedig szponzorál, azt bizony meg kell becsülni.
Két külön verseny lesz, délelőtt a tehetségkutató, délután a kvalifikációs verseny, mindkettő szabadidős, szövetségektől független, tehát mindenki számára elérhető.
Díjazás:
Bodysport Tehetség Kutató Kupa
Minden induló kap oklevelet, emlékérmet.
Minden kategóriában, az első három helyezett serleget, helyezési érmet.
A fitness modell, a men's physique és a tinédzser testépítő kategória győztesei 30 000 Ft értékű táplálék kiegészítő csomagot.
Az atletic, a junior, és a felnőtt testépítő kategória győztesei 40 000 Ft értékű táplálék kiegészítő csomagot.
Bodysport Kupa Nemzetközi szabadidős verseny, NAC, WABBA Universum kvalifikációs verseny díjazása:
Minden induló kap oklevelet, emlékérmet.
Minden kategóriában, az első három helyezett serleget, helyezési érmet.
Fitness modell -163, -169 cm, +169 cm
1. helyezettek 40 000 Ft értékű táplálék kiegészítő csomagot
Masters testépítés +40, +50 év
1. helyezettek 40 000 Ft értékű táplálék kiegészítő csomagot
Atletic -175 cm, +175 cm
1. helyezett 40 000 Ft értékű táplálék kiegészítő csomag
2. helyezett 30 000 Ft értékű táplálék kiegészítő csomag
3. helyezett 20 000 Ft értékű táplálék kiegészítő csomag
Fitness figure -40, +40 év
1. helyezett 40 000 Ft értékű táplálék kiegészítő csomag
2. helyezett 20 000 Ft értékű táplálék kiegészítő csomag
3. helyezett 10 000 Ft értékű táplálék kiegészítő csomag
Junior testépítés -24 év
1. helyezett 50 000 Ft értékű táplálék kiegészítő csomag
2. helyezett 30 000 Ft értékű táplálék kiegészítő csomag
3. helyezett 20 000 Ft értékű táplálék kiegészítő csomag
Fitness
1. helyezett 40 000 Ft értékű táplálék kiegészítő csomag
Felnőtt testépítés -172 cm, -179cm, +179 cm
1. helyezett 50 000 Ft értékű táplálék kiegészítő csomag
2. helyezett 30 000 Ft értékű táplálék kiegészítő csomag
3. helyezett 20 000 Ft értékű táplálék kiegészítő csomag
Minden versenyzőnek sikeres felkészülést kívánok!
A verseny szponzorai a következők: Superior, Power Track, Pro Nutrition, Best Body, Scitec, Biotech, Vida Fitness, www.bodysport.hu Fitness 2000.
Köszönjük a szponzorok bizalmát, remélem sikerül rászolgálnunk!
Vida Zoltán
 
Idén másodszor rendezik meg Tenerifén az NAC Bajnokok éjszakáját, október 24.-én.
A díjazás 5000 eu, három kategória lesz, testépítés -172 cm, +172 cm, illetőleg fitness shape.
A shape kategóriában estélyi ruhás forduló is lesz, az NAC szabályai szerint.
A helyszín, a szervezés, a szálloda egyaránt kiváló, viszont elég magasak a költségek.
Kérem a versenyzőket, figyelmesen olvassák át a kiírást, és érdeklődés esetén jelezzék felém indulási szándékukat mielőbb.
Részletes információk:
Az őszi idény első jelentősebb versenye a Pro Nutrition Grand Prix lesz.
A nemzetközi kategóriákban mindig színvonalas mezőny gyűlik össze, sokszor bizony erősen feladják a leckét a bíróknak a versenyzők.
A Pro Nutrition Grand Prix remek hangulatú, színvonalas verseny, aki teheti, ne hagyja ki, mindig szívesen látják a magyar versenyzőket.
A verseny szervezője, Gencza László, a cég tulajdonosa, nagylelkűen állja az összes magyar versenyző szállás költségét, és nevezési díjat sem kell fizetni.
A vasárnapi verseny után pedig remek bankett vár a versenyzőkre, a vendéglátónk jóvoltából.
Részletes információk: